Megkérdeztük Rátkai Erzsébetet
Rátkai Erzsébet lett az idei év legjobb jelmeztervezője, aki részben a Stuart Mária jelmezterveiért érdemelte ki ezt az elismerést. Vele beszélgettünk a Békés Megyei Jókai Színházban bemutatott Schiller-darab jelmezeiről.
Néhány szó az előkészületekről…
R.E.: A Stuart Máriát nagyon érdekes megközelítésben vitte színre Dorotty Szalma, az első pillanattól kezdve jó szívvel gondoltunk erre a különleges, izgalmas munkára. Egy szerencsés véletlen folytán éppen ebben az időszakban került forgalomba egy új anyag, ami tökéletesen illeszkedett ahhoz az elképzeléshez, amit a ruhákkal ki szerettem volna fejezni. Ez az anyag egy fém alapú textil, így könnyen formálható, alakítható. A gyűrődésekkel való játék lehetővé teszi, hogy a ruha lelkiállapotokat fejezzen ki, meg tudja mutatni egy figura hangulatát, drámaiságát. Ezt használtam a két főszereplőnél, hiszen az út, amit megtesznek, csak irányában különbözik egymástól. A felületek szabad kezelése hihetetlen távlatokat nyitott meg, s az ehhez kapcsolódó színrendszer alkalmas volt arra, hogy kifejezze, amit Dorotty ezzel a két női sorssal meg akart mutatni. Mindezt egy lényegretörő, szép térben, ahol minden csupa tükröződés, átderengés, titok, mindenki számára egyformán rideg környezet. Úgy gondolom, hogy mindez egységgé formálta az előadást.
Milyen színekkel dolgozott a jelmezek létrehozása során?
R.E.: Erzsébetnek a királyi vörös színt választottam, a maga dekorativitásával és támadhatatlanságával, a monumentalitásával. Szinte égett az a nagy vörös felület a térben, abszolút a hatalomról beszélt. Mária ruhája mályvás árnyalatot kapott. Ez a szín egy megtört, fáradt, várakozó, a semmiben lebegő, ám mégis egy valaha nagyon mozgalmas életet élő és ugyanúgy a hatalomra esélyes nőnek a színe. Amikor nagyon drámai a helyzet a színpadon, és az ember erre keresi a kifejezőeszközöket, akkor óhatatlan, hogy az emberi test színeihez nyúl vissza. Ezek nagyon erős jelek, amit a néző is érez, bár nem tudja megmagyarázni vagy szavakba önteni. A többi ruhához találtam egy olyan anyagot, ami egy festőminta lehetett: az anyag a feketéből indulva mindig valamilyen szín felé mozdult el, majd visszatért a feketébe. Ezeket a két királynő közegéhez használtuk fel szétosztva a férfi szereplők és Mária társalkodónője között. Ezzel a két királynő környezetét is sikerült megjelenítenünk: a manipulatív világot, azt az óriási terhet, mely a hatalom körül mozgók sorsára nehezedik, a bizonytalanságot. Ez a feketéből elősejlő szín erre kitűnő volt. Mindenki megkapta a karakteréhez legközelebb álló árnyalatot, ami éppen csak a mozgásban tűnt elő egy-egy pillanatban, például a ruha oldalánál vagy az ujjánál.
A jelmezek a Jókai színház varrodájában készültek. Hogy érezte magát Békéscsabán?
R.E.: Hihetetlenül jó volt a színház munkatársaival, a varrodával együtt dolgozni, azt éreztem, hogy hatalmas lelkesedéssel állnak a feladathoz, sajátjuknak tekintik. Még a szabadságuk ideje alatt is ezeken a jelmezeken dolgoztak, alakították őket. Külön köszönettel tartozom Fekete Péter igazgató úrnak, aki a kiállításra kiváló minőségű fotókat küldött ezekről a ruhadarabokról, hiszen nem tudtam őket elhozni, mivel éppen akkor zajlott az előadás televíziófelvétele. Ez a gesztus, és az, ahogy ott együtt tudtunk dolgozni, örökre a szívembe zárta a békéscsabai színházat.
A díjat a Stuart Mária jelmeztervei mellett részben a Győri Nemzeti Színházban bemutatott Bulgakov: Álszentek összeesküvése terveiért is kapta…
R.E.: Funtek Frigyes rendező személye óriási húzóerő a győri színházban, nagyon örülök, hogy vele dolgozhattam. Úgy gondolom, hogy egy olyan előadás született, amely mindannyiunk életének fontos megállója, egy olyan szakmai lépcsőfok, melyre mindig jó szívvel gondolunk majd vissza.