Meghalt szabó József Ódzsa erdélyi rendező

Elhunyt Szabó József, népszerű nevén Ódzsa erdélyi színházi rendező, dramaturg, író. A szakember 90 évesen halt meg Írországban. A Magyar Teátrumi Társaság (MTT) mély fájdalommal búcsúzik a kiváló szakembertől – jelentette be Pataki András, az MTT alelnöke.

Szabó József rendezői pályáját Nagybányán Victor Hugo Ruy Blas című drámájával kezdte, majd 1957-ben a kolozsvári Állami Magyar Színházhoz szerződött, ahol 1970-ig számos darabot rendezett (Beaumarchais: Figaro házassága; Bródy Sándor: A dada; Goldoni: Két úr szolgája; Brecht: Puntilla úr és szolgája, Matti; Barta Lajos: Szerelem; T. Wilder: A mi kis városunk; Max Frisch: Biedermann és a gyújtogatók; Méhes György: 33 névtelen levél; Euripidész – Sartre: A trójai nők; Illyés Gyula: Kegyenc; George Bernard Shaw: Fanni első színdarabja; Csehov: Cseresznyéskert).

Meghívott rendezőként szinte valamennyi erdélyi színháznál dolgozott. Az egykori, legendás nagyváradi főrendező 1983-ban települt át Magyarországra. A győri Kisfaludy Színházban dolgozott, majd a Veszprémi Petőfi Színház főrendezőjeként ment nyugdíjba. Arany és Petőfi levelezéséből összeállított dokumentumdrámáját Mécsfény címmel 1984–87 között Magyarországon és Németországban több száz előadásban játszották. Már nyugdíjazása után rendezte 1988-ban Veszprémben Eugène Ionesco A székek című abszurd tragikomédiáját, majd később a kurszki Puskin színházban Csurka István szatíráját, Az idő vasfogát. Sepsiszentgyörgyön Illyés Gyula Kegyencét; Nagyváradon Kovách Aladár Téli zsoltár című Apáczai-drámáját, Ionesco Haldoklik a király, P. Schaffer A szörny ajándéka című darabját. Szatmárnémetiben a színház építésének centenáriumi ünnepén Illyés Gyula Dupla vagy semmi című drámáját állította színpadra. Nagyváradon, az 1999. március 24–28. között megtartott Kárpát-medencei Stúdiószínházak Fesztiválján Páskándi Kérjük a lábat letörölni kiemelkedő abszurdjával elnyerte a rendezés fődíját.

Nagy ívű pálya volt az övé – Nagybányától Kolozsváron át Nagyváradig és tovább – melynek állomásai egyszersmind az erdélyi színjátszás fontos pillanatai. A Színház álom-indulattal vaskos kötet, kétszázkilencvenhat oldal terjedelmű vallomás. Mielőtt elhagyta volna szülőföldjét, üldöztetése elől Kolozsvárról Nagyváradra menekült, ahol főrendezőként megteremtette a színház történetének mindmáig legemlékezetesebb korszakát. Tamási Áront, Sütő Andrást, Páskándi Gézát, Illyés Gyulát és Csurka Istvánt játszottak akkor, amikor ez a magyarországi magyar színházakban sem volt dicséretes. Fő műve Az ember tragédiája expresszív-szürreális megvalósítás volt. Ugyancsak jelentős alkotása Ulrich Plenzdorf: Az ifjú W. újabb szenvedései, Sütő András Anyám könnyű álmot ígér és Tamási Áron Ősvigasztalás című darabjainak a színpadra állítása.

Rendezői tanulmányai, esszéírói megszólalásai, regényadaptációi külön helyet érdemelnek a magyar színháztörténetben. Éveket töltött Skóciában. Glasgow-ban, a Skót Királyi Színművészeti Akadémián (RSAMD) meghívott rendezőtanárként előadásokat tartott a drámai, az epikus és az abszurd színházról. Az utóbbi években jobbára Írországban él feleségével, a kötete társzerkesztőjével, dr. Pallai Ágnessel, aki a Sligo felsőfokú oktatási intézményében színészmesterséget tanít.

Szabó József (Ódzsa) színházi rendező a nagyváradi Szigligeti Színház Örökös Tagja és Életmű-díjasa, az érmelléki kisváros, Székelyhíd díszpolgára. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetés birtokosa volt. Ő volt az, aki kedvenc álmát elmesélte szinte minden új ismerősének, akiben érdeklődést érzett a sorsa, az otthon hagyott emlékei iránt.

Ez így szólt:

„Körülbelül öt éves lehettem, amikor Székelyhídon laktunk. Mint kisgyerek, én is mentem a nagyanyámmal, meg a nagynénémmel, ősszel az erdőbe fát szedni télire. Ilyen élmény adta az első álmomat, legalábbis azt, amelyikre emlékszem. Elmentem Székelyhídon a Vadaskertbe – ez egy grófi erdő volt – és ott gyűjtögettük a gallyakat, hogy a vállunkra vegyük, és hazahozzuk. Igen ám, csakhogy az erdőből előtűnt egy nagyon komor tekintetű oroszlán. Hozzám jött, és minden indulat nélkül, teljesen tárgyilagosan, elkezdett engem felfalni. Én nem féltem. Valahogy természetes volt számomra, és az ő számára is, hogy engem most meg kell enni. Arra is emlékszem, hogy, amikor már csak a kisujjam maradt meg, még az is én voltam. Nos, ez az oroszlán engem elfogyasztott, amiből a nagymamám semmit nem vett észre. Miután összegyűjtötte a gallyakat, mondta, hogy, na, akkor menjünk haza. Akkor tulajdonképpen nem voltam, hanem az oroszlán voltam, és megindultam vele hazafelé. Azóta is gondolkodom, hogy most tulajdonképpen ki voltam én?”

Ezzel az álmával búcsúzunk tőle. Emlékét őrizzük!

Magyar Teátrumi Társaság

A képek Ódzsa és felesége kecskeméti házának udvarán készültek