Megéri felszállni a kaposvári vonatra
Hrabal-darab a versenyprogramban
Tősgyökeres pesti színházfetisisztaként érkeztem a XV. POSzT-ra, így nem titkolt szándékom volt, hogy szemrevételezzem a fesztiválra érkező vidéki előadásokat, amelyeket más esetben nincs lehetőségem látni.
A választék nagy, a versenyprogram majdnem háromnegyede nem budapesti darab, mégsem esik nehezemre kiemelni az eddig látott vidéki előadások közül a legjobban sikerült alkotást. Idén a kaposvári Csiky Gergely Színház Szigorúan ellenőrzött vonatok című előadása nyerte el legjobban a tetszésemet.
Bérczes László rendezése egy kellemes hangulatú, kedvessége miatt működő történet állomásfőnökökről, szerelemről és ösztönökről, társadalmi és történelmi helyzetről, katonákról, akik egymás ellen harcolnak, de végül ugyanabban a sírban lelik meg végső nyugalmukat. Többrétegű látlelet, amely minden egyes szintjén mond valamit az emberi életünkről, miközben a tragédia, a groteszk és az öröm váltogatja egymást.
A hangsúly az előadást életre keltő társulaton nyugszik. Különösen tetszett, hogy a zenei betétek mellett nem csupán dialógusokban mesélik el történetüket. Sok esetben narrálják is saját jelenetüket, amellyel adnak egy visszavonhatatlan jelleget a színpadon életre kelő történetnek: már megtörtént minden, amit látunk, mi csupán megfigyelői és élvezői vagyunk az eseményeknek.
A színészek külön-külön és együtt, csapatként is megállják helyüket. Szerepükben hitelesek, az első pillanattól kezdve az utolsóig. Ez valóban hatalmas teljesítmény, hiszen nem csupán két-három emberről beszélünk. Fehér László a lehető legnagyobb természetességgel létezik a színpadon, ám e mögött érezhetően hatalmas munka és koncentráció rejlik. Ez az összeszedettség azonban nem csak saját kiállását, kollégái alakítását is támogatja. Hunyadkürti György és Kelemen József hasonlóan meggyőzően tudott hatni ránk: a színház rangidős művészeiként teljes átéléssel, érthető közvetítéssel adták át tehetségük legjavát. Szvetnyik Kata egyetemi hallgató teljesítménye kellemes meglepetés: az előadás sokadik biztos pontját képezte.
A színészek végig velünk maradnak: egy percre sem hagyják el a színpadot, még akkor sem, ha jelenetük véget ér, és más szerepben jelennek meg a közönség előtt. Természetesen a végén ez is külön jelentést kap, hiszen a színpad, amelyen helyet foglaltunk, ez esetben nem csak egy színpad. Az előadás végén felhúzzák a vasfüggönyt, láthatóvá válik a Pécsi Nemzeti Színház hatalmas nézőtere, a színészek egy vonaton ülnek és haladnak előre. Akit hasonlóan elkapott a darab esszenciája, mint engem, végig úgy érezhette, hogy ő is velük utazik. Erre a vonatra megéri felszállni, és én bármikor újra megtenném ezt.