Látcső
Tizenhárom új bemutatót tervez a következő évadban a kecskeméti Katona József Színház
Hat nagyszínházi bemutató mellett öt kisszínházi és két gyermekelőadással készül a kecskeméti Katona József Színház a 2019/20-as évadra
Hat nagyszínházi bemutató mellett öt kisszínházi és két gyermekelőadással készül a kecskeméti Katona József Színház a 2019/20-as évadra
Életének 83. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után, kedden elhunyt Bács Ferenc, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész
A színvonalas színházi előadások mellett más kulturális élményeket, kiállításokat, gasztronómiai és szabadidős programokat is ajánl a Tisza-parti városba érkező közönségnek
Családtagok, barátok és pályatársak gálaműsorral köszöntették Bodrogi Gyula Kossuth- és Jászai Mari-díjas művészt, a nemzet színészét 85. születésnapján
Korok és történetek címmel hirdette meg a Győri Nemzeti Színház a 2019-2020-as évadát, amelyben hat nagyszínházi darabot mutatnak be
Vidnyánszky Attila Kossuth-díjas rendező, a Nemzeti Színház igazgatója vehette át Ferencváros József Attila-díját a Gát utcai József Attila Emlékhelyen csütörtökön
Előadóművészek, zenészek, slammerek, valamint képzőművészek is összemérik tudásukat vasárnap a Nemzeti Színház Gobbi Hilda termében, az idei Versünnep döntőjében.
A Kakuk Marci című előadással szerdán kezdődik a budapesti Thália Színházban a Határon Túli Magyar Színházak Szemléje
A nyitóelőadás Szlava Polunyin produkciója, a Slava’s Snowshow a Fővárosi Nagycirkuszban látható

