Marica grófnő Veszprémben
A Marica grófnő című nagyoperett bemutatója február 10-én volt a Veszprémi Petőfi Színházban. A rendező Méhes László hagyományos és szórakoztató előadást ígér a nézőknek.
Gőzerővel készült a Marica grófnő című nagyoperett stábja a februári premierre. A színészek Méhes László rendező irányításával próbálták a jeleneteiket, a zeneszobában Völgyesi Gyöngyi zenei-munkatárssal, a színpadon pedig Oberfrank Péter karmesterrel gyakorolták a cseppet sem könnyű, ám a közönség körében nagyon népszerű slágereket. Hiszen aki meghallja majd, a „Ringó vállú csengeri violám…”, a „Mondd meg, hogy imádom a pesti nőket…”, a „Szép város Kolozsvár…”, vagy épp a „Hej, cigány…” című örökzöld dalokat, az biztos lehet benne, hogy Veszprémben az operett nem vesztett semmit a népszerűségéből.
– Szórakoztató és hagyományos operettet szeretnék adni a közönségnek, fiataloknak, időseknek egyaránt. Igaz, ugyan, hogy bizonyos korosztályok körében már nem olyan népszerű ez a műfaj, mégis arra törekszem, hogy megtaláljuk ebben az előadásban is azokat a pontokat, amelyek felkeltik mindenki érdeklődését. Az operettnek tradíciója van, nyilván rendezője válogatja, hogy ki, mit helyez ebből előtérbe. Az én operettről alkotott képem, elképzelésem szerint ez az előadás nem lesz modern, de megfelel majd annak a szépen eljátszott, történetmesélős igénynek, amelyet 2012-ben is érvényesnek gondolok. Minden erőmmel azon leszek, hogy sikeres és értékes produkciót adjunk a nézőknek – nyilatkozta Méhes László.
Halas Adelaidaaz elmúlt évadokban fürödhetett a remek zenés szerepekben a Veszprémi Petőfi Színházban. A Csókos asszony Katókája, az Anna Karenina címszerepe után most újabb nagy kihívásként élte meg a Marica grófnő főszerepét.
– Nagyon örülök annak, hogy a színpadon megint egy igazi nőt kell megformálnom. A mostani előadásban is arra törekszem, hogy ennek a szép nőnek a jellemfejlődését meg tudjam mutatni finoman, árnyaltan. Marica éli a grófnőséggel együtt járó felszínes életét, gazdag, szép, kedves, szeszélyes is egy kicsit, mint minden nő és keresi a hozzá méltó társat. Mindeközben sok hibát vét, de aztán tud bocsánatot kérni és megtalálja a szerelmét. Ez látszólag tényleg egy meseszerű történet, ám ami fontos és örökérvényű az, hogy mindenki szeretné megtalálni a párját, s eközben több buktatón, változáson kell átesnünk. Ennek az útnak a bemutatására is törekszem ebben a varázslatos operettvilágban – mesélte Halas Adelaida.
– Igazi mély érzéseket, konfliktusokat láthatnak nézők egy könnyed darabban, amelyben el kell hinnünk újból a szerelmet. Úgy, hogy ebben a történetben ez a lángolás nem fiatalok, hanem már egy érett férfi és nő között alakul ki. Remélem, mindenki jól szórakozik majd az előadáson és sikerül átadnunk mindazt, amitől az operett a mai napig népszerű műfaj a veszprémi közönség körében – mondta a készülő előadásról Szeles József, aki Endrődy-Wittenburg Tasziló gróf szerepét formálja meg.
– Ebben a színházban kezdtem a pályafutásomat és nagy örömmel tértem ide vissza. Bízom benne, hogy a közönség nem csalódik bennem. Jó érzés, hogy itt lehetek, dolgozhattam a régi, kedves kollégák között egy remek szerepben. Játszottam már a Csárdáskirálynőben Bóni grófot, azt hittem, ebben a műfajban már nem kaphatok többet, de most Zsupán szerepe pályám egyik fénypontja. Igyekszem meghálálni ezt sok humorral, tánccal és persze a dalokkal. Szerethető, a közönséghez sikeresen utat találó előadást szeretnénk adni mindenkinek – mondta Rancsó Dezső, aki 1991 és 1995 között volt tagja a Veszprémi Petőfi Színháznak. Most a Marica grófnő című nagyoperettben Báró Zsupán Kálmán, földbirtokos szerepét formálja meg.
V. R.
Kálmán Imre: Marica grófnő
Szereplők: Marica grófnő: HALAS ADELAIDA, Populescu Dragomir Móric herceg: NYIRKÓ ISTVÁN, Báró Zsupán Kálmán, földbirtokos: RANCSÓ DEZSŐ, Endrődy-Wittenburg Tasziló gróf : SZELES JÓZSEF, Liza, a húga: SZŰCS KRISZTINA, Liebenberg István: SZŰCS LÁSZLÓ, Cuddenstein-Chlumec Cecília hercegnő :CSARNÓY ZSUZSANNA Jászai-díjas, Kudelka, a komornyikja: KŐRÖSI CSABA, Dombossy Ilka: MÓDRI GYÖRGYI, Mihály, Marica öreg szolgája: VAJDA KÁROLY, Lidi, cigánylány DOMINEK ANNA, Lajos, cigány: KALLÓ ZOLTÁN, Kórus, tánckar. Karmester: OBERFRANK PÉTER, díszlettervező: RÓZSA ISTVÁN, jelmez: HORVÁTH KATA, koreográfus: KISPÁL ANITA, korrepetitor: VÖLGYESI GYÖNGYI, ügyelő: MADÁR K. ZOLTÁN. súgó: TÓTH ZSANETT, rendezőasszisztens: PÁPES MÓNIKA. Rendező: MÉHES LÁSZLÓ.