Mária és Erzsébet, Erzsébet és Mária

A szolnoki Szigligeti Színház január 11-én mutatta be Friedrich Schiller: Stuart Mária című drámáját, Csiszár Imre rendezésében.A két főszereplővel: Radó Denise-zel és Molnár Nikolettel, a szilveszteri gála főpróbájának szünetében sikerült beszélgetnem. A felfokozott próbahangulat közepette egy másik fontos próbafolyamatról kellett beszélnünk, de pillanatok alatt ráhangolódtunk a Stuart Mária világára.

– A Stuart Mária két uralkodónő párharcáról szól. Mit jelent számotokra az, hogy női vezetőként kell megjelennetek a színpadon sok szenvedélyes férfi között, akik próbálnak titeket irányítani?
Radó Denise: – Számomra az nem okoz problémát, hogy sok férfi között kell játszanom. A vezetői szerep sem áll tőlem távol, hiszen folyamatosan rendezek. Ahhoz, hogy egy produkció összeálljon, tudnom kell irányítani az embereket a színpadon. Alapvetően közel érzem magamhoz Erzsébet figuráját. Azt nyilván nem, hogy hatalomféltésből megöleti az unokatestvérét, de ez a szituáció egy olyan helyzetben adódik, amikor az a tét, hogy vagy megölöm, vagy ő öl meg engem. Ennyire nem vagyok sem hataloméhes, sem féltékeny másokra. Ezt a színészetemből viszem fel a színpadra, a többit a saját tapasztalataim alapján.
Molnár Nikolett: – Én még nem voltam olyan helyzetben, hogy hatalom lett volna a kezemben, vagy irányítottam volna egy csapatot, így ez egy nehéz folyamat nekem. Ez a nő nem kér, hanem parancsol. Úgy gondolom, hogy én kevésbé vagyok ösztönös ember, mint Stuart Mária. Ő azt, amiről úgy gondolja, hogy neki kijár, meg is kapja. Ez rám egyáltalán nem jellemző, ezért nagyon nagy kihívás számomra ez a szerep.
– Ebben az évadban Zília szerepét is játszod A néma leventében. Tudnál párhuzamot vonni a két szerep között?
M. N.: – Talán annyiban, hogy mindkét nő óriási jellemfejlődésen megy át. Míg Zília a darab elején egy gőgős nő, addig a darab végére egy rajongó szerelmes lesz. Stuart Mária a darab elején egy gőgős uralkodónő, aki vágyakozik a hatalomra. A darab végére egy alázatos, letisztult karakterré változik.
– Az első felvonás végén a két királynőnek van egy nagy találkozása, ami mint tudjuk az életben nem történt meg. Ebben a jelenetben bontakozik ki a két nő párharca. Ezt mennyire tartod fontosnak?
R. D.: – Nekünk itt a történelmi tényeket figyelmen kívül kell hagynunk. Nem az a feladatunk, hogy történelmi tablóvá váljon az előadás. Schiller Stuart Máriából egy romanticizált hősnőt alkotott, míg Erzsébetből egy férfias, keménykezű uralkodónőt, akinek a tépelődései is belekerültek – szerencsére – a darabba. A nőisége azért jócskán belejátszik ebbe a női szerepbe. Ez az előadás egy állandó libikóka, ki van fölül. Nincs eldöntve, hogy ki lesz a párharc nyertese, ez egy abszolút kétesélyes történet. A találkozásnak ebben van kulcsszerepe.
N. S.