Átadták a Kossuth-díjakat

Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából

Kossuth Nagydíjat adományozott:

TÖRŐCSIK MARI, a nemzet színésze, a nemzet művésze, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas és Balázs Béla-díjas színművész, érdemes és kiváló művész részére több évtizedes pályafutása során kimagasló szakmai hozzáértéssel és alázattal megformált alakításai, ikonikus filmfőszerepek és felejthetetlen színpadi figurák sorát felvonultató, kivételesen gazdag művészi életműve elismeréseként.

TÖRŐCSIK MARI, a nemzet színésze, a nemzet művésze, Kossuth-, Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész 1935. november 23-án született a Heves megyei Pélyen.
A Színház- és Filmművészeti Főiskola operett szakának elsőéves hallgatójaként kapta meg Fábri Zoltán Körhinta című alkotásának főszerepét. 1956-ban a cannes-i filmfesztiválon sokakat megigézett törékeny alakja, kifejezőerejének gazdagsága. Főiskolás éveiben annyit forgatott, hogy három vizsgára nem jutott ideje, ezért diplomáját évtizedekkel később az elmulasztott vizsgák pótlása nélkül kapta meg.
1958-ban a Nemzeti Színház szerződtette. A következő három évben tíz filmet forgatott, a kor legjobb alkotásaiban játszhatott (Külvárosi legenda, Vasvirág, Édes Anna), Jancsó Miklós rendezte a Csend és kiáltásban, majd a Szerelmem, Elektrában. Ezt követte a Szerelem Makk Károllyal, majd megismerkedett későbbi férjével, Maár Gyulával, aki neki írt filmeket, a Déryné, hol van? című alkotásért 1976-ban elnyerte a legjobb női alakítás díját a cannes-i filmfesztiválon.
Vígjátékokban is szerepelt (Gárdos Péter: Szamárköhögés, Tímár Péter: Csapd le csacsi), később felfedezték a “fiatalok” – Xantus János, Kamondi Zoltán, Janisch Attila, Fazekas Csaba – is. Legutóbb Mészáros Márta Aurora Borealis – Északi fény című filmjében alakított főszerepet.
Színpadi színésznővé Zorin Varsói melódiájában nyújtott alakításával vált. Kiváló rendezők segítségével bonthatta ki ösztönös adottságait, művészi eszközeinek kiteljesítésében Jurij Ljubimov és Anatolij Vasziljev is inspirálta.
1978-ban megvált a Nemzeti Színháztól, a győri Kisfaludy Színház művészeti vezetője lett, 1980-tól a Mafilm, 1990 és 1993 között a szolnoki Szigligeti Színház társulatának tagja, 1993 és 1996 között a Művész (Thália) Színház művésze, 1993-tól egy évig igazgatója volt. 1990-től 1992-ig a Magyar Színészkamara elnökeként is tevékenykedett. 2002-ben újra a Nemzeti Színház tagja lett.
Az elmúlt fél évszázad egyik legnagyobb magyar színművésze eljátszott mindent, amit színésznő eljátszhat: tragikus alakoktól komédiáig, társadalmi szerepektől zenés játékokig, karakterszerepekig.
2008 őszén hetekig intenzív ellátásra szorult. 2009-ben Kaposváron Marguerite Duras Naphosszat a fákon című színművében állt újra színpadra, majd a Nemzeti Színházban Ibsen Brand és Brecht Galilei élete című darabjában láthatta a közönség.
Az elmúlt két évben több alkalommal ismét kórházba került hosszabb-rövidebb időre. 2018 nyarán vállalt újra színészi munkát, a Sztalker Csoport előadásában, William Faulkner Míg fekszem kiterítve című kisregénye nyomán készült darabban hallhatta hangját a közönség.
1959-ben Balázs Béla-díjjal, számos nagy nemzetközi fesztiválon a legjobb női alakítás díjával tüntették ki, 1994-ben életműdíjat kapott a Magyar Filmszemlén. Kétszer tüntették ki Jászai Mari-díjjal (1964, 1969) és Kossuth-díjjal (1973, 1999), 1971-ben érdemes művész, 1977-ben kiváló művész címet kapott. 2000-ben a nemzet színésze lett. A Prima díjat 2003-ban, a Prima Primissima Jubileumi díját 2007-ben kapta meg. Többször is elnyerte a Színikritikusok Díját. 2011-ben a Színházi Kritikusok Céhének életműdíjával, 2014-ben a Nemzet Művésze díjjal tüntették ki, 2015-ben Kölcsey Ferenc-emlékplakettet kapott, 2017-ben a Magyar Művészeti Akadémia Nagydíjával tüntették ki. Nyolcvanadik születésnapja alkalmából a nevét viselő ösztöndíjat alapítottak. Pályájáról és civil életéről több könyv is megjelent.

    Kossuth-díjat vehetett át:
BALÁZS JÁNOS Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, érdemes művész 1988. szeptember 19-én született Budapesten.
Zenészcsaládból származik, első tanára édesapja volt. Zenei tanulmányait a Járdányi Pál Zeneiskolában kezdte. Kilencévesen első díjat nyert a Nyíregyházi Országos Zongoraversenyen. 2002-ben felvették a Liszt Ferenc Zeneakadémia Különleges Tehetségű Gyermekek Osztályába. 2004-ben – legfiatalabb résztvevőként – megnyerte a Badeni Nemzetközi Cziffra György Zongoraversenyt. 2005-ben a pécsi Nemzetközi Liszt Ferenc Zongoraversenyen elért első helyezésével minden idők legfiatalabb Liszt-verseny győztese lett. 2011-ben megnyerte a Japánban megrendezett Nishinihon nemzetközi zenei verseny zongora kategóriájának első díját, valamint a verseny fődíját is, 2012-ben a franciaországi Nemzetközi Cziffra György emlékversenyen ért el első helyezést.
Repertoárja a barokk zenétől a romantikus zenén át a kortárs zenéig terjed. Első szólólemezét 2005-ben készítette. Klasszikus zenei felvételei mellett improvizációs lemezt is kiadott Lajkó Félix hegedűművésszel. Virtuóz játéka, magas szintű zongoratechnikája mély zeneiséggel párosul.
2011-ben megkapta a Junior Prima Díjat, ugyanabban az évben lengyel állami kitüntetésben részesült, mert egy egyedülálló magyarországi koncertkörút keretében tizenhat hangversenyen eljátszotta Chopin összes zongoraművét. A 2013/2014-es koncertidényben elnyerte a Rising Star Évad művésze címet. 2015-ben Liszt Ferenc- és Gramofon-díjat kapott. 2016-ban Budapestért, valamint Prima-díjat kapott, s a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagja lett. 2018-ban érdemes művész címben részesült.
2016-ban megalapította a Cziffra György Fesztivált, amelynek művészeti vezetője. A Snétberger Zenei Tehetség Központ tanára. Kiemelten fontosnak tartja a gyerekek klasszikus zenével való megismertetését, ezért az elmúlt években ingyenes hangszerbemutató koncerteket tartott a fiatalok számára.

CSISZÁR IMRE Jászai Mari-díjas rendező, érdemes és kiváló művész 1950. november 7-én született Budapesten.
Már gyerekkorában érdekelte minden, ami színház, és egy ajándékba kapott Shakespeare-összes el is döntötte a sorsát. 1975-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházrendező szakán végzett, majd Kecskeméten, 1977-1978-ban pedig a szolnoki színházban rendezett. 1979 és 1988 között a miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetője volt. Egy évig szabadúszóként rendezett, 1989 és 1991 között a Nemzeti Színház igazgató-helyettese, majd igazgató-főrendezője volt. 1991 és 1995 között a Budapesti Kamaraszínház rendezője, mellette 1994-1995-ben a Gyulai Várszínház vezetője is volt. 1995-1996-ban a Művész, illetve a Thália Színházat, 1996-tól a Thália Társaságot igazgatta. 1999-ben újra a Nemzeti Színház rendezője lett, 2000-től a Pesti Magyar Színházban is rendez. Sokoldalú művész, színészként több filmben és tv-filmben szerepelt, díszleteket és jelmezeket is tervezett.
A társulatépítés és igényes műsorpolitika mellett rendezőként szerepértelmezéseiben fontos helyet kap a mély lelki folyamatok megjelenítése, az élőszó hitele.
Shakespeare-től a kortárs drámairodalomig közel kétszáz darabot állított színpadra. Az ország szinte minden színházában – vidékén és a fővárosban – rendezett már. A Nemzeti Színházban jelenleg is látható Robert Bolt: Egy ember az örökkévalóságnak és Arthur Miller: Az ügynök halála című darab az ő rendezésében.
1982-ben Jászai Mari-díjat kapott, 1987-ben érdemes művész lett. 2003-ban Főnix-díjban, valamint kiemelkedő színházrendezői tevékenységéért a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült. 2009-ben kiváló művész címet kapott, 2017-ben a Vidéki Színházak Fesztiválján elnyerte a legjobb előadás díját a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház Az ötödik pecsét című produkciójával.

FERENCZES ISTVÁN József Attila- és Babérkoszorú díjas erdélyi magyar költő 1945. január 1-jén született a Hargita megyei Csíkpálfalván.
A Kolozsvári Pedagógiai Főiskolán biológia szakon szerzett diplomát 1967-ben, majd szülőfalujában tanított. 1968-tól a Hargita című megyei napilap újságírója volt 1975-ig, amikor politikai okokból eltávolították a laptól. Verseit és riportjait az Ifjúmunkás, az Utunk, az Igaz Szó, a Korunk és a Megyei Tükör is közölte. 1975-1979-ben szakirányító volt az Agronómus Házban, majd 1990-ig a Bukarestben megjelenő hetilap, a Falvak Dolgozó Népe székelyföldi tudósítójaként dolgozott. 1990-ben kinevezték a Hargita megyei Művelődési felügyelőség főtanácsosának. 1992 és 1996 között szabadúszó, 1996-1998-ban a Hargita Megyei Tanácsnál elnöki tanácsadó volt. 1997-ben Csíkszeredában megalapította a Székelyföld című kulturális folyóiratot és a Hargita Kiadóhivatalt, amelynek 2010-es nyugdíjazásáig főszerkesztője, illetve igazgatója volt. 1990-től a Magyar Írószövetség tagja, 2001 és 2007 között elnökségi tag is volt.
A kortárs erdélyi magyar irodalom meghatározó képviselője. Líráját a pazar nyelv, a látomásos képiség, az erdélyi és a csángó népköltészet felhasználása, a dalszerűség jellemzi. Gyermekeknek szóló verseiből több kötete is megjelent (Mikor Csíkban járt a török, Indián a Hargitán, A pepita hangya, Tündérkert virágai). Ordasok tépte tájon címmel riportnovelláiból adott közre válogatást, Székely tántorgó című kötetében esszéket, tárcákat, vallomásokat publikált. Legutóbbi kötete, riport-dokumentum memoárja Veszedelmekről álmodom címmel 2018-ban látott napvilágot.
Művészetéért 2001-ben József Attila-díjjal tüntették ki, 2005-ben megkapta a Balassi Bálint-emlékkardot, 2015-ben pedig a Magyarország Babérkoszorúja díjat. 2011 óta a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

GYÖNGYÖSSY KATALIN Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész 1940. június 15-én született Sátoraljaújhelyen.
A Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1959-1963 között végezte el. Már főiskolásként is több színdarabban szerepelt, többek között Gorkij: Kispolgárok című drámájában, valamint Federico García Lorca: Don Cristóbal meg Rosita kisasszony tragikomédiája című színművében. 1963-tól a szolnoki Szigligeti Színház, 1969-től a miskolci Nemzeti Színház, 1970-től a József Attila Színház, 1972-től ismét a miskolci, 1979-től a pécsi Nemzeti Színház, majd 1981-től a Győri Nemzeti Színház (1992-ig Kisfaludy Színház) társulatának tagja volt. Az utóbbi időben újra Szolnokon játszik.
Emlékezetes alakítást nyújtott többek között Tolsztoj Anna Kareninájában mint Scserbackaja hercegnő, Scarnacci-Tarabusi Kaviár és lencse című komédiájában Chaiarelli d’Adda szerepében, volt Olga Csehov Három nővérében, Rozina Beaumarchais Figaró házassága című darabjában, Paula Örkény István Macskajátékában, Blanche Tennessee Williams A vágy villamosa című drámájában. A szolnoki Szigligeti Színházban jelenleg Robert Thomas Nyolc nő című színművében Mamy, a nagymama szerepében látható.
Számos mozi- és tévéfilmben is szerepelt. Első jelentős filmszerepe Bacsó Péter Nyár a hegyen (1967) című filmdrámájában volt, de játszott a Banovich Tamás rendezte Szép magyar komédiában, a Gyöngyössy Imre rendezésében készült Szarvassá vált fiúkban, és ő játszotta Márai Sándor feleségét, Lolát Az emigráns című Dárday István-Szalai Györgyi-filmben. Forgatókönyvírója volt az Oscar-díjra is jelölt Jób lázadása című filmnek.
Művészetéért 1977-ben Jászai Mari-, 1996-ban Déryné-, 2000-ben Szent István-díjat kapott. 2002-ben a Győri Nemzeti Színház örökös tagja lett. 2006-ban Gundel Művészeti Díjjal, 2007-ben VoxCar-díjjal tüntették ki. 2011-ben érdemes művész címmel, 2016-ban a Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti-díjával ismerték el. 2013-ban arany diplomát kapott 50 éve színművész szakon végzett hallgatóként.

HILDEBRAND ISTVÁN Balázs Béla-díjas filmoperatőr, videórendező, érdemes művész 1928. szeptember 26-án született Budapesten.
A Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr szakán diplomázott 1950-ben. Ezt követően híradó-operatőrként dolgozott az Új Magyar Filmirodánál, a Híradó- és Dokumentumfilm-stúdiónál, a Hunnia Filmgyárban, majd a Budapest Filmstúdióban. 1952 és 1954 között a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanított. 1970 és 1980 között a Mafilm Nemzetközi Stúdió, 1986-tól a Pannónia Filmstúdió főoperatőre, 1991-től a Videovox Stúdió produkciós és művészeti vezetője volt.
Kezdetben riport- és dokumentarista alkotásokkal foglalkozott. Az ötvenes évek közepétől játékfilmek operatőre lett, ő fényképezte az 1960-as, 70-es, 80-as évek leglátványosabb produkcióit. Keleti Márton és Várkonyi Zoltán alkotótársaként többek között olyan sokmilliós nézettségű sikerfilmeket jegyez, mint A kőszívű ember fiai, az Egy magyar nábob, a Kárpáthy Zoltán, valamint A veréb is madár, illetve a Marton Endre által rendezett Katonazene. Népszerű európai tévésorozatok operatőre is volt, nevéhez fűződik az 1975-ös Sztrogoff Mihály című kalandfilm-sorozat is. Munkáját formagazdagság, plasztikus fényhatások, kitűnően választott beállítások és biztos technika jellemzik.
Művészetét 1960-ban Balázs Béla-díjjal, 1979-ben érdemes művész címmel ismerték el. 1962-ben és 1967-ben megkapta a filmkritikusok díját, 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét. 2008-ban a Filmszemle, 2016-ban a magyar filmkritikusok, 2018-ban a Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál Életműdíjával tüntették ki.
2018-ban mutatták be Kocsis Tibor és Konecsny Emőke dokumentumfilmjét Jelenetek egy operatőr életéből – Hildebrand István legendáriuma címmel.

KÁLMÁNDY MIHÁLY, a Magyar Állami Operaház operaénekese 1959. december 21-én született a romániai Biharban.
Ötéves korában kezdett zongorázni, majd klasszikus gitáron tanult játszani. 17 évesen kezdte meg énektanulmányait Aradon. A kolozsvári Gheorghe Dima Zeneművészeti Főiskola opera tanszakán diplomázott 1985-ben, majd mesterkurzuson vett részt Weimarban. Operaénekesként Verdi Nabucco című operájában debütált. 1981 és 1987 között a kolozsvári Állami Magyar Opera tagja volt. 1988 óta a Magyar Állami Operaház magánénekese, ahol az összes bariton főszerepet énekelhette. Magyarországon Sipos Jenőnél tanult, aki a tradicionális olasz stílus mestere.
Nemzetközi karrierjét Triesztben kezdte, Verdi Nabuccójának címszerepében. Emlékezetes alakításokat nyújtott Verdi (Macbeth, A trubadúr, A végzet hatalma, Rigoletto, Don Carlos, Aida) és Wagner (A bolygó hollandi, Trisztán és Izolda) operáiban, többször énekelte Bartók Béla operájának, A kékszakállú herceg várának címszerepét. Oratóriumok bemutatásában is közreműködik (Mozart: Requiem, Koronázási mise; Beethoven: Missa Solemnis; Haydn: Teremtés; Bach: h-moll mise; Verdi: Requiem).
Bejárta Európa legnagyobb színházait és koncerttermeit, énekelt a szöuli, a pekingi, az új-zélandi operaházban. Számos európai fesztiválon vendégszerepelt. Több CD- és DVD-felvétele van. Ő énekli a címszerepet a Nabucco filmváltozatában, amelyet Bernard Broca rendezett, és szerepel a Traviata UNESCO számára rögzített filmfelvételén. Az Operaház idei évadában a többi közt Verdi Az álarcosbál és Donizetti Lammermoori Lucia című operájában lép színpadra.
1989-ben az első alkalommal odaítélt Juventus-díj egyik kitüntetettje volt. 2002-ben Melis György-emlékplakettet kapott. 2013/2014-ben a Magyar Állami Operaház Kamaraénekese címet viselte. 2015-ben a Halhatatlanok Társulatának tagja lett. 2018-ban a Wagner-előadásokban kiemelkedő teljesítményt nyújtó művészeknek odaítélhető Závodszky Zoltán-díjat vehette át.

KÁTAI ZOLTÁN Tinódi-lant díjas énekmondó, zeneszerző 1954. november 3-án született Mosonmagyaróváron.
Gyermekkorában zongorázni tanult, majd a Szombathelyi Tanárképző Főiskola ének szakára járt. Autodidakta módon tanult meg játszani gitáron, kobzon, dudán, lanton, fidulán (közép-ázsiai eredetrű vonós hangszer), pánsípon, nagybőgőre Hamar Dániel, a Muzsikás együttes tagja tanította. 1983 és 1994 között a Mákvirág népzenei együttes énekes-zenészeként járta a világot, zenélt Dinnyés Józseffel, Kecskés Andrással, Kobzos Kis Tamással, majd önálló műsorokat készített.
Leginkább reneszánsz költők, históriás énekesek szerzeményeit énekli. Nemzetközi és országos népzenei és történelmi fesztiválokon, irodalmi esteken, katonai hagyományőrző rendezvényeken, nemzeti és szakrális ünnepeken lép fel, az iskolákban tartott rendhagyó óráival hasznos segítséget nyújt az ének-zene, az irodalom és a történelem oktatásához.
Első lemeze Muzsikáló Erató címmel jelent meg, ezt követte a középkori magyar históriás énekekből készült Magiar História című válogatás. Kátai – Krónika című hangoskönyvét Jankovics Marcell illusztrálta. Készített lemezt Wathay Ferenc Énekes könyve alapján, az Elindula József… – Énekek Adventtől Vízkeresztig című lemezén a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó énekes-zenés hagyományokból ad ízelítőt. 2018-ban jelent meg a katonadalokat tartalmazó Viadalhelyeken, véressen, sebessen… című lemeze, valamint a Bogáti Fazakas Miklós és Thordai János zsoltárfordításaiból készült Ditsérjétek Istent… című albuma.
Művészetéért 2005-ben Artisjus díjat, 2006-ban Tinódi-lant kitüntetést kapott. 2014-ben a Mediawave Párhuzamos Kultúráért elismerésével, 2016-ban Magyar Ezüst Érdemkereszttel tüntették ki.

KISLÉGHI NAGY ÁDÁM festőművész, érdemes művész 1961. augusztus 17-én született Budapesten.

1985-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán. 1995-ben ösztöndíjasként a Római Magyar Akadémián, 1998-ban a nápolyi II. Frigyes Egyetem művészeti tanszékén tanult.
Már az 1980-as években festett expresszív képei is vallásos témájúak. Stílusát drámai, sötét tónus, klasszikus ábrázolásmód és képszerkesztés, fény-árnyékra épülő festésmód jellemzi, amely az itáliai kora barokk hagyományokra támaszkodik. Művészi pályáját végigkíséri a keleti kereszténység festészeti nyelvezetének, formavilágának alkalmazása falképeken, ikonokon.
Megfestette a tiborszállási és mérki görögkatolikus templomok ikonosztázait. A rákoscsabai görögkatolikus templom homlokzata mellett a spanyolországi San Pere di Villa Major templomának falát is az ő freskója díszíti. Az olaszországi Madognana templomában található secco falképe, ő festette Pieve di Capanne templomának oltárképét is. 1999-2003 között megfestette a Szűz Mária életét ábrázoló festménysorozatot a szombathelyi székesegyházban.
Művészetét 1980-ban Domanovszky-díjjal, 1985-ben a Kortárs Művészeti Fórum nívódíjával, 1987-ben Herman Lipót-díjjal ismerték el. 2004-ban Vas megyében az Év vasi embere 2003 elismerő címmel tüntették ki, 2011-ben érdemes művész lett.
2014-ben jelent meg a művészetét bemutató könyv Kisléghi Nagy Ádám – A szent festője címmel, amelyet a Római Egyetem művészettörténész professzora, Daniel Estivill írt.

KOLTAY GERGELY zeneszerző, szövegíró, a Kormorán zenekar alapítója és vezetője 1952. június 2-án született Budapesten.
Gyermekszínészként a Vígszínház, a Nemzeti Színház, a Katona József Színház előadásain szerepelt. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola után 1975-ben a Zeneakadémia fuvola tanszakán szerzett diplomát. A táncház mozgalom indulása idején, az 1970-es évek első felében Sebő Ferenccel és Halmos Bélával a Sebő-együttesben muzsikált együtt. 1979 és 1981 között zenész volt a Várszínházban, 1982-től két évig a fővárosi 14. kerületi Állami Zeneiskolában tanított. 1984-1986 között a Kecskeméti Katona József Színház zenei vezetője és karnagya volt. 1988-tól a Magyar Rádió munkatársa, 1989-től a Kossuth Rádió zenei szerkesztője, majd a szórakoztatózenei szerkesztőség vezetője, 1997-2000 között a Magyar Televízió zenei főszerkesztője, 2004-2007 között a Kossuth Rádió zenei vezetője, 2010-től az MR2-Petőfi Rádió adófőszerkesztője, intendánsa volt.
1976-ban Papadimitru Grigorisszal megalapította a magyar népzene és a nemzetközi rockzene stílusjegyeit egyedien ötvöző Kormorán együttest, amely a 25. Színházban versmegzenésítésekkel mutatkozott be. A népzene és a rockzene hangszereit egyaránt használják, több tucat albumuk jelent meg, s olyan kiváló előadókkal dolgoztak együtt, mint Varga Miklós, Deák Bill Gyula. A Kormorán együttest 2001-ben Magyar Szabadság díjjal, 2006-ban Magyar Örökség díjjal tüntették ki.
Koltay a nyolcvanas évek óta ír rockoperákat, A költő visszatér című darabját 1988-ban, az Elektrát 1995-ben, A Napba öltözött leányt 2006-ban, az Itt élned, halnod kell címűt 2016-ban mutatták be. Több filmhez is készített zenét (Julianus, Honfoglalás, Sacra Corona), talán legismertebb szerzeménye, a Kell még egy szó a Honfoglalás betétdalaként vált népszerűvé.
1974-ben megkapta A népművészet ifjú mestere címet, 2001-ben Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel, 2010-ben Budapestért díjjal tüntették ki, 2017-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést vehette át.

KOVÁCS MIKLÓS kékfestő mester, népi iparművész, a népművészet mestere 1928. április 28-án született Újkécskén (ma Tiszakécske).
Családja 1878 óta foglalkozik kékfestéssel, az első műhelyük Kecskeméten volt, majd Kiskunfélegyházán alapítottak üzemet. Apja 1927-ben hozott létre kékfestő műhelyt Tiszakécskén. Kovács Miklós tanulmányai után esztergályosként dolgozott, de mikor édesapja megvette az első mintázógépet, mégis a kékfestő mesterséget választotta. Előbb segédként dolgozott apjával, majd 1962-ben tette le a kékfestő mestervizsgát. Pamutvászon, lenvászon, szatén és bársony kikészítésével foglalkozott.
1974-től mintegy 30 egyéni kiállítása volt (többek között Budapesten, Debrecenben, Kecskeméten, Pápán, Szentesen). A Népi Iparművész cím (1976) után 1985-ben a Népművészet Mestere címet is megkapta, 1995-ben az Év Mestere elismerésben részesült. 1995-98 között a családdal szakértőként tevékenykedett a szentendrei Néprajzi Múzeumban, egy eredeti kékfestő műhely kialakításában.
Tiszakécskei családi műhelyük nemcsak a hazai, de az európai ipartörténeti ritkaságok közé tartozik. Felesége 1982 óta népi iparművész és a kézi tarkázású terítők elismert készítője, szintén népi iparművész lányuk a terméktervezésen kívül a kékfestő teljes választékát kínáló szentendrei üzletet vezeti.
Kovács Miklós 2007-ben megkapta Tiszakécske város Művészeti Díját, 2011-ben a Lengyel Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjét, 2012-ben Tiszakécske díszpolgára, 2016-ban a Magyar Művészeti Akadémia tagja lett. A Hungarikum Bizottság döntése alapján nemzeti érték a “kékfestő tevékenység és Kovács Miklós tiszakécskei kékfestő mester életműve, melyet a tevékenység fennmaradása érdekében végzett”. Az Indiából származó kékfestés hagyománya 2018 novemberében felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára.

MADARASSY ISTVÁN ötvös- és szobrászművész 1948. július 16-án született Budapesten művész családban, apja Madarassy Walter (1909-1994) Munkácsy-díjas szobrász, éremművész volt.

1973-ban diplomázott az Iparművészeti Főiskolán, ahol Engelsz József és Illés Gyula növendéke volt. Autonóm szobrászatában kisplasztikái és domborművei, nagyméretű plasztikái leginkább a szakrális ikonográfia szimbólumait, alakjait jelenítik meg. Épületek homlokzataira és belső tereibe tervezett iparművészeti munkák készítése mellett szobrászati és iparművészeti rekonstrukciókkal, restaurálással és díszlettervezéssel is foglalkozik (kolozsvári Magyar Opera, 1999).
Szoborképei valójában plasztikák: a keretből kinéző fejek, mint Falstaffé, Kolumbusz Kristófé, vagy a szőlőfürtöt tartó ujjak. Tűzecsettel festett képei életművének újabb fejezetét jelentik. A láng nyomán a vörösrézlemez oxidálódik, s ennek nyomán különös, élénk színű kompozíciók születnek, ilyenek a Felhők és madarak, a Hajnal, a Napkelte, az Arany és bíbor vagy az Hommage á Turner című alkotása. Az ő munkája többek közt a siófoki plébániatemplom tabernákuluma és gyertyatartói, a soproni Szent Imre plébániatemplom tabernákuluma, keresztelőmedencéje, örökmécsese és gyertyatartói, és ő készítette a “Parma fidei – a hit pajzsa” elnevezésű díjjal járó vörösréz pajzsot. 2000-ben a Vatikánba látogató magyar küldöttség II. János Pál pápának átadta a Szent Istvánt és Gizellát ábrázoló fémszobrát. 2018-ban Budapesten felavatták “Áldott állapotban – Vizitáció Semmelweis emlékére” című szoborcsoportját.
Számos egyéni kiállítása volt Magyarországon, valamint Ausztriában, Franciaországban, Izraelben, Németországban, Olaszországban. 1987-től a DunapART Művészeti Társaság, 1991-től a salzburgi Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja. 1994-ben elnyerte a ravennai biennálé aranyérmét. 2012-ben a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehette át.

MIHÁLY GÁBOR Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész 1942. szeptember 9-én született a partiumi Székelyhídon.
1974-ben a Képzőművészeti Főiskolán Mikus Sándor és Somogyi József tanítványaként kapott diplomát. 1975-79-ben Derkovits-ösztöndíjas volt.
Köztéri és murális munkái a magyar történelem és az olimpiai gondolat megismertetését szolgálják. Sporttárgyú plasztikáin az erő, a dinamika jut kifejezésre. Ő alkotta a többi között Hidegkuti Nándornak, az Aranycsapat középcsatárának síremlékét. Reliefjein a síkok és a nagy, pozitív formák váltakozó ritmusa izgatja (Pannónia fríz – 1978, Zánka). Kővel, vassal, bronzzal dolgozik, a vörösréz lemezt maga munkálja meg. Számos díj elkészítése fűződik nevéhez.
Magyarországon és külföldön is több nagyméretű köztéri szobra található. Legismertebbek a Budapesten felállított Olimpiai Emlékmű (1996), a Hungaroring Kanyarulatok című festett acélplasztikája (1986), a Kerékpárosok című nagyméretű plasztika, amely Lausanne-ban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság parkját díszíti, Barátság című 3 méteres alkotása (1992) Szöulban, a Közlekedési áldozatok emlékműve Óbudán (1996), a Magyar Labdarúgó Szövetség centenáriumi emlékműve a budapesti Puskás Ferenc Stadionban (2000), Görgey Artúr szobra Révkomáromban (2018).
1999-ben a Százados úti művésztelepen létrehozta a Kék Daru galériát és művészeti műhelyt, ahol kortárs kiállításokat szervez, szimpóziumokat tart. Művészetéért 1979-ben megkapta a Munkácsy Mihály-, 1991-ben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) művészeti díját. 2011-ben Elnöki Érdeméremmel és “Budapestért” díjjal, 2012-ben Mednyánszky László- és Magyar Művészetért Díjjal tüntették ki. 2015-ben vehette át a MOB fair play a művészetben trófeát, 2017-ben a Magyar Érdemrend Tisztikereszt (polgári tagozat) kitüntetéssel ismerték el.

MÜLLER PÉTER József Attila-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró 1936. december 1-jén született Budapesten.
1955-től a Madách Színháznál tevékenykedett, kezdetben rendezőasszisztensként, majd dramaturgként, azóta is végzi ezt a munkát. Írói pályáját drámákkal kezdte, hatásosan felépített, olykor abszurd hangvételű színműveiben a commedia dell’ arte és a cirkuszművészet elemeit is felhasználja. Szomorú vasárnap című kamaradarabjában Seress Rezső, Lugosi- A vámpír árnyéka című drámájában Drakula gróf hollywoodi megformálójának életét idézte meg. Színműveit európai és amerikai színpadokon is bemutatták, gyűjteményes drámakötete A lélek színpada címmel jelent meg. Első regénye az 1973-ban megjelent Részeg józanok volt, amely a zseniális, önsorsrontó színész Soós Imre és felesége öngyilkosságát vizsgálja, 1988-as Világcirkusz című regényében az expresszionista festőzseni, Ernst Ludwig Kirchner alakját idézte fel.
Írt televíziós és filmforgatókönyveket, valamint szövegkönyvet zenés darabokhoz (Doctor Herz, Mária evangéliuma, Isten pénze).
1956-ban, a forradalom idején a szerelméhez indult, amikor egy részeg orosz katona egy sorozatot adott le rá és hat golyót kapott a testébe. A halál közelsége életének meghatározó spirituális élménye lett, s műveinek nagy része is ebből a megrendítő élményből született. Az emberiség lelkiségével, a létezés titkaival, a szeretet témakörével foglalkoznak spirituális, ezoterikus művei, esszéregényei, amelyek közül a Kígyó és kereszt, Lomb és gyökér, Benső mosoly, Jóskönyv, Szeretetkönyv, Örömkönyv, Férfiélet, női sors, Az élet művészete, az Aranyfonál aratta a legnagyobb sikert.
1979-ben megkapta a filmkritikusok díját, 1997-ben az Amerikában rendezett “évszázad drámaíró versenyén” elnyerte az Onassis-díjat, 1997-ben a Magyar Köztársaság Tiszti Keresztjének aranyfokozatával, 1998-ban József Attila-díjjal tüntették ki. Júlia lánya színésznő lett, nevelt fia Müller Péter Sziámi költő, filmrendező, rockénekes, a Sziget fesztivál egyik alapítója.

SELMECZI GYÖRGY Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, karmester, zongoraművész, operarendező, érdemes művész 1952. március 8-án született Kolozsváron.

Zenei tanulmányait a bukaresti Zeneművészeti Főiskolán és a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte zongora, zeneszerzés, karmester szakon. A kolozsvári Állami Magyar Színházban töltött egy évad után 1976-tól a zeneművészeti főiskola miskolci zenetanárképző tagozatán tanított, s megalapította az Új Zenei Műhelyt. A Miskolci Nemzeti Színház és a budapesti 25. Színház, a budapesti Várszínház és a József Attila Színházzeneigazgatója volt, a Hungaroton szerkesztőjeként dolgozott. 1987-től a Mérték Kulturális Értékvédő Egyesület elnöke, 1989-ben a Camerata Transsylvanica kamarazenekar újraalapítója és karmestere volt.
1990-től a Kolozsvári Magyar Opera állandó vendégkarmestere és rendezője, a Budapesti Kamaraopera megalapítója és igazgatója, 1996-2000 között a Szolnoki Szigligeti Színház, 2008-ig a Nemzeti Színház zeneigazgatója, 2008-2010-ben a Kaposvári Csiky Gergely Színház zenei vezetője, 2000-2002 között a Millenáris Park és Kulturális Programiroda művészeti vezetője volt, az AURIS Operatársulat alapítója és művészeti vezetője. 2002 óta Színház- és Filmművészeti Egyetem docense, 2015 óta egyetemi tanára. 2008-tól a Kolozsvári Magyar Opera megbízott művészeti vezetője, 1999-től a Szolnoki Filharmonikus Zenekar vezető karmestere.
Az avantgárdból kiábrándulva a tradíciók, az erdélyi népzene és a bartóki-kodályi “tiszta forrás” felé fordult. Zenekari és vokális művek, kamarazene mellett színpadi és filmzenét (Ajándék ez a nap, Megáll az idő, Idő van, Angi Vera, Szerencsés Dániel, Szirmok, virágok, koszorúk, A részleg), több operát és musicalt komponált, operákat és operafilmeket rendezett.
Háromszor kapta meg az Artisjus-díjat, 1982-ben és 1985-ben a filmszemle legjobb filmzenéért járó díját, 1999-ben Erkel Ferenc-, 2008-ban Duna-díjat vehetett át, 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével, 2012-ben érdemes művész címmel, 2015-ben Bartók-Pásztory-díjjal tüntették ki.

SZIGETHY GÁBOR színház- és irodalomtörténész, rendező, író 1942. szeptember 29-én született Budapesten.
1967-ben szerzett diplomát az ELTE Bölcsészettudományi Karának magyar-népművelés szakán. 1968-1971 között a Színháztudományi Intézet tudományos segédmunkatársa. 1971-1976-ban a Kritika című kulturális folyóirat főszerkesztő-helyettese, 1976 és 1993 között az ELTE Felvilágosodás és Reformkori Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének oktatója, majd adjunktusa.
1990-ben részt vett a Veszprémi Egyetem Színháztudományi Tanszékének (ma a Pannon Egyetem Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének része) megalapításában. 1993-tól a veszprémi Petőfi Színház rendezője, 1997-től a feleségével, Gábor Júliával korábban létrehozott Ruttkai Éva-emlékszoba igazgatója volt. 1999-től a Duna Televízióban készített dokumentumfilmeket, oktatott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. 2009-2011 között a Győri Nemzeti Színház rendezője és művészeti tanácsadója volt.
1968 óta jelennek meg írásai, tanulmányai, 1981 és 1989 között szerkesztette a Gondolkodó magyarok művelődéstörténeti sorozat köteteit. Könyvet írt több jeles színészről (Dajka Margit, Kállai Ferenc, Bessenyei Ferenc, Latinovits Zoltán, Ruttkai Éva), kiadta Ruttkai Éva, Latinovits Zoltán, Mezei Mária írásait. Tanulmánykötetei jelentek meg a reformkori és a 20. századi magyar irodalomról és történelemről, foglalkozott az olasz kultúra történetével és az 1956-os forradalom történetével. Neves előadók közreműködésével hanglemezeket, hangos könyveket készített többek között Krúdy Gyuláról, Babits Mihályról, a Pannonhalmi Főapátság kéziratos kincseiről.
2012-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki.

TAMÁS MENYHÉRT József Attila- és Babérkoszorú-díjas író, költő, műfordító 1940. július 24-én született az erdélyi Hadikfalván.
A középiskolát a Tolna megyei Bonyhádon végezte, az érettségi után Budapesten segédmunkásként, 1961-től újságíróként egy üzemi lapnál dolgozott. 1963-ban elvégezte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) újságíró iskoláját.
1968-ban lett a Népszava irodalmi szerkesztője, az irodalmi, majd 1987-től a kulturális rovatot vezette. 1990-1991-ben a lap főszerkesztő-helyettese volt.
1974 óta a Magyar Írószövetség tagja, 1986-2008 között a szervezet választmányában is részt vett. 1993-tól egy éven keresztül a Magyar Rádió felügyelőbizottságának tagja volt. 1996-tól a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének elnökségi tagja, 1999-ben az egyesület alelnökévé választották. Mindkét posztot 2005-ig töltötte be. 2010-ben lett a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) társadalmi szervezet tagja, 2011-től az MMA rendes tagja, 2014 óta részt vesz a köztestület elnökségének munkájában.
Műveiben főként gyermekkori tragikus élményeit, családjának menekülését, a bukovinai székelyek kálváriáját örökíti meg. Alkotásaiból rádió- és tévéfeldolgozások is készültek. 1974-ben jelent meg első verseskötete (Szövetségben a fákkal), 1992-ben és 2015-ben adták ki válogatott és új verseinek gyűjteményét Koponyák völgye, illetve Elfelé utak címmel. Írt több lírai hangvételű kisregényt, amelyeket egybegyűjtve Cserefának füstje címmel publikált 1991-ben, regényei sorát 2000-ben A csodabárány zárta. Drámáiban nagyrészt történelmi témákat dolgoz fel (A kőgörgető, Az űzetett király, Mikes, Tamási, Tanúságtevők). Német, osztrák és svájci költők műveit is fordította.
1984-ben József Attila-díjjal tüntették ki, 2009-ben vehette át az Arany János-díjat, 2011-ben a Balassi Bálint-emlékkardot.
2015-ben Magyarország Babérkoszorúja díjjal ismerték el.