Mai, modern, és (tán bármily meglepő,) élvezetes
Ha az embert azt hallja, hogy kortárs opera általában hanyatt-homlok menekül, de legalábbis óvatos tartózkodással fogadja a dolgot. Ezekre az előítéletekre cáfolt rá az Operettszínház vezetése, amikor műsorra tűzött két egyfelvonásost, két mai magyar szerző komolyzenei művét.
Az Operettszínház Húsvét előtti csütörtökön megrendezett bemutatójával új színt vitt fel a zenés népszínház, mint vállalt célkitűzés palettájára.
Némi óvatosságot azért felfedezhettünk az újdonságot bevezető színház vezetői részéről, ugyanis ezek az előadások a kis befogadóképességű Raktárszínházban kerültek színre. S ennek megvolt úgy az előnye, mint a hátránya. A közönség valóban karnyújtásnyira ül a szereplőktől, így nem csak minden hangot tisztán hall, de a mimika a színészi játék is minden szemöldök felhúzásban, mosolyra húzódó szájban, tétova mozdulatban erőteljes kifejezést nyer. Nincs szükség hangosításra, az énekhangok könnyedén betöltik az operaházhoz mérten valóban kis teret. Ugyanakkor a hely szűke, a rendelkezésre álló lehetőség nagyzenekar elhelyezését nem teszi lehetővé, sőt a zenészeknek – elhelyezkedésük miatt – a folyamatos „kapcsolattartás” az énekesekkel is rendkívüli odafigyelést igényel.
A néző elsősorban a zenére, az énekesek teljesítményére, a rendezésre kíváncsi, s emellett természetesen arra is, vajon mit jelent számára egy kortárs mai magyar egyfelvonásos opera.
Aki van elég nyitott, s legyőzi az esetleg benne szunnyadó, előítélet motiválta félelmét, azt kellemes csalódás éri, és minden bizonnyal jól fog szórakozni.
A két egyfelvonásos kisopera merőben más élményeket tartogat.
Az első – Váltságdíj címmel- némileg könnyedebb zenével, humoros történettel és dúdolható dallamokkal várja a nézőt. A cselekmények sem igényelnek nagy lelki tusákat, így valóban könnyen fogyasztható mind a zenei anyag, mind a köré font történet.
A darab zeneszerzője Dubrovay László, a verseket Baranyi Ferenc költötte, a zenei zongorakíséretet Balassa Krisztián és Kéménczy Antal biztosítja.
Hat szereplő lép színre, a Fönök (Dániel Gábor) mellett a négy miniszter, (Szécsi Máté, Kelemen Dániel, Kristóf István, Homonnay Zsolt) a titkárnő, (Molnár Ágnes) és az „iszonyúan meglepő” – éppen ezért megfizethetetlen – váltságdíj követelője (Frankó Tünde).
Az előadás másik darabja – a Nárcisz és Echo – már inkább a vájtfülűeknek szánt egyfelvonásos opera. A színpadi kép, a megkoreografált mozgások, és a zene is mind-mind komolyabb mondanivalót közöl az érdeklődő nézőkkel.
Zeneszerzője Vidovszky László, szövegírója Varró Dániel, a Budapesti Operettszínház zenekarát Balassa Krisztián vezényli.
A két címszereplő mellett, – Nárcisz (Farkas Tamás) és Echo (Kun Ágnes Anna) – feltűnik a színen Vénusz, (Molnár Ágnes) az Apa (Bírta Gábor) az Anya (Kalocsai Zsuzsa) és a sírásó (Szécsi Máté).
Mindkét egyfelvonásosban egy tucat táncos is színre lép, Papp János koreográfiáját megvalósítva, a díszleteket és jelmezeket Túri Erzsébet tervezte. A zenei vezető Balassa Krisztián, karigazgató Drucker Péter, a darabok színpadi megjelenítése pedig, Somogyi Szilárd rendező munkáját dicséri.
A darabok megtekintését mondanivalójuk, témaválasztásuk miatt, elsősorban 16 éven felülieknek ajánlják.
A két kisopera közös alcíme Férfiak célkeresztben. Nekünk nézőknek nem lehet más kívánságunk, minthogy ezzel az új kezdeményezéssel és bővítéssel, – a kortárs opera bemutatásával – az Operettszínház ismét az ízlésünk közepébe találjon. Az első kísérlet minden esetre már nagyon bíztató, hiszen csípte a képzeletbeli céltáblánkon a fekete szélét.
Tölgyesi Tibor
Fotó: Kárpáti Zsuzsanna