Maradjunk kapcsolatban!

Röviden

A magyar kultúra napja – Változatos programok Csongrád megyében

Készült

on

Változatos programokkal, koncertekkel, kiállításokkal, színházi produkciókkal, könyvbemutatókkal köszöntik a magyar kultúra napját Csongrád megyében, Szegeden ekkor adják át a kulturális elismeréseket is.

A megyeszékhelyen irodalmi esteket, kiállításokat, vers- és prózamondóversenyt rendeznek, koncertekre és színházi előadásokra is várják a közönséget. Hétfőn a Kisszínházban folytatódik a MASZK Egyesület HétFü programsorozata: Pintér Béla és Társulata vendégszerepel Szegeden Fácántánc című produkciójával, amelynek főszerepében Csákányi Esztert láthatják a nézők. Másnap pedig Varró Dániel és Molnár György tart zenés irodalmi estet az IH rendezvényközpontban.

Szombaton Szeged kulturális intézményei mutatkoznak be a Szent-Györgyi Albert Agórában, kedden pedig díszünnepségen ugyanitt adják át az önkormányzat elismeréseit: a Szeged kultúrájáért díjakat és a Kölcsey-érmeket.

Hódmezővásárhelyen, a múzeumban a névadó Tornyai János néprajzi gyűjteményéből nyílik tárlat pénteken, a következő nap pedig Holler László festőművész munkáiból nyílik kiállítás Tájak, érzelmek címmel.

Az Emlékpontban kedden Kovács Imre Attila irodalmár mutatja be a kultúra és a barbarizmus összefüggéseit Ady Endre Harc a Nagyúrral című verse alapján, másnap Lucien Hervéről tart vetített képes előadást Dömötör Mihály fotóművész. Az Emlékpont legújabb kiadványát, az egykori fehérgárdista, 1945 utáni kommunistaellenes ellenálló, Juhász Nagy Vilmos élettörténetét feldolgozó monográfiát pedig január 24-én mutatják be.

A Németh László Városi Könyvtárban szintén könyvbemutatót rendeznek, ezen a Szőnyi Benjámin református lelkipásztor, költő, író születésének 300. évfordulójára készült konferenciakötetet ismerhetik meg az érdeklődők.

Makón, az Espersit házban péntektől a Mátyás királlyá koronázásának 555. évfordulója alkalmából rendezett vándorkiállítás látható, majd kedden a József Attila Múzeumban Koszta József festőművész alkotásaiból nyílik gyűjteményes kiállítás.

Csongrádon hétfőtől a Piroska János festőművész munkáiból rendezett tárlatot tekinthetik meg az érdeklődők a Galériában, és itt rendezik az önkormányzat ünnepségét is, ahol bemutatják a Tóth Béla szobrászművész munkásságáról készült kötetet.

Szentesen a Péter Pál Polgárházban a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum A szóda című vándorkiállítását láthatja a közönség keddtől.

A magyar kultúrát 1989 óta ünnepeljük január 22-én, a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.

Hirdetés

Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Népszerű