Ma kezdődik a III. Keresztény Színházi Fesztivál

Ma kezdődik a III. Keresztény Színházi Fesztivál; az Újszínház egyhetes rendezvényén 13 produkció, köztük olasz és lengyel vendégelőadások, koncertek és beszélgetések várják a közönséget.

A főszervező, az Újszínház két színpada mellett a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-plébániatemplomban, a Nemzeti Színházban és a RAM Colosseumban is zajlanak programok.

A megbocsátás nehézségéről, a lelkiismeretről, belső vívódásokról szóló összművészeti produkciókban az alkotók nemzeti és európai hagyományokból építkeznek, kortárs színpadi eszközök felhasználásával. A művészek drónokkal, színpadon mozgó autókkal, mai zenékkel és multimédiás kivetítőkkel teszik maivá a produkciókat.

Az idén két olasz és egy lengyel társulatot hívtak meg a rendezvényre: a cataniai Fratelli Napoli Bábszínház a Krisztus a Golgotán című marionett bábelőadást, a palermói Teatro Iaia A rózsafüzér című darabot mutatja be, a lengyel Teatr A elnevezésű társulat pedig az Apokalipszis című előadásával érkezik Budapestre.

A fesztivál A királynő aranyból van című, Stuart Máriáról szóló produkcióval kezdődik, záróelőadása pedig szintén Kocsis István-darab, Az áldozat című dráma, amely Szent Margit legendáját dolgozza fel.

Vasárnap a Pesterzsébet-Központi Református Kórus koncertje hallható Takaró Mihály vezényletével az Újszínház nagyszínpadán, míg a stúdiószínpadon a Forrás Színház, az Evangélium Színház és a Soproni Petőfi Színház közös produkciója, Bornemissza Péter Magyar Elektra című műve látható.

A Bubik István Stúdiószínpadon emellett Nagy Zoltán, valamint Dinnyés József előadó estje és Szakralitás a művészetben címmel szakmai beszélgetés is várja a fesztivál közönségét.

A budapesti Nemzeti Színházban mutatja be a debreceni Csokonai Nemzeti Színház Orbán János Dénes A magyar Faust című darabját Árkosi Árpád rendezésében hétfőn, ugyanezen a napon az Avilai Nagy Szent Teréz-plébániatemplomban a nyíregyházi Cantemus gyermekkórus koncertjére várják a közönséget.

A RAM Colosseumban szerdán az ExperiDance Én, Leonardo – A fény születése című produkcióját láthatja a közönség.

Dörner György, az Újszínház igazgatója az MTI-nek nyilatkozva kiemelte, hogy az immár harmadszor, több helyszínen megvalósuló fesztivál előadásait a fiatalok felé nyitás jegyében tűzik műsorra, minden egyes produkcióval őket szólítják meg. “Szent Margit és Mária skót királynő által például, de a Cantemus gyermekkar is őket célozza” – tette hozzá az igazgató, aki úgy fogalmazott: “hozzanak a fiatalok friss, új erőt az európai kereszténységnek, mert ráfér”.