Lovak című zenés darabbal indul a 60. évad a Békéscsabai Jókai Színházban

Lovak című musical-táncjáték bemutatójával kezdődik pénteken a 60. évad a Békéscsabai Jókai Színházban. A nagyszínpadon 12 új bemutató lesz, a nagy sikerűekből pedig tíz továbbra is repertoáron marad a közönség kívánságára – mondta el a teátrum igazgatója az MTI-nek.

Fekete Péter kiemelte: közönségbarát évadot terveznek, ahol a nézők a korábbiaknál is több előadás közül választhatnak. A nagyszínházi bérleteseknek a színház alkalmanként két előadást kínál fel és bónuszként hét kamaraszínházi darabból választhatnak.

A direktor kiemelte, hogy a Békéscsabai Jókai Színház az elmúlt években a magyar színházi élet elismert szereplője lett és fontos stratégiai partnere a határon túli magyar nyelvű színházaknak Újvidéken, Szabadkán, Temesváron, Aradon és az új évadtól Nagyváradon.

Fekete Péter szerint továbbra is fontos cél a fiatalok és az iskolások megszólítása. A színház elkötelezte magát az Ádámok és Évák programsorozat folytatás mellett, a fiatalsága számára az új évadban is nyitva áll a Mindentudás Színházi Egyeteme és az amatőr színjátszó csoportokat felkaroló Mű-Kedvelő Érték-Tár. A színház továbbra is magára vállalja a Magyar Drámaíró Verseny és a 24 órás Versfolyam megrendezését, valamint a Magyar Teátrum Gála lebonyolítását.

Az igazgató az új évad programjairól elmondta: a Lovak című nyitóelőadással párhuzamosan műsorra tűzik a Koldusoperát, mind a két darab közönségsikert aratott az előbemutatón 2014 tavaszán. A Lovak című darabot Bartus Gyula, a Koldusoperát Katkó Ferenc rendezésében láthatja a közönség.
A következő bemutató a Ládafia című táncjáték lesz Mlinár Pál és Falusi László feldolgozásában a Balassi Táncegyüttessel koprodukcióban. Az ősz nagy drámája John Steinbeck Egerek és Emberek című darabja lesz Pataki András rendezésében, a főszerepet Kovács Frigyes Jászai-díjas színművész alakítja. Karácsony előtt a Holle anyó musicalt mutatják be, a darab zenéjét a Jókai Színház zenei vezetője, Gulyás Levente szerezte.

Az évad második felében, januárban egy igazi női darabot láthat a közönség: Federico García Lorca Bernarda Alba háza című művét Béres László rendezésében, flamenco zenével és tánccal viszi színre.

Az Ibsen Stúdiószínházban két kortárs ősbemutató lesz: Zelei Miklós-Pethő Sándor Karkithemia című darabját mutatják be Tege Antal rendezésében és Apáti Miklós: K und K (Karádi katonái) című darabját Merő Béla rendezésében. Tavasszal újra műsorra kerül A dzsungel könyve című darab. A Talamba Ütőegyüttes és a CimbaliBand együttes zenéjére nagyszabású táncos színmű készül Fekete Péter rendezésében Orient Express címmel. A darab az európai és orientális kultúra együttesét mutatja be, egyben emléket állítva az I. világháború kitörésének. Júniusban Csiszár Imre rendező közreműködésével a Tévedések vígjátéka című Shakespeare-arabra készül a társulat – részletezte a 2015-re tervezett programokat Fekete Péter.