Maradjunk kapcsolatban!

Premier

Lorca: színház a javából!

A legszebb előadások közül is kiemelkedő, rendkívül eredeti, magas művészi színvonalú és felejthetetlen a Bernarda Alba háza. Federico García Lorca megrendítő asszonysorsai – a hátborzongató, egyszerre szenvedélyes és rejtélyes andalúz világban – spanyol gitárra komponálva, flamencóban eltáncolva kelnek életre. A Jókai Színház új produkciója Európa és a nagyvilág rangos színpadaira méltó alkotás.

Rövid beavatás Ponciától, a szolgálótól, hogy angyal és múzsa kívülről jön, de a duende belülről! De mi az a duende? Régi írógép zakatolja máris a sorokat a filmvászonra a spanyol szó jelentéséről: titok, belső erő, átvitt értelemben ihlet, elragadtatás. A darabra és Lorca egész életművére igaz az ars poetica: „A duende mindazt magában foglalja, ami az ész számára megfoghatatlan, csupán a lélek, az ösztönök, az érzékek és érzések útján befogadható és átélhető. Az ősi hagyományok szerint a föld szellemének fekete hangját jelenti. Itt minden szónak halál a fedezete…”

Fekete és halál, ezzel megérkeztünk Bernarda Alba házába. Lassan megy fel a sima fehér „vasfüggöny”, nézhetjük a lábakat, ahogyan a ravatal körül táncolnak, flamencót járnak. Fehér kripta tárul elénk sok-sok fekete alakkal, varjúnak öltözött asszonyokkal. A ház úrnője férje halála miatt nyolc év gyászt hirdet, minden ajtó, ablak bezárul, a kriptából börtön lesz, hét nő sírhelye.

No és a duende, az a titokzatos erő, ami belülről jön?! A lány, a nő, az asszony maga az élet, sorsa a beteljesült szerelem, a gyermek, a jövő… De nem Lorcánál, nem ebben a fanatikus, kegyetlenül hagyománytisztelő andalúz világban! Itt az asszony sorsa a gyász, a magány, a szenvedés, az önsanyargatás; aki szeretetre vágyik, szabadságról álmodik, biztosan elvész, belepusztul. Bernarda Alba házában csak az őrültnek vagy a halottnak jár a szabadság.

De nézzük még a ravatalt! Fekete koporsó, fekete alakok, gyászolnak, majd a falu népe hirtelen táncra perdül a koporsó tetején; a ház asszonya bottal veri le a magasból a kegyeletsértőket, noha az ősi kultúráktól és a népköltészettől nem idegen a halotti tor. A titokzatos fehér falak, a fekete ruhák, fátylak és a fekete-fehér ellentét forrongó, tüzes szenvedélyek elfojtására utal – mellbevágó, maradandó kép.

A szereplők alig beszélnek, rövid mondatok után tánccal, tapssal, lábdobogással, kézmozdulatokkal, legyezővel kommunikálnak; a ritmus egyre fokozza a feszültséget. Tragikus és felszabadult jelenetek váltják egymást, nincs megállás – szünet sincs -, csak örvény egyre beljebb és beljebb, feljebb és feljebb a végzetes csúcspont felé.

Latin temperamentum, költőiség és kivételes szimbolika jellemzi Lorca utolsó és talán legnépszerűbb drámáját, amelynek együttes megjelenítéséhez nagyszerű színpadi eszközöket találtak az alkotók a gitárzenében és a flamencóban. A zsarnok Bernarda pokollá teszi lányai életét, attól fosztja meg őket, ami a lényegük, a szabadságuktól, a szerelmüktől, női mivoltuktól, s ezzel a pusztulásba, a halálba kergeti őket. Az öt lány, öt halálraítélt – személyiségének megfelelően – különbözőképpen reagál a rabságra.

A zsarnok özvegy, álszent és szívtelen anya, gyermekeit szabadságuktól, az élettől megfosztó Bernarda Alba szerepét  Kovács Edit alakítja nagy szakmai alázattal, fegyelmezetten, mértéktartóan. A gonoszt felmutatni mindig nagyobb kihívás, mint a kedveset. Anyja, María Josefa bonyolult figuráját Nagy Erika játssza magabiztosan. A nyolcvanéves, tébolyult öregasszony kiváltsága, hogy kimondja az igazat: férjhez akar menni, neki férfi kell. A szabadságvágy abszurd kifejezője, jelenetei szívszorítóak.

Minden lány titkos vágya, hogy megszabaduljon a fogságból, férjhez mehessen, boldog lehessen. Erre legnagyobb esélye Angustias-nak van, hiszen első gyermek, vagyonos. Komáromi Anett szépen, hitelesen érzékelteti az igazi emberi vonásokat, okkal bizalmatlan vőlegényével szemben, boldogtalan, keresi a válaszokat. Magdalena jelleme nem ilyen markáns, bár talán ő hasonlít leginkább anyjához, Fehér Tímea játssza az engedelmes lányt, aki rendre csípős megjegyzéseket tesz nővéreire. Amelia nála is gyengébb, nincs határozott elképzelése, mintha nem is

értené, mi zajlik a nővérei lelkében. Tatár Bianka formálja a bájos fiatal lány szerepét. Adela és Martirio között sok a vita, veszekedés, konkurenciaharc, hiszen náluk legnyilvánvalóbb, hogy szerelmesek Pepébe. Adela, a legkisebb lány a lázadó, legyőzi anyját, odaadja magát szerelmének, mégsem törhet ki, sorsa az öngyilkosság. Tarsoly Krisztina kiváló, hiteles alakítást nyújt. Liszi Melinda Martiriója összetett figura, amit kiválóan alakít: robbanékonysága miatt akár rokonszenves is lehetne, de púpja inkább gonoszságra ösztönzi.

Poncia nemcsak szolgáló, hanem narrátorként is segíti a nézőt az eligazodásban, továbbá Bernarda bizalmasa, aki figyelmezteti úrnőjét a feszültségekre, a kibontakozó tragédiára. Megengedi magának, hogy kimondja az igazat: nem gonoszak ezek, csak olyanok, amilyen a nő férfi nélkül. Kara Tünde nagyszerűen teljesíti minden szerepkörét.

Jó ötlet, hogy a rendező színpadra hozza Pepe Romanót, aki Lorca drámájában nem jelenik meg, csak emlegetik. Minden nő utána áhítozik, belé szerelmes, csak különbözőképpen vallják meg vonzalmukat. Vadász Gábor jól játssza a hős szerelmest, a latin dalost és a csődörös jelenetben a lófejjel táncolót. A falu népe, a kórus is színpadra lép a rendező jóvoltából; ellenpontozzák a ház lakóinak felfogását, hangulatát, megtestesítik a népharagot, színesítik a mozgást, a táncot.

Béres László rendező mesterien ötvözte a Lorca életművére jellemző szépirodalmi jegyeket a színház, a tánc, a zene eszközeivel, nagy hangsúlyt fektetve az összes jellem, karakter kibontására, azokban pedig a feloldhatatlan konfliktusok ütköztetésére. Maradandó élményt, felejthetetlen előadást alkotott, amelyben a zene, a tánc, a látvány és a szöveg egyenrangú társ.

Bajnay Beáta nélkül ez a csodálatos előadás nem jöhetett volna létre. A kiváló táncművész, koreográfus és tanár, a varázslatos és ellenállhatatlan flamenco hazai mestere kivételes teljesítményt nyújtott azzal, hogy a színészeket megtanította flamencózni. Azt mondja, „bennem egy dobos lelke táncol”, vagyis az a bizonyos megfoghatatlan, titokzatos erő, a duende… A színpadon nincs egyetlen „prózai mozdulat” sem, csak igényes, kimunkált tánclépés: táncolnak a lábak, a kezek, az ujjak, a szemvillanások, a szoknyák, a fodrok, a fátylak, minden testrész és minden ruhadarab. Bajnay Beáta az előadásban cajonon dobol. 

S persze nincsen tánc zene nélkül, flamenco spanyol gitár nélkül, amit bármeddig szívesen elhallgatna az ember, hiszen dallama felkavar és andalít egyszerre. Lorca költő volt, zeneszerző és festő. Oravecz Péter gitárművész költő, zenész és műfordító, a spanyol gitár és a flamenco mestere. Az előadásban pedig nagy szakértelemmel és szeretettel zenél, karmesterként belülről dirigálja, diktálja az ütemet a zenekarnak, a színészek együttesének.

Székely László Kossuth-díjas díszlettervező mélységes szakmai, művészi alázattal szolgálja a szerző és a rendező szándékát: Lorca szimbolikára, ellentétekre építő költészetének megfelelő teret teremtett, dobozt, kriptát, börtönt, halálkatlant. Fény- árnyék, rabság-szabadság, kitörés-pusztulás ellentétét komponálta mesteri fokon, nagyon eredeti formában a színpadképbe.

Bodnár Enikő jelmezei az andalúz viselethez hűek, a fekete gyászruhák, a fehér fodrok és alsószoknyák fokozzák a hangulatot. A megtébolyodott öregasszony és a nász után öngyilkos lány kap fehér ruhát; utóbbi megjelenik korábban zöldben is, ami a szabadság színe. Piros legyezőt nyújt anyjának, később az alsószoknyáján a vérfoltban jelenik meg újra a piros. A szolgálók és a falu népe szürke mintás öltözetet visel, Pepe fekete-fehérben hódít.

Színház a javából! Lorca drámájának összetettsége, életművének sokszínűsége teljesedik ki benne. Költő, drámaíró, zeneszerző, festőművész, színész és dramaturg volt egyszerre, a népzenét, a cigányok kultúráját kutatta, azok elemeit felhasználta költészetében, zenéjében, drámáiban. Jól ismerte a granadai tájat, az andalúz világot, ahonnan jött, a nép lelkét, művészetét, amelyből merített. Ezért hiteles és meggyőző a spanyol gitár és a flamenco a darab színrevitelében. Ahogyan a duende, valamint a „ley del silencio”, vagyis a csend törvénye is a műveiben. Ami azt jelenti, hogy az indulatokat elfojtják, a tényeket, a múltat, az igazságot eltemetik, a tabukat nem bolygatják. Ahogyan Bernarda Alba legkisebb lánya is szűzen halt meg… Utána csend, néma csend. A hallgatás törvénye erősebb a szabadságvágynál. S a csendnek óriási a szerepe a zenében és a táncban is!

Andalúz dalok, cigányrománcok, mítosz és legenda, granadai folklór, népi ihletésű, szimbolikus költészet – ettől halhatatlan Lorca? Valószínűleg ettől is, amíg olyan művészi színvonalú előadások születnek drámáiból, mint ez a békéscsabai. Értékteremtő színház, ami kizökkent a hétköznapokból, jelképeivel felkavar, zeneiségével lenyűgöz, költészetével elvarázsol, aminek látványa, hangulata velünk marad, üzenete felejthetetlen. Kivételes, lélekemelő. Minden elismerés az alkotóké!

Niedzielsky Katalin

Hirdetés

Premier

A Háború és békét mutatja be a Vígszínház

December 16-án, szombaton mutatja be a Vígszínház Lev Tolsztoj világhírű klasszikusát, a Háború és békét. Az előadás főbb szerepeit Király Dániel, Bach Kata, Wunderlich József, Hevér Gábor, Hegyi Barbara, Seress Zoltán és Szilágyi Csenge alakítja, a produkció rendezője Alekszandr Bargman.

(tovább…)

Tovább olvasom

Premier

Tennessee Williams-darabot mutat be a Radnóti Színház

Magyarországon ritkán látható darabot mutat be új fordításban a Radnóti Színház: Tennessee Williams Üvegfigurák című négyszereplős színdarabját Valló Péter állítja színpadra, a premiert december 16-án, szombaton tartják.

(tovább…)

Tovább olvasom

Kitekintő

Ausztriai bemutató Szabó Magda születésének 100. évfordulója alkalmából

Szabó Magda Az ajtó című regényének színpadi változatát mutatják be Ausztriában, a bécsi Theater Brett színpadán csütörtökön az írónő születésének 100. évfordulója alkalmából a bécsi Collegium Hungaricum szervezésében.

(tovább…)

Tovább olvasom
Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Népszerű