Liba – hattyú – Anna

Bódi Marianna Debrecenben

Január 21-én, a magyar kultúra napja előestéjén mutatta be a Csokonai Színház Szőcs Géza librettója nyomán, Faragó Béla: Ludas Matyi című daljátékát. Színre lép ebben egy olyan szereplő – Döbrögi uram hitvese –, akit Fazekas Mihály elbeszélő költeményében, a Lúdas Matyiban hiába keresne emlékezetünk. Döbröginé nincs. Döbröginé van. Énekli és játssza Bódi Marianna, a debreceni társulat egykori tagja.

„Nálam te voltál a győztes”, mondta Marton Éva, a Zeneakadémia nagyhírű tanára, amikor befejeződött Szegeden Bódi Marianna élete első és máig egyetlen énekversenye. 2008-ban történt, a Mezzo Operaverseny és Fesztivál egyik szerepének elnyerése volt a tét. Francesco Cilea Adriana Lecouvreur című darabjában Bouillon hercegnő szerepét énekelhette el, miután nem csak Marton Évát, de a produkció rendezőjét is meggyőzte a hangja.

 

 – Kortárs színpadi dalművel nem most találkozott tehát először. Kedvére van ez a kultúra?

– Visszautalnék egy korábbi élményemre. Miskolcon énekeltem a Figaró házassága grófnőjét. A pályakezdő Almási Tóth András rendezte, ijesztő fiatalosan. És az előadás fő élvezője az ifjú korosztály volt. Történhetett bármi a színpadon, Mozart önmagért beszélt. Ott és akkor éppen a fiatalok nyelvén. Szegeden a német rendezőm, Michael Sturm, bár nem volt számomra idegen – Debrecenben az ő színre vitelében mutattuk be A bolygó hollandit –, nagyon meglepett az elképzelésével. Cilea romantikus zeneszerző, szép dallamokat komponál, tehát hálás szerepre számítottam. Erre azt ötlötte ki, hogy legyen a hercegnő drogfüggő, iszákos perszóna. Végig „belőve” kellett énekelnem. Hogy eljátszhassam, abszolút a zene ellenében kellett mozognom. Az ellenritmusra roppant nehéz ráéreznie a jó hallású embernek. Hatalmas kihívás volt, ezért örültem a kettős elismerésnek, hogy Marton Éva színészileg és hangilag egyaránt elégedett volt a teljesítményemmel, s a véleménye visszaigazolódott abban, hogy Michael Sturm választása is énrám esett.

Tehát nyugodt szívvel válaszolhatok a kérdésére: egyáltalán nem érzem magamtól távolinak a kortársi zenekultúrát, s nagyon megörültem, amikor Vidnyánszky Attila felajánlotta Faragó Béla művében Döbröginé szerepét.

– Érzek némi párhuzamot a szegedi drogos hercegnő ötlete és Szőcs Géza librettista leleménye, az irodalmi előzmény nélkül cselekménybe vont úrné között. Ismét szakmai halálugrásra vállalkozott?

– Az hamar kiderült számunkra, hogy Szőcs Géza verziója nemcsak jelentősen eltér Fazekas Mihály művétől, de sokrétűbbé teszi a történetet, és összetettebb jellemekkel operál. Matyi nyughatatlan, önmagát kereső, a mai fogalmaink szerint amolyan kamasz macsó figura, aki nyiladozó férfiösztöneitől vezetve, egyáltalán nem vakon járja a világot, de a szerelméhez mindvégig (vagy legvégül) hű marad. Döbrögi sem a parlagi magyar földesúr típusa, a történelemkönyvből tanult sötét lelkű feudalista: önkényúr, de nyugati mintájú életművészségre áhítozó pojáca is. Sejtésem szerint Jourdain úr (Molière: Úrhatnám polgár) Hortobágy melléki rokona, akinek önzése, hatalomvágya, mindent és mindenkit birtokolni akarása miatt kell a csúfságot elszenvednie. Nem csak hatalmi izomból férfi, ért is a nők nyelvén, ezért bonyolultabb itt a szerelmi képlet az első éjszaka joga igazságtalanságánál. Matyi szerelmét, a libából hattyúvá, majd hattyúból gyönyörűséges leánnyá változott Annát, legalábbis a szánalom szintjéig megérinti a kísértés, hogy megessen a szíve a botütésektől szenvedő földesúr láttán. A részvét könnyen tűnhet fel vonzalomként (ha nem az), s nekem ezzel a libával, ezzel a ledér Tündér Ilonával gyűlik meg a bajom: nyakát kell szegnem, ha meg akarom tartani az uramat. Közben pedig izgat Matyi macsósága, és szinte drukkolok neki, amikor abriktolja Döbrögit. Egészen odáig vetemedem a férjem iránti dacomban, hogy hattyúruhát öltök, libatollakkal hivalkodva igyekszem magamra vonni Matyi figyelmét. Ő egy pillantás erejéig meginog, de aztán állhatatos marad, illetve nem téveszti meg az öltözékem. Végül diadalmaskodik a mese igazsága. Az uram visszaszolgáltatja Anna-libát szerelmének-gazdájának, én beletörődöm a sorsomba, hogy ez a nagy hasú, szuszogó pipás kujon marad az életem párja. Vidnyánszky Attila próbái élvezetesen, játékosan teltek, engedte burjánzani az ötleteinket egészen a munka végkifejletéig. Akkor azonban elérkezett a tisztázások pillanata: mindenki megkapta a maga karakterét, hogy a gyereknéző útba igazodjék a cselekmény labirintusában. Ha halálugrásról beszélhetünk, az inkább a darab zenei részére vonatkozik. Tényleg operai nehézségű, próbára teszi mindenki tudását, ugyanakkor kerül bele musicales rész is: hétnyolcados, ötnyolcados ütemek váltakoznak háromnegyedesekkel. A zene is a játékosságot fejezi ki. Faragó Béla, a komponista olyannyira kortársunk, hogy szinte a napi munkánk részese volt. Alakította a kottát a legutolsó pillanatig, a finálé zenéje szinte a főpróbahétre érkezett meg. Igyekezett úgy módosítani az eredeti anyagon, hogy – amint egy fináléhoz illik – csakugyan mindenki ott legyen, mindenki megszólaljon, valódi örömzenével fejeződjék be az előadás.

– Ha tágan értelmezzük a kortársi fogalmát, azt mondhatjuk, egészen progresszív évada van. A Ludas Matyit megelőzően Prokofjev darabjában, A tüzes angyalban kapott szerepet. Ugyanilyen jó kedvvel emlékszik arra is?

– Egymást követően két karakteres rendező irányításával dolgozhattam, ez önmagában unikum. Silviu Purcărete mérnökemberként viselkedett, a fejében kész előadással érkezett, nem igényelt partnerséget. Maga a szerep azonban fontos volt számomra. Jósnőként meghatározó dramaturgiai figurája vagyok a történetnek. Meghatározó, mert én jövendölöm meg, ami várható, ami majd a főszereplővel bekövetkezik. Húsz percem van a színpadon, de nem annyira sok összetevős a jelenlét. Csak énekelnem kell.

– Úgy érti, szereti, ha színészként is jelen lehet?

– A tüzes angyalt megelőzően Vidnyánszky Bánk bánjában Gertrúdot énekeltem, pontosabban játszottam. Nem először találkoztam az operával, de ez a mostani ősváltozat az újfajta, az énekestől drámai jelenlétet követelő rendezéssel, engem nagyon megragadott. Imádok benne lenni. Álmomból fölkelve is, bármikor vállalnám… és mivel a nemzeti operánk, hát a közönség is könnyen mellénk áll… szinte operett-siker. Repertoáron tud lenni már évek óta. És persze van egy másik énem is. Mindig közel állt a szívemhez az operett. Voltam a Budapesti Tavaszi Fesztivál Legjobb primadonnája, szerepeltem a Fővárosi Operettszínházban, Szinetár Miklós hívására németországi turnékon vettem részt. Nagyon szeretem, végtelenül hálás műfaj. Az biztos, hogy amikor régebben ifj. Johann Strauss A denevérjében Rosalinda szerepét énekeltem, sokkal többen megismertek a debreceni utcán, mint egyébkor.

– Tudná jellemezni a debreceni operett-közönséget?

– Érzem az operett iránti igényt a városban. A régi vagongyár kultúrtermében, bérleti sorozatban játszanak operett-kivonatokat teltházakkal, ováció mellett. Nem dicsekvésképpen mondom, de annál a nívónál különbek vagyunk, és többet is érdemelne a debreceni publikum. Mégsem vállalkozunk operett-játszásra. Biztos nehéz minden réteget kiszolgálni, minden ambíciónak eleget tenni a szó művészeti, tehát a menedzsment önmegvalósító törekvését is beleértve. Én, személy szerint megragadom a kevés kínálkozó alkalmat, legutóbb például a zenekarunk szilveszteri műsorában, A denevér koncertszerű előadásában énekeltem, de bálokon, különböző rendezvényeken is vállalok fellépést. Ott jellemzően operetteket és musicaleket kérnek.

– Ha hirtelenében elszánná magát a Csokonai Színház, hogy operettet játsszék, lenne szerepkívánsága?

– A Víg özvegyet választanám. Énekeltem belőle részleteket Németországban is. Nagyon igényes zene, ezt hozzáteszem. Nem vallanánk vele szégyent a publikum finnyásabbik rétege előtt sem.

Balogh Tibor

 

Fotó: Máthé András