Kurázsi mama és gyermekei Szegeden

Fekete Gizivel a címszerepben, Bodolay Géza rendezésében mutatja be Bertolt Brecht Kurázsi mama és gyermekei című drámáját a Szegedi Nemzeti Színház pénteken.

A Jászai-díjas rendező elmondta, húsz éve már készült a mű színpadra állítására, de a munka akkor félbemaradt. A sors úgy hozta, a társulat rendezésében az idei évadban már bemutatta Pozsgai Zsolt Tisza Istvánról szóló, A Vasgróf című darabját és Hasek Svejkjét.

A három mű akár trilógiaként is felfogható – fogalmazott a Tisza-parti teátrum drámai tagozatának vezetője. Brecht Svejk a második világháborúban címmel írt darabot. Hasek és az ő világszemlélete és a háborúhoz viszonya között pedig sok hasonlóság felfedezhető – tette hozzá.

Brecht 1939-ben a háború kitörésének előestéjén írta a darabot, melyet 1941-ben mutattak be Norvégiában. Bár a történet a 17. században játszódik, a rendező szerint a 20. század háborúiról szól, éppen ezért az előadás látványvilágában, a jelmezekben nem mentek vissza a vallásháborúk koráig.

Bodolay Géza elmondta, a szerzői instrukciókat betartva állította színpadra a művet, a dalokat is érintetlenül hagyták, hiszen véleménye szerint ezek a kulcsai a darabnak.

A zenekart dirigáló Gyüdi Sándor, a teátrum főigazgatója – aki a darabban Bertoltot alakítja és a színpadon gitáron is játszik – hangsúlyozta, a Kurázsi mama különleges darab, amelyben meghatározó szerepe van a zenének. Éppen ezért döntöttek úgy, hogy igényesen szólaltatják meg a zavarba ejtő, könnyűzenei eszközökkel dolgozó, mégis a történésekre reflektáló dalokat, a hatás pedig nem marad el.