Kszel Attila a győri Al Addinról

„Ha már nincs időd fékezni, adj még több gázt!”

A fent idézett Han Solo-tól (A Csillagok háborúja c. film ismert szereplője – a szerk.) származtatott idézettel indította Kszel Attila az Al Addin című mesejáték főpróbáját a Győri Nemzeti Színház Kisfaludy termében.

– Az Al Addin mesét te is írtad. Hogy rendezed Kszel Attila darabját?

– Vannak vele problémáim rendezőként. Szerencsésebb volna, ha a második felvonás rövidebb lenne. Azt tanultam, hogy az írót tiszteletben kell tartani, ezért csak akkor állok ki egy-egy változtatás mellett rendezőként, ha az valóban fontos problémát old meg. Múltkoriban valaki azt javasolta egy vitás pontnál, kérdezzem meg az írót, mire azt feleltem: Sajnos nem tudom, három éve nem találkoztunk. Papp Gábor művészettörténésztől tanultam, hogy abban a pillanatban, ha egy alkotás megszületik, különválik az alkotójától. Önálló életre kel.

– Mi kell ahhoz, hogy egy új színdarab színpadra kerülhessen?

– Végtelenül nagy szerencse. Kellenek a korábbi darabok, amik jó pudingként kiállták az evés próbáját, és kell a bizalom a színház részéről. Ezt a bizalmat a színház korábbi vezetőjétől nem kaptam meg. Más volt az ízlésünk gyerekdarabokat illetően. Nem értettem egyet azzal az állásponttal, hogy gyerekdarabokat csak klasszikus módon szabad bemutatni. Véleményem szerint a vándortémákat nem kell feltétlenül a klasszikus normáknak megfeleltetni. Az én dolgaim, amiket feldolgozok, a Robin Hood, a Ludas Matyi, a Csizmás Kandúr, mind ilyenek, sokszor és sokféleképpen felbukkanó vándortémák.

– Előfordul, hogy változtatsz a megírt szövegen?

– Vannak olyan estek, mikor indokoltnak tartom. Posonyi Takács Laci, aki az egyik legfelkészültebb színész, eljött hozzám a próbakezdés előtt egy hónappal. Azt mondta, talált négy olyan mondatot, ami nem jó. Háromnál tökéletesen igaza volt. Megköszöntem, változtattam. Sokszor olvastam újra a szöveget, és rengeteget csiszoltam már rajta. Eredetileg a darab nagyszínpadi musical lett volna. A librettó már létezett, de nem készültek el hozzá a zenék. Mikor Forgács Péter a színház mostani igazgatója elolvasta, arra bíztatott, hogy csináljuk meg így, ne musicalesítsük, mert a világa van annyira izgalmas, hogy megáll a történet prózai színpadon.

– A szöveg nagyon sűrű, milyen helyekről idézel?

– A való világból mese világba kerül egy ember. Nem tudható, hogy ő kicsoda, de hozza a mesébe a mi világunkból ismert elemeket. Benjamin Franklint idéz, az Oidipus királyból is elénk kerül egy motívum… Azt szerettem volna mutatni, hogy ha egy ember idegen környezetbe kerül, akkor magával viszi környezetének meghatározó kulturális elemeit. Így keveredik Aladdin világa, Exupery 1944-es, háborús környezetével. Mikor a darabot írtam, még nem tudtuk biztosan, mi lett Exupery sorsa a valóságban, azóta kiderült, hogy egy német repülő lőtte őt le. Az én történetem szerint a pilóta belerepül egy mesébe és így vész nyoma. 

– Tanítasz ezzel a mesével?

– Ki vagyok én ahhoz, hogy tanítsak? Én csak a figyelmet szeretném felhívni bizonyos tanításokra.

– Kell bátorság ahhoz, hogy gyilkosságokról mesélj?

– A keleti kultúrák meséiben, de a mi régi meséinkben is magától értetődő természetességgel beszélnek gyilkosságokról. Mintha meginnának egy pohár vizet. A mesemondó felelőssége nem az, hogy mit ad tovább, hanem, hogy mit nem. Azokban a gyerekfilmekben, rajzfilmekben, amiket a tv ad, szinte konyhai elemként jelenik meg a gyilkosság. Miközben senki nem kérdezi meg, hogy vajon jó-e ez így, tényleg tele kell pakolni a gyerekszobát játékfegyverekkel?

Hiszek abban, hogy a kultúra felelős azért, hogy a társadalomban milyen folyamatok indulnak el, erősödnek föl, vagy gyengülnek el. Ha nekem az a feladatom, hogy gyerekekhez szóljak, akkor emellett a dolog mellett nem szeretnék elmenni.

 

Image

Kszel Attila a főpróbán

– Mi a cím titkos jelentése?

– Megkérdeztem egy arab embert, azt mondta: az „al addin” kifejezés azt jelenti, hogy imából való. Ez a darab ima Antoine de Saint-Exupéryért. Egy igazi hőst kerestem, olyan alakot a huszadik századból, akit nemcsak az agresszivitás tesz hőssé, hanem az is, hogyan állt ki a nemzetéért, a művészetekért, hogyan alkotott, hogyan élt és hogyan vállalkozott olyan dolgokra, amit más sose tett meg. 1927-ben repülte át Lidbergh az óceánt Exupéryék már 1929-ben légipostát szerveztek Dél-Amerikában és Afrikában. Sokan odavesztek közülük a Szaharában, ők voltak a repülés úttörői, nekik köszönhető, hogy ma biztonsággal repülhetünk.

– Mi a célod ezzel a darabbal?

– Nem csak szórakoztatni akarok. Nekem nagyon gyanús mindig az a focista is, aki azt állítja, ki akarja szolgálni csapatával a közönséget. A foci egy játék, nem szolgálat, a focista ne szolgáljon, hanem játsszon! Szerintem a színház is ilyen. A játék háza. A klasszikusok helye az ágy melletti polcon van, anya olvassa fel este. Nem hiszem, hogy a nézőnek készen kell megkapnia a teljes történetet, tanulságot. Mi itt most azt akarjuk, hogy kalandozzanak velünk a titokzatos mesevilágban. Akik mernek…

 

Pottyondy Nóra

Fotó: Fehér Alexandra