Közös utakon a színház és az egyetem

Közös programokat, művészeti munkákat tervez a Nyugat-magyarországi Egyetem és a soproni Petőfi Színház. Az együttműködésbe egyelőre az oktatási intézmény Közgazdaságtudományi Kara és az Alkalmazott Művészeti Intézet kapcsolódott be.
Dr. Fábián Attilaa kar dékánja elmondta: a márciusi egyetemi Kolozsvár-napon -amelyen az erdélyi település szellemi kincseit mutatják be a városban – az együttműködés első lépcsőjeként a kolozsvári Váróterem Projekt társulata lép fel a teátrumban. A Mit csináltál három évig? című előadás az egyetemisták életét mutatja be görbe tükörként. A produkció szülőknek, diákoknak egyaránt ajánlott -jegyezte meg Fábián Attila. Az előadás a március 27-ei színházi világnap alkalmából, március 26-án lesz látható a soproni teátrumban.
Pataki András, a soproni Petőfi Színház vezetője elmondta, hogy a kapcsolat a két intézmény között nem új, hiszen a teátrum színészei gyakran fellépnek az egyetem rendezvényein.
Az együttműködés keretében többek között egyetemi bérletet hirdetnek, amely a következő évadra lesz érvényes. Az Alkalmazott Művészeti Intézet hallgatói pedig ötletekkel, művészeti munkákkal vehetnek részt a közös munkában, készíthetnek például szóróanyagokat, grafikai munkákat a társulatnak.