Közös elnökségi ülést tartott a Színházi Társaság és a Teátrumi Társaság
Közös elnökségi ülést tartott a hétvégén a Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság.
A Magyar Színházi Társaság által az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény szerint az összejövetel apropóját az utóbbi időkben történt – a szakmai kuratóriumok véleményét figyelmen kívül hagyó – színházigazgató-kinevezések és indoklás nélküli felmentések adták, de ezek mellett számos más fontos problémát is érintettek, mint például az előadóművészeti törvény átgondolásra szoruló pontjai, a TAO, a művészeti képzés és foglalkoztatás kérdése, illetve a függetlenek helyzete.
A Keszég László és Vidnyánszky Attila által vezetett elnökségek jelen lévő képviselői a szombati ülésen megegyeztek abban, hogy hasonló összejöveteleket a jövőben rendszeresen fognak tartani, és közösen lépnek fel a színházakat érintő fontos kérdésekben – olvasható a közleményben.