Kortárs ikonok Egerben

Akár ez is lehetne az alcíme a XIII. Egri Tavaszi Fesztiválnak. A helyi művészeti értékeket felsorakoztató fesztiválon idén is találkozhatunk nemzetközi hírű, elismert előadókkal.

– Eger egyetlen kortárs kulturális programsorozata ez és egyben a város első jó minősítésű fesztiválja. Az utóbbi években a művészet és a borkultúra egy új „Eger a Te történeted” filozófia mentén kapcsolódik össze – mondta a Budapesten tartott sajtótájékoztatón Rázsi Botond alpolgármester. A város most a 150 évvel ezelőtt született Gárdonyitól hangos, de nem maradnak el az üde zenei, színházi, képzőművészeti és gasztronómiai programok sem, amelyekkel igyekszünk megszólítani a turistákat.
Szabó Sipos Máté, az idén 50 éves Egri Szimfonikus Zenekar karmestere a március 17-ei operagálára hívta fel a figyelmet, amelyet Verdi születésének 200. évfordulója jegyében rendeznek, megszólaltatva a zeneszerző kilenc világhírű művét a hazai operaélet legjobbjaival, Szabóki Tündével, Lőkös Dániellel, Kálmándi Mihállyal és Wiedemann Bernadett, Liszt-díjas mezzoszoprán énekessel, aki ízelítőt is adott az est programjából. Izgalmas műfaji kalandozásnak ígérkezik a Budapesti Divatiskola bemutatkozása, és a Mrs. Columbo koncertje. Galambos Dorina, az együttes énekese elmondta: amellett, hogy szívesen kirándulnak a pop és a jazz dalok között, saját számokat is játszanak.
Topolánszky Tamás, a GGTánc Eger, az egri színház tánctagozatának vezetője állítja színpadra Toulouse Lautrec életét Moulin Rouge címmel. A táncjáték március 22-től látható a Gárdonyi Géza Színházban.
A március végéig tartó programsorozat kísérőjeként több borászat is ad kóstolót a borvidék új fehérbor-házasításából, ki-ki a saját Egri Csillagjából.

Moulin Rouge – Új táncbemutató a Tavaszi fesztiválon

A GG Tánc Eger a nagysikerű Les Préludes/A fából faragott királyfi című táncjátéka után újabb nagy ívű produkciót mutat be március 22-én, a Tavaszi fesztivál keretében Henri de Toulouse-Lautrec (1864-1901), a híres francia festő és plakáttervező életéről.
A világpremierként bemutatásra kerülő balett-fantázia koreográfusa, Topolánszky Tamás ezúttal is összművészeti produkcióban gondolkozik: a képzőművészet, a színművészet és a kortárs tánc elemeit elegyítő kompozíció a modern számítógépes grafika és a videó animáció megoldásait is használja majd. Az egri Gárdonyi Géza Színház táncművészei és színművészei közösen formálják meg az előadás szerepeit.
P. Cs.
Fotó: Nemes Róbert