Kolozsváron Nemes Nagy Ágnes, Sepsiszentgyörgyön Kányádi Sándor életművére emlékeznek


A Kolozsvári Állami Magyar Színházban a 100 évvel ezelőtt született Nemes Nagy Ágnes emléke előtt tisztelgő, Két hold világa című sorsjátékot adják elő, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban a Kányádi Sándor műveiből készült előadással ünneplik a költészet napját.

A kolozsvári közönség hétfőn a színház stúdiótermében tekintheti meg a Gyulai Várszínház, a Transzformáció Alapítvány és a Spectrum Színház közös produkcióját, a Két hold világa című sorsjátékot Bogdán Zsolt rendezésében.

A költészet napi előadás a 100 éve született Nemes Nagy Ágnes előtt tiszteleg, aki meghatározó személyisége volt a II. világháború utáni magyar irodalomnak. Lengyel Balázs író, esszéista, irodalomszervező az Újhold folyóirat körének legjelentősebb kritikusa volt. Kettejük sorsa szétválaszthatatlanul összefonódott, és annak ellenére, hogy házasságuk válással végződött, szellemi életközösségük, barátságuk mindvégig megmaradt.

Az előadás naplók, levelek, interjúk, esszék és versek ötvözete. Két ember kivételes viszonyulása egymáshoz és a világhoz Szorcsik Kriszta és Bogdán Zsolt tolmácsolásában – közölte a kolozsvári teátrum.

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház a Kányádi Sándor művei alapján 2019-ben készült Az, amit mondani kell című előadás nyilvános próbájával ünnepli a magyar költészet napját.

A produkció azoknak a színészeknek a közös munkája nyomán állt össze, akik Benedek Ágnes színésznő kezdeményezésére fontosnak tartották kifejezni a Kányádi költészetéhez való személyes viszonyukat. Mint Benedek Ágnes elmondta, a kevésbé ismert Kányádiból akartak ízelítőt adni a közönségnek.

A magyar költészet napját 1964 óta minden évben április 11-én, József Attila (1905-1937) születésének napján ünneplik.