Augusztus 20-án, a magyar államalapítás és Magyarország fővédőszentje, Szent István király tiszteletének ünnepnapján adja elő a budapesti Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes a Csíksomlyói passió című előadást Vidnyánszky Attila rendezésében a Kolozsvári Állami Magyar Színházban.
“A Csíksomlyói passió című előadás a Nemzeti Színház egyik meghatározó produkciója, éppen ezért a 2017-es budapesti kőszínházi bemutató után minden évben ezzel az előadással kezdjük az évadunkat” – idézték a Nemzeti Színház keddi közleményében Vidnyánszky Attila Kossuth-díjas rendezőt, a teátrum vezérigazgatóját, aki emlékeztetett arra is, hogy a 2017-es premiert követően ez az előadás a pesti kőszínházból “zarándokútra kelt”, és azóta a magyarság szakrális helyszínein adják elő minden évben.
A rendező felidézte, hogy 2018-ban a csíksomlyói nyeregben, 2019-ben az esztergomi bazilika előtti téren, 2021-ben a debreceni református nagytemplom előtt volt látható az előadás. Ebbe a sorba illeszkedik az idei augusztus 20-i előadás, amely a magyar államalapítás ünnepén lesz látható a Kolozsvári Állami Magyar Színházban – írták.
A teátrum közlése szerint a Nemzeti Színház Csíksomlyói passiója egy olyan új színpadi nyelv megteremtését tűzi ki célul, melyben a bibliai történet 18. századi interpretációja, valamint Szőcs Géza kortárs költői átirata szerves egységet alkot a Berecz András által megszólaltatott vallásos népénekekkel és azzal a néptánc alapú koreográfiával, melyet a Magyar Nemzeti Táncegyüttes tagjai adnak elő.