Klasszikus Csárdáskirálynő Békéscsabán

A Békés Megyei Jókai Színház október 22-én mutatta be Kálmán Imre – Békeffy István – Kellér Dezső – Gábor Andor:  Csárdáskirálynő című klasszikus nagyoperettet Seregi Zoltán rendezésében, akivel a próbafolyamat derekán beszélgettünk.

 

– Milyen lesz a Jókai Színház Csárdáskirálynője?

– Az operett egy klasszikus magyar műfaj, hungarikum, ami ma már szinte közhely. Ha most azt mondom, hogy mi egy hagyományos előadást csinálunk, akkor nem vagyok pontos, mert az utóbbi időben hagyományossá váló előadások, azt jelentik, hogy kifordítják, befordítják, idefordítják, odafordítják, idézőjelbe teszik, zárójelbe teszik, beleírnak, kihúznak belőle, belemagyaráznak, társadalomkritikát erőltetnek bele. Sajnos ma már ez a hagyomány. Úgyhogy én inkább egy klasszikus operett előadást szeretnék rendezni, ami bele is illik a Jókai Színház idei klasszikus évadjába.

– Mitől lesz klasszikus egy operett előadás?

– Elsősorban azt, hogy nem próbálunk mást csinálni belőle, mint ami bele van írva. Hiszen ez egy nagyon jól megírt, és zseniális zenéjű előadás, nem is véletlenül nevezik az operett klasszikusának. Én úgy gondolom, hogy semmi keresnivalója egy operett előadásban annak, ami nincs benne, amit mostanában beleerőszakolnak, ráaggatnak rendezői önkifejezés, meg önépítés címén, Mivel a Csárdáskirálynő az első világháború idején játszódik divat beleerőszakolni a háborút, és katonák meg sebesültek rohangálnak fegyverekkel, meg mankókkal. – – Tényleg, Kálmán Imre miért nem írta bele a világháborút?

– Mert a háború miatt abbahagyta a megírását, és csak utána folytatta. Anna, hogy nem írta bele, szerintem maga a műfaj az oka. Mert a műfaj nem erről szól, és aki megpróbálja beleerőltetni, az bűnt követ el a műfaj ellen. Ráadásul valami poszt-poszt-marxista esztétikai gondolkodást próbálnak ráerőltetni és mindenáron társadalomkritikára meg nézőnevelésre próbálják felhasználni. Egyébként, ha a világháborút beletesszük, akkor dramaturgiailag mindenhol benne kellene lenni, már pedig a dalok nem arról szólnak. Jelzésszerűen beletenni meg szerintem semmi értelme.

– Akkor csak úgy szabad játszani, ahogy először bemutatták?

– Az természetes, hogy minden rendező megpróbálja személyiség belevinni az előadásba, meg azokét a színészekét is, akikkel dolgozik, de mindezt a műfaj keretein belül. A mi előadásunkban nem formabontás lesz, hanem egy forma kibontása, megerősítése. Természetesen ma már az operett-játszás sem nélkülözheti azokat az elemeket, amelyek a mai színjátszást jellemzik Az operett sablonjait mindenképpen élettel kel, megtölteni, a szituációk és a figurák hitelességét meg kell teremteni, Meg kell teremteni az előadás érzelmi és értelmi fedezetét. Ettől függetlenül az operett elsősorban nagyon jó zene, ének, tánc, szerelem, humor. Mert a nagy újítók gyakran arról is megfeledkeznek, hogy a nézőknek vannak elvárásaik. Azért mennek be egy Csárdás királynő előadásra, hogy hallják a Lányok, a lányokat, meg a Jaj cicát, és ha nem azt hallják, ahogy erre is volt már példa, akkor csalódni fog.

– Egy operett előadás egyik legfontosabb eszköze a látvány. Mit lát majd a közönség?

– Mivel a darab első része egy orfeumban játszódik, úgy gondoltuk Haoward Lloyd díszlettervezővel, hogy az egész színházból orfeumot csinálunk. Amikor a nézők háromnegyed hétkor elfoglalják a helyeiket már zajlik az orfeum műsora. Amellett, hogy korhű ruhába öltöztetett jegyszedő nénik kísérik őket a helyükre, és a nézőtéren pincérek kínálják őket italokkal, a színpadon a színiiskolásaink különböző kuplékat és táncszámokat adnak elő. Ilyen felvezetés után egyszer csak, mintegy észrevétlenül Szilvia belépőjével elkezdődik az előadás. Részünkről ennyi az úgynevezett újítás, ami a darab szellemének szerintem megfelel, és abból építkezik. Az elején beszéltem társadalomkritikáról, amit én, mint szót a színházban nem szeretek, abban az értelemben, ahogy általában használják, de a néző találkozása bizonyos élethelyzetekkel, karakterekkel az nekem is nagyon fontos, és ha a társadalomkritikát így értelmezzük, akkor benne van ebben a darabban, úgyhogy nem kell belepakolni. Benne van az álszentség, a saját múltunk nem vállalása, a mindenáron való karriervágy, a szerelem kétségei, bizonytalanságai, a régi szerelmi sebek begyógyulatlansága, a családi kötelékek béklyója, lázadás a család ellen, tehát egy sor olyan elem van a darabban, ami társadalomkritika, csak nem megy el olyan mértékig, mint egy társadalmi drámában, de hát nem is az a célja, feladata. Egy nagyon neves színházi szakember a minap azt nyilatkozta, hogy már a kabarét sem lehet felhőtlenül játszani, mert nagyon felhős a korunk. Szeretném én megkérdezni, melyik kor nem volt felhős? Minden kor tele volt problémákkal és konfliktusokkal, de vannak olyan műfajok, amelyek ezeket mindig felvállalták, és vannak olyanok, amelyek nem, mert szerzőik úgy gondolták, hogy a nézőknek ezekkel éppen elég bajuk van nappal, este maradjon meg nekik az a néhány óra, maikor nem ezekkel kell foglalkozniuk.

– És kiket láthatnak este a nézők?

– Lesz az előadásban két nagyszerű országos sztár. Fodor Zsóka, aki valamikor a Jókai Színházban kezdte a pályáját. Ő Cecíliát játssza, és neki ez olyanfajta visszatérés a Jókai Színházba, mint a darabban Cecíliának az orfeumba. Straub Dezső pedig Miska pincér zseniális legendás szerepét játssza, az ő tapasztalata ebben a műfajban nagy hasznára lesz a produkciónak. Szilvia, a primadonna Iván Gál Judit, aki nagyszerűen énekel és nagyon érzékeny színésznő is. Edvin szerepét Presits Tamás, akit az Isten is bonvivánnak teremtett: nagyszerűen énekel, nagyon jó színész, és vonzó férfi. Egy új fölfedezett ebben a műfajban Simon Boglárka, aki a Társulat című tévéműsorban tűnt fel, ő a szubrettet, Stázit játssza. Partnere a Bóni grófot játszó Göth Péter, aki egy ideális táncos komikus.

– A zene félplébek lesz, mint korábbi operett előadásokban?

– Nem, Fekete Péter igazgató kinevezésekor elhatározta, hogy a Jókai Színház zenés darabokat újra csak élő zenével játszik. A zenészek a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar tagjaiból verbuválódtak Orfeum zenekar néven, Károly Katalin vezetésével. A gyönyörű ruhákat Vesztergombi Anikó tervezte, a koreográfus Hajzer Gábor. Úgy érzem minden együtt van ahhoz, hogy a nézőink pozitív élményekkel távoznak előadás után a színházból, amelyek a mindennapjaikat is befolyásolják.

Józsa Mihály