Kilenc országból tizenöt előadást mutatnak be az idei szabadkai Desiré fesztiválon


Kilenc országból tizenöt előadást és egy koncertet láthat a közönség november 23. és 30. között a Desiré Central Station kortárs nemzetközi színházi fesztiválon Szabadkán.

A régió egyik legizgalmasabb színházi fesztiválja idén a Right here right now (Itt és most) alcímet viseli. Urbán András főszervező csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: az alcím pont a színházra vonatkozik, hiszen az a jelen idő művészete, “itt és most történik, aki itt van, itt van, aki nincs, az nincs”.

A tizenegyedik Desiré fesztivál nyitónapján Urbán András rendezésében láthatja a közönség a belgrádi Bitef Színház M.I.R.A. című előadását, amely a színház szerepét vizsgálja a világban, azt, hogy mennyire tudott a színház az maradni, aminek lennie kell, vagy különböző eszmék és politikai vonulatok bábjává vált. Ezt követően a párizsi Nacera Belaza Társulat előadásában tekinthetik meg a Le Cercle című produkciót, amelyben láthatóvá válik, hogyan tud a test hangeszközzé formálódni, és hogyan reagál a hanghatásokra.

Másnap láthatja a közönség Nagy József vajdasági származású, Franciaországban élő művész Mnémosyne című performanszát és fotókiállítását. Mnémoszüné a görög mitológiában az emlékezés istennője, a múzsák anyja, Nagy József performansza pedig az emlékezés előadása. A csupán kis létszámú néző számára játszott performansz a képkiállítással lesz teljes. Hogy mindenki láthassa Nagy József darabját, a művész azt a fesztivál majdnem minden napján előadja, van hogy kétszer is. November 24-én Nagy József előadása után Hód Adrienn koreográfiáját, a budapesti Hodworks Délibáb című előadását láthatja a közönség. A humortól sem mentes előadásban hat táncos keresi a helyét a világban.

A fesztivál harmadik napján a Tünet Együttes A tünetegyüttes – reality a pincében című produkciójával vendégszerepel. Szabó Réka rendező társulatának történetét mutatja be, ugyanakkor a független színházak sorsát kutatja. Ezt a belgrádi Stari Grad Kulturális Központ Vox Dei – polgári engedetlenség című előadása követi.

Törökországból érkezik Szabadkára Mustafa Kaplan rendezése, a Dolap. A Taldans társulat előadása – amelynek címe törökül szekrényt és trükköt is jelent -, közel húsz éves, ám a két táncos és egy hűtőszekrény főszereplésével készült performaszt azóta sem unja a közönség. Bemutatják Andrei Majeri rendezésében a bukaresti Apolló 111 Színház Medeia fiai című produkcióját is, amely egyebek mellett a nemi diszkrimináció, a macsóság, a nőgyűlölet és a patriarchátus kérdéseivel foglalkozik.

A magyarkanizsai Regionális Kreatív Műhely Éjidő című produkciója november 27-én lesz látható. A darabot Pilinszky János művei alapján Mezei Kinga rendezte. Aznap este a Szabadkán már sokadszor bemutatkozó Selma Spahic rendezésében mutatják be a Falak között című előadást. A varasdi Gllugl Színház produkciója a második világháború idejére repít vissza, és arra keresi a választ, hogyan tudtak az emberek félrenézni, amikor ismerőseiket hurcolták el.

A Bitolai Nemzeti Színházban Igor Vuk Torbica állította színpadra Euripidész azonos című műve alapján a Bakkhánsnők – a hanyatlás rövid története című előadást. Ezt november 28-án tűzi műsorra a fesztivál. Urbán András rendező a csütörtöki sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy Igor Vuk Torbica az egyik legismertebb és legfelkapottabb fiatal rendezőnek számít a térségben, és ez az első alkalom, hogy sikerült az előadását – ráadásul rögtön kettőt – a fesztiválra meghívni. Igor Vuk Torbica rendezésében lesz látható a fesztivál zárónapján Moliére Tartuffe-je is a Zombori Népszínház és az újvidéki Szerb Nemzeti Színház előadásában.

November 28-án a maribori Moment társulat Hős 3.0 – a szavakon túl című produkcióját mutatják be. Uros Kaurin és Vito Weis, a fiatal szlovén színészgeneráció képviselői korábbi, Hős 2.0 című előadását tavaly láthatta a Desiré fesztivál közönsége. Most ennek egyfajta folytatásával érkeznek a magyar határ melletti városba.

A rendezvény utolsó előtti napján meglepetéskoncerttel kedveskednek a szervezők a közönségnek, előtte azonban a ljubljanai Szlovén Ifjúsági Színház A dolgok ellentéte című előadását tekinthetik meg a nézők. Boris Nikitin előadása mindent megkérdőjelez, és aztán mindennek az ellentétét is.

A fesztivált egy Urbán András-rendezés zárja. A cetinjei Zetski Dom Királyi Színház Tőke című produkciója Karl Marx fő művének felhasználásával készült.

A szabadkai színházi rendezvényre Szerbiából, Magyarországról, Szlovéniából, Franciaországból, Horvátországból, Törökországból, Romániából, Észak-Macedóniából és Montenegróból érkeznek színészek, rendezők és társulatok. Az esti produkciók mellett közönségtalálkozókon, kötetlen beszélgetéseken és kritikai szemináriumon is részt vehetnek a nézők. A Desiré Akadémia keretében nemzetközi konferenciát szerveznek a társadalmilag elkötelezett ifjúsági kultúráról, illetve kiállítás keretében mutatják be a belgrádi Bitef Színház elmúlt harminc évét, emellett filmvetítésre is számíthatnak a nézők.

A Desiré Central Station fesztivál nevét a szervező színház névadója, Kosztolányi Dezső becenevéről kapta, először 2009-ben rendezték meg.