Kezdődik a Thealter fesztivál Szegeden

Gogol Egy őrült naplója című művének színpadi adaptációjával pénteken este elkezdődik a Thealter, Magyarország legrégebbi, évente megrendezett nemzetközi színházi fesztiválja Szegeden.

A Katona József Színház, az Orlai Produkciós Iroda, a FÜGE és a MASZK Egyesület együttműködésében készült darabot Bodó Viktor rendezte, a történet főszereplőjét, a realitásérzékét a nézők szeme láttára elvesztő, vagy már eleve labilis valóságérzékelésű hivatalnokot Keresztes Tamás alakítja.

Szintén premier lesz Virginia Woolf Orlando című regényének színpadi változata, Soós Attila rendezésében, Petrik Andreával a főszerepben. A fesztivált szervező MASZK Egyesület támogatásával készült adaptáció arra tesz kísérletet, hogy a művet izgalmas és feszült drámává alakítsa a fizikai színház eszköztárára építve.

Magyarországi bemutató a fesztivál egyik rendszeres vendége, a szabadkai Kosztolányi-színházat vezető Urbán András Az Antikrisztus rövid története című darabja, melyet a belgrádi Bitef Színház társulatával állított színpadra.

A hazai független színházi előadások közül szerepel a programban a Forte Társulat-Trafó Kortárs Művészetek Háza A te országod című előadása, amelyért Horváth Csaba a legjobb rendezés díját nyerte el az idei POSZT versenyprogramjában. Első alkalommal lesz látható a fővároson kívül Pintér Béla és Társulata Fácántánc című új produkciója. Műsorra tűzik a Mentőcsónak Egység Szociopoly című interaktív színházi társasjátékát, amely a VIII. ASSTEJ Kaposvári Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén elnyerte a legjobb ifjúsági színházi előadásnak ítélt Üveghegy-díjat. A Kisszínházban látható a Grotesque Gymnastics IV. em. 14. című, cirkuszi elemekkel fűszerezett groteszk táncgimnasztikája.

A 2012-ben bevezetett A fesztivál díszvendége kitüntetést idén Zsótér Sándor Kossuth-díjas színész, dramaturg, rendező nyerte el. Két rendezését, a Kecskeméti Katona József Színház – a POSZT fődíját és két színészi díjat elnyerő – Macska a forró bádogtetőn című előadását, valamint a Stúdió K Színház társulatával színpadra állított W.S. Othello – néger mór című Shakespeare-adaptációját mutatják be a fesztiválon. Zsótér Sándor színészként is látható lesz Az aranjuezi szép napok című Peter Handke-darabban, melyet Szilágyi Bálint, a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves bábrendező szakos hallgatója fordított és állított színpadra.

A fesztivál hagyományos programja a hazai és határon túli felsőfokú művészeti oktatásban résztvevő hallgatók számára szervezett tréningkurzus, melyet idén Zsótér Sándor mellett Soós Attila, a Trojka Színházi Társulás alapító-rendezője tart. A Shakespeare-évfordulóhoz kapcsolódva a kurzus címe: Ahogy tetszik?!, a bő egy hét alatt születő produkciókat a fesztivál utolsó előtti napján, július 29-én láthatja a közönség.

Kezdődik a THEALTER fesztivál Szegeden

Pénteken kezdődik a THEALTER, Magyarország egyetlen, évente megrendezett nemzetközi színházi fesztiválja, a hazai színházi élet egyik legrangosabb, európai viszonylatban is jegyzett összművészeti eseménye – tájékoztatta a szervező MASZK Egyesület az MTI-t.

A július 27-ig tartó programsorozat fő helyszíne a Régi Zsinagóga és a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínháza lesz, de a város számos pontján találkozhatnak a fesztivál programjaival az érdeklődők.

Az immár 23. alkalommal megrendezett fesztivál díszvendége idén Horváth Csaba, a Forte Társulat alapító vezetője, a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója. A Harangozó Gyula-díjas táncos-koreográfus két előadását láthatják a nézők: a Toldit és Agota Kristóf A nagy füzet című művét.

A hazai független színházi előadások közül látható lesz Gergye Krisztián Társulatának tavaszi bemutatója, az opera amorale, a fesztivál vendége lesz Martin McDonagh Vaknyugat című darabja Gothár Péter rendezésében. Ismét Szegeden vendégeskedik Pintér Béla és társulata A 42. hét című előadással. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház egy magyarországi bemutatóval érkezik: Gianina Carbunariu darabját Kebab címmel Balog József állította színpadra.

A külföldi vendégek között van a szlovén Via Negativa, a svájci Dimitri Színházi Iskola, látványos utcaszínházi produkciójával a világjáró szentpétervári Mr Pejo’s Wandering Dolls, a sepsiszentgyörgyi M. Stúdió, az Aradi Kamaraszínház, valamint a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, amelynek tagjai Az ember komédiája című, Sziveri János alakját és művészetét felidéző produkciójukat hozták el a fesztiválra.

Hagyományosan a THEALTER fontos része a műhelymunka, a tréningek vezetésére Horváth Csaba és a Szegedi Kortárs Balett Kossuth-díjas táncos-koreográfusa, Juronics Tamás vállalkozott.

Idén is megjelenik az Ex-stasis, a fesztivál ingyenes lapja, lesz THEALTER Rádió, naponta frissülő blog és mozgóképes tudósításokat is terveznek: folytatódik a tavaly nagy sikerrel induló THEALTER Híradó sorozata.