Kézdivásárhelyi színházszületés

S z í n h á z n y i t ó    b e m u t a t ó    o k t ó b e r    2 3 – á n

Október 23-a 1956-ra, a múltra emlékeztet, idén ez a nap Székelyföld életében a jövőt is jelenti. Tamási Áron: Ábel-jével (Pozsgai Zsolt színpadi változata a trilógiából) indult az új színház, és a szűnni nem akaró tapsvihar, az idősek, fiatalok szemében ragyogó könnyek választ adtak az alakuló színházzal kapcsolatban felvetődő kérdésekre, miértekre és hogyanokra: azért van a világon a Városi Színház, hogy itt, Kézdivásárhelyen itthon legyen benne.

A társulat az első tapsokat fogadja

Ez a kis város és környéke teltházzal várta „haza” azt a lelkes csapatot, amely Gergely László rendező vezetésével vállalta azt a megpróbáló, de nemes feladatot, hogy színházat alapítson. Bartos Csaba, Adorjáni Zsuzsa, Csapó György, Deme Róbert, Ferencz Réka, Viola Gábor, Szabó Jenő, Kolcsár József, Bartsch Kata, Molnár Orsolya, Barabás Réka színészek nem csupán tehetségükkel járultak hozzá az új színház első produkciójának létrejöttéhez, hanem leleményességükkel, szakmai alázatukkal, melyet megköveteltek tőlük az olykor felbukkanó kezdeti nehézségek.

Jelenet az Ábel-ből

Hosszas vajúdás és nehéz szülés után azonban végre kezünkben tarthatjuk az újszülött színházat, és ígérjük, hogy legjobb tudásunkkal, önzetlen odaadással fogjuk őt nevelni. Isten éltesse!

F. R.

Adományok Szolnokról

Mint arról lapunk első számában már tájékoztattuk olvasóinkat, idén ősszel új székelyföldi magyar színház alakult Kézdivásárhelyen. A hivatásos színtársulat a városi Vigadó felújított épületében kezdte meg munkáját Gergely László, magyarországi rendező igazgatása alatt. Az alakuló színház igazgatója segítséget kért a Magyar Teátrumi Társaságtól, az alapvető technikai eszközök, könyvek, szövegkönyvek beszerzéséhez. A társaság azonnal cselekedett, és szeptember elején meg is érkezett az első szállítmány, amiről akkor részletesen beszámoltunk. A színház első bemutatója előtt, október közepén pedig a második szállítmány is megérkezett a szolnoki teátrumból. A Szigligeti Színház hangtechnikai berendezéseket: keverőpultot, hangfalakat, microport szetteket, minidisc lejátszót és felvevőket adományozott. „Nagy lelkesedéssel segítettünk az alakuló kézdivásárhelyi, magyarnyelvű színház társulatának. Örömmel tölt el bennünket, hogy támogatásunkkal is hozzájárulhattunk az első évad indításához” – nyilatkozta Balázs Péter, a Szigligeti Színház igazgatója.