Két saját produkcióval várja a közönséget a téli-tavaszi kamaratermi sorozatban a Gyulai Várszínház – közölte a teátrum szerdán közleményben.
Az egyik március 5-én a Pénelopeia című előadás lesz a Maladype Színházzal közösen, Balázs Zoltán rendezésében, Szilágyi Enikő főszereplésével.
A másik április 18-án Az Ártatlanok. Levelek a Kner család életéből (1938-1946) című felolvasó-színházi előadás lesz, amely a nagy múltú, világhírűvé vált gyomai nyomdász- és művészdinasztia életébe nyújt bepillantást, a többek között a gyulai levéltárban őrzött leveleik révén. Kner Izidor Gyomán, Budapesten és Chicagóban élő leszármazottainak levelei idézik meg egy magyar zsidó család tagjainak a 2. világháború előtti, alatti és utáni életesélyeit, tragikus sorsát. A Hegedűs D. Géza rendezte előadásban fellép a rendező mellett Hegyi Barbara, Hirtling István, Waskovics Andrea és ifj. Vidnyánszky Attila.
A kamaratermi sorozat része február 2-án a Játszd újra, Sam; február 23-án a Szexpedíció. Márciusban Háy János Elem című darabját Mucsi Zoltán és Kerekes Éva főszereplésével, Bérczes László rendezésében, a Déryné Program keretében hozzák Gyulára, így csupán 200 forintos regisztrációs jegyet kell rá váltani. A Vígszínház és az Orlai Produkció előadását, A kellékest, Kern András jutalomjátékát március 22-én tekinthetik meg a nézők.
Áprilisban a saját bemutató mellett a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapjához közeledve bemutatják az Anne Frank című monodrámát Tövispataki Beáta előadásában. A tavaszi évadzáró előadás a Trigatu indiai táncszínházi társulat a Ramayana alapján készült produkciója lesz – írták a közleményben.
A részletes programkínálat a www.gyulaivarszinhaz.hu oldalon érhető el.