Két játszóhelyén már szeptemberben premiert tart a Kecskeméti Nemzeti Színház


A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház nagyszínpadán és kamaraszínpadán egyaránt új előadással találkozhat a közönség már szeptemberben: előbbin debütál a Ma este megbukunk című vígjáték, míg utóbbin a Lila ákác című szerelmes históriát mutatja be a társulat.

MA ESTE MEGBUKUNK – Vígjáték

Bemutató: szeptember 20.

Rendező: Cseke Péter

Szereplők: Orth Péter, Nagy Sándor, Kovács Lehel, Járai Máté, Mechle Christian, Varga-Huszti Máté, Venczli Zóra és Jankovics Anna.

Akárcsak a hat évvel ezelőtt bemutatott nagysikerű Függöny fel!-ben, a Ma este megbukunk előadásban is egy amatőr színtársulat kísérel meg bemutatni egy darabot – ezúttal egy klasszikus angol krimit – ám az este katasztrófába torkollik. Murphy törvényeit követve: ami elromolhat, az el is romlik, ami összeomolhat, az össze is omlik. Az eredmény egy semmihez sem hasonlítható, tornádó erősségű vígjáték. A Ma este megbukunk London legsikeresebb komédiája, a kecskeméti előadás pedig egyedülálló módon az eredeti koncepció szerint kerül színre.

 

LILA ÁKÁC – Szerelmes história

Bemutató: szeptember 27.

Rendező: Kovács Lehel

Szereplők: Koltai-Nagy Balázs, Bori Réka, Hegedűs Zoltán, Märcz Fruzsina, Lakatos Máté, Sirkó László, Csapó Virág, Szigethy Norbert, Kovács Panka, Kelemen Örs, Monos M. Franciska, Hoffmann Luca, Varga Lotti és Weisz Tícia Szonja.

Szép Ernő számos drámai műve közt megírta legfontosabb regénye színpadi változatát is. Tartalma szerint egy budapesti fiatalember szerelmi kalandjai a múlt század elején, de a hol mulatságos, hol érzelmes történet realista igényekkel mérhető körképet ad a magyar városi kisemberek életkörülményeiről és lehetőségeiről. Az impresszionista-lírai színezetű mű mindkét filmváltozata (1934, 1973) nagy sikert aratott.