Kero® – Debrecen

Marica grófnő – a Budapesti Operettszínház és a Csokonai Nemzeti Színház koprodukciója

Új fejezett nyílt a hungarikumnak tartott operett fejlődéstörténetében. A műfaj erődjének számító Budapesti Operettszínház partnerségre lépett egy fővároson kívüli, valaha szép operett-napokat látott társulattal, és a közönség örömére, összefogva mutatták be Kálmán Imre nagyoperettjét, a Marica grófnőt.

 

„Lapunk munkatársa, Balogh Tibor a 2015-ös POSzT versenyprogramjának egyik válogatója. Közel egy éven keresztül itt olvashatják az éppen látott előadásokról szóló naplójegyzeteit.” – áll a Magyar Teátrum Online főoldalán található blogcím mögött. Naplójegyzet, tehát nem kritika, s a jelen esetben azért lényeges a különbségtétel, mert bevezetőmben éppenséggel nem műbírálat, hanem válasz következik egy magam által, magamnak feltett kérdésre: csizma-e az asztalon az operett? Járjon-e a POSZT versenyprogramjának válogatója zenésszínházi előadásokra?

Járjon! Az operettben a párbeszéd és a zene arányosan oszlik meg. A dalok és a táncbetétek egy szövegalapú dramaturgiai konstrukcióba ágyazottan jelennek meg, ugyanolyan a létjogosultságuk a belső (hazai) versenyfesztiválon, mint a beszédes fizikai színháznak. Különösen indokolt a válogató kíváncsisága a Marica grófnő esetében, amelynek a librettója szinte drámaértékű történet.

Lévai Enikő és Laki Péter

Kero (Kerényi Miklós Gábor) rendezésében egy zenés-dalos beavatás részesei vagyunk. A történetet ismerjük. Egy Torockó környéki birtoknak Marica grófnő a tulajdonosa. Gazdatisztje, Török Béla álnéven, a tönkrement Tasziló gróf, aki húga kelengyéjére gyűjti a pénzt. Marica egy szerelmi csalódást követően, feldúltan érkezik meg a birtokra. A grófnő már unja a társaságbeli férfiakat, mind csak a pénzét akarja. Hogy kérőit elriassza, kitalálja, hogy van egy Zsupán Kálmán nevű vőlegénye, aki történetesen gróf. Csakhogy tényleg létezik egy mulatságos figura, akit így hívnak. Kisvártatva meg is jelenik, és mindent összekavar. Mindeközben egy cigánylány megjósolja Maricának, hogy nemsokára gazdag, nemesi származású vőlegénye lesz. Marica így inkább a kastélyában marad, mert így nincs veszélynek kitéve. Tasziló beleszeret Maricába, és ezt megírja egy barátjának. Marica a levél alapján rájön, hogy egy elszegényedett mágnás a gazdatisztje, ezért a társaság előtt hozományvadásznak nevezi. Majd persze felismeri, hogy Tasziló az ő érdekeit szolgálja, de ekkor már úgy tűnik, minden hiába. Szerencsére Tasziló nagynénje, egy bájos öreg hercegnő is tudomást szerez a történtekről, és mindent helyrehoz. Marica és Tasziló boldog pár lesznek, eközben pedig Liza és Zsupán is szerelembe esnek.

Egymásra találva felnőtté érik két önfejű, kamaszlelkű ember. A gyöngéik a boldogságuk akadályai, ezeket leküzdve érnek révbe a szerelemben, amihez a görög drámák égi beavatkozásaihoz hasonlóan, az anyagi jólét is az ölükbe pottyan. Érzelmi fordulatokban bővelkedő, a fékevesztett jókedvet a hirtelen mélabúval váltakoztató út a két szerelmesé. Kero rendezésében kevesebb hangsúlyt kapnak a szubretthez és a táncos komikushoz, illetve az epizodistákhoz köthető, drámahígító effektusok. A nemes szentimentalizmus dominál.

Dánielfy Zsolt és Lévai Enikő

A drámai vonulatot erősíti, hogy a fontosabb epizódszerepekben prózai színészek kapnak feladatot a debreceni előadásban. Csikos Sándor (Tschekko, az öregszolga Maricánál) az operett francia gyökereire rátapintóan, francia bohózati/vígjátéki stílust hoz a színre. Dragomir Populescu Moritz hercegként, Dánielfy Zsoltnak van tapsot kiváltó kabinetalakítása is. Inkább vidám magyar tuskó főurat játszik, hogysem romángúnyoló figurát formálna. Bozsena grófnő Oláh Zsuzsa. Szarkazmusán átszűrve sugározza a szeretetet, csöppet sem a világvégi, hibbant, szenilis jótét lelket mutatva. Ugyanez a szarkasztikus szeretet nyilvánul meg inasa, Kudelka iránt, akit Garay Nagy Tamás személyesít meg, valamelyest angolosan, a tettetve lüke lakájt mintázva. Debreceni kötődésű a Manja cigánylányt figyelemérdemlően játszó Ujvárosi Andrea is.

Kifinomult ízlés és magas minőségigény jellemzi a zenei színrevitelt. Kero nem tűri az érzelmi petárdákat, s az instrukcióit pontosan betartja a Kodály Filharmónia Debrecen zenekara (vezényel: Somogyi-Tóth Dániel) és a Csokonai Színház Gyülvészi Péter által irányított Énekkara is. Hozzájuk kapcsolódik a Szent Efrém Görögkatolikus Iskola diákjainak kórusa. Lőcsei Jenő koreográfiájára szólót táncol Homonna Nóra, Kovács Nikolett, Nagy Olivér, Steuer Tibor, közülük hárman a megszüntetett Debreceni Balett tagjai.

Lévai Enikő és Barkóczi Sándor

A koprodukcióhoz hozzáadott legjelentékenyebb debreceni érték azonban a primadonna, a Marica szerepében debütáló Lévai Enikő Éva. Izzó nőiség, ifjonti temperamentum és prózai színészre valló szituációérzék jellemzi a játékát, s helytáll lényegében énekesként is. Mohos Nagy Éva tanítványa volt a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán, azt az iskolát járta ki, amelyen Balczó Péter, Haja Zsolt és Kriszta Kinga nevelkedett, s lett országosan elfogadott énekes. Egy kivételesen intelligens operett-előadásban – szép bemutatkozás.

Fotó: Máthé András