Katona József-díjas kecskeméti színészházaspár
Jövőre veled itt Danyi Judittal és Hegedűs Zoltánnal
Ismét együtt lép színpadra egy kétszereplős darabban az ismert kecskeméti színészházaspár, Danyi Judit és Hegedűs Zoltán. Az előbemutatók nagy sikert arattak, a kamaraszínházi bemutatóra pedig néhány nappal az után került sor, hogy a színészházaspár átvette a Katona József-díjat, Kecskemét város legnagyobb művészeti elismerését.
– Ismét kétszemélyes darabban lépnek színpadra. A három évadon át játszott Liselotte és a május sikere után ez akár szép hagyomány is lehet?
Danyi Judit: – Rajtunk nem múlik! Reméljük, hogy az új darabot legalább annyira megszereti a közönség, mint amennyire szerették a Liselotteot. Minden színész számára nagy lehetőség olyan produkcióban játszani, amelyben szinte végig színpadon lehet. Számunkra különleges ajándék, hogy mindezt együtt tehetjük. Ilyen előadás volt Gyurkovics Tibor Háború hármasban című műve is, úgyhogy tényleg van benne gyakorlatunk.
Hegedűs Zoltán: – Nem véletlenül a világ egyik legtöbbet játszott romantikus vígjátéka a Jövőre veled itt. A két főszereplő, Doris és George, kapcsolata futó kalandnak indul, de az első éjszakából végül kibontakozik egy különös szerelem: elhatározzák, hogy minden évben ugyanakkor és ugyanott együtt töltenek egy hétvégét. Az előadás Szerednyei Béla rendezésében 25 évet fog át, a két ember életének minden fordulatával, örömével és drámájával.
– Álomszerep?
H.Z.: – És komoly kihívás. George élete tele van törésekkel: problémái vannak a gyerekeivel, kénytelen munkahelyet váltani, elveszíti a fiát, aztán elveszíti a feleségét is. Vígjátékról van szó, de csak akkor lesz belőle jó előadás, ha a szereplők életének drámái is átszűrődnek.
-Doris legalább ennyire összetett karakter.
D.J.: – Sokszor úgy érzem, mintha nem is egy szerepem lenne. Mintha minden jelenetben új karakter bőrébe kellene bújnom. Megismerjük kedves, szolid családanyaként, akiből egyszer csak lázadó feminista lesz. De éppen ezek a változások teszik izgalmassá Doris karakterét.
– Megkönnyíti, vagy éppen megnehezíti a játékot, hogy a privát életben egy párt alkotnak?
H.Z.: – Semmiképp sem nehezíti meg. Ismerjük egymás rezgését, fél szavakból értjük egymást, és ez a színpadon is megkönnyíti a helyzetet.
– Milyen együtt megöregedni?
D.J.: – Hadd meséljem el, amit a szüleim mondtak ezzel kapcsolatban! Az előbemutatót az Udvarszínházban tartottuk nyáron, és a szüleim eljöttek megnézni. Az előadás után odajöttek hozzánk, láttam rajtuk, hogy megérintette őket. Elmondták, hogy azért sírtak, mert most megnézhették, hogyan öregszünk meg együtt, tehát olyannak láttak bennünket, amilyennek az életben ők már nem fognak. Nagyon megható volt…
– A napokban vették át Kecskemét város legnagyobb művészeti díját, a Katona József-díjat. Mit jelent ez az elismerés Önöknek?
H.Z.: – Óriási megtiszteltetés. Megerősítést, hogy idetartozunk.
D.J.: – 15 éve élünk Kecskeméten. Itt van az otthonunk, itt járnak iskolába a gyerekeink, idekötnek a barátaink, és legalább ilyen erős szálakkal ideköt bennünket az a szeretet, amit az emberektől kapunk. Megismernek bennünket az utcán, pedig sokszor halljuk, hogy nagyon másként nézünk ki, mint a színpadon, hiszen én csak a színházban sminkelek.
H.Z.: – Ismerősök és ismeretlenek is megtisztelnek bennünket a véleményükkel, akár pozitív, akár negatív, és ez nagyon jó érzés.
D.J.: – A közönség nemcsak a színházi munkáinkat kíséri figyelemmel. Sokan örülnek, és büszkék, hogy láttak és látnak bennünket a Barátok közt című sorozatban.
– A városhoz való kötődés teher is lehetne egy színész számára.
D.J.: – 26 évig éltem Budapesten. Ez a cikk biztos nem lenne elég, ha a különbségeket fel akarnám sorolni. Szeretünk Kecskeméten lakni, és örülünk, hogy itt nőhetnek fel a gyerekeink.
H.Z.: – Tiszakécskei vagyok, Kecskeméten voltam életemben először színházban, itt varázsolt el a színház, amikor felső tagozatos diákként Ruszt-darabokat néztünk. Éltünk Budapesten, és Győrben is, de csak itt vagyunk otthon.
– rákász –