Kabaré Dunaújvárosban

Beszélgetés Király Attila rendezővel

Király Attila állítja színpadra a Kabaré című musicalt a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban. A musical-irodalom klasszikusának premierje március 22-én lesz. A Bartók társulata mellett vendégművészként játszik Hernádi Judit Jászai-díjas érdemes művész (Fräulein Schneider), valamint Jászberényi Gábor (Konferanszié). Sally Bowles szerepét Lapis Erika, a teátrum egyik nagyszerű színésznője játssza, akivel az alábbiakban olvashatnak egy interjút, de előbb Király Attila rendezővel beszélgettünk.

– Színészi és koreográfusi munkáid mellet 2006 óta rendezel is. Hogyan kezdődött?
– Az első rendezésem a Hókirálynő című mesedarab volt, amellyel Konter László, a Békéscsabai Jókai Színház akkori igazgatója bízott meg. Előtte is szóba került már, hogy rendezzek, de a válaszom az volt, hogy én elsősorban színésznek és koreográfusnak tartom magam. A rendezői munkát a Vértestvérek című musical kapcsán szerettem meg igazán. Olyan kivételes munkafolyamatnak lehettem a részese, amely ritkán adatik meg. Azóta évi egy-két előadást állítok színpadra.
– A rendezéseidről szóló kritikák kiemelték, hogy a zenés műfajban is komoly hangsúlyt fektetsz a szereplők közötti viszonyok, a drámai konfliktusok kibontakoztatására.
– A darab műfajától függetlenül a legfontosabb az, hogy a színész jól érezze magát a szerepében, mert akkor jól is fog játszani. A színház lényege, függetlenül attól, hogy zenés produkcióról van szó, vagy sem, a drámai helyzetekben, a szereplők közötti viszonyokban van. Ezeket kell feltárni, megmutatni.
– Mennyiben kívánod a Kabaréban érzékeltetni a mai kor társadalmi, politikai vonatkozásait?
– A történet 1929 és 1930 között játszódik, Hitler és a náci párt megerősödésének idején. A darabban megjelenik a faji megkülönböztetés, a zsidók kirekesztése. A Bob Fosse által rendezett és koreografált Cabaret című film, egyértelműen foglal állást a fasizmusról. A darab erre vonatkozó részéiből mindent megtartottam. A színháznak nem dolga a politika, de reflektálnia kell arra a korra, amelyben élünk. Véleményem szerint, a diszkrimináció sajnos napjainkban is létező dolog.
– Úgy hírlik párhuzamot fedeztél fel Sally Bowles és Fräulein Schneider élete között.
– Az eredeti történetben nem tudunk semmit Schneider kisasszony múltjáról. Az én felfogásomban ő a Kit Kat Klub egykori dívája, azaz Sally Bowles előtt ő volt a Kabaré ünnepelt sztárja. A koncepció kialakításában nagy szerepet játszott az, hogy Hernádi Judit a Csárdáskirálynő című operettben, Cecília szerepében kiváló alakítást nyújtott. Továbbá ő volt a világhírű Cabaret című filmben, Lise Minnelli magyar hangja. Ezért is örültem, amikor elfogadta a felkérést. Remélem, a nézők számára is kiderül a két nő élete közötti hasonlóság, utalások vannak rá, de nem lesz egyértelműen kimondva.

Király Attila

– A Konferanszié a Kabaré elmaradhatatlan figurája, akit számtalan módon jellemeztek már. Te hogyan látod az ő személyét?
– Nehéz kérdés. Egy olyan megfoghatatlan lény, aki egyszerre angyali és ördögi. Miután Jászberényi Gábor játssza – akinek mélyen hiszek a színészetében és az emberségében – inkább angyali lény. A Konferansziénak rálátása van mindenre és mindenkire, ezáltal többlettudással rendelkezik. Gáborral a próbákon arról beszélgettünk, hogy vajon a szerepéből kifolyólag látja-e, hogy kinek miképpen alakul a sorsa. Pontosan ő sem ismeri a jövőt, de erős sejtései vannak. Képes a végkifejlett felé irányítani a történetet azáltal, hogy bizonyos helyzetekben így vagy úgy segíti a szereplőket.
– Színészként véleményed szerint, melyik szerep rejti magában a legnagyobb kihívást?
– Technikailag Sally Bowles, Lapis Erika szerepe. Ebben a felfogásban azonban, Hernádi Judit által megformált karakter is igen komoly kihívást rejt magában. Schneider kisasszony szerepe nagyon is hajlamosítja a színészt a poentírozásra. Korántsem egyszerű feladat úgy játszani, hogy a néző egyik pillanatban nevessen, majd a következő pillanatban sírjon.
Gondoltál már korábban arra, hogy színpadra állítsd a Kabarét?
– Igen, négy-öt évvel ezelőtt Lapis Erikával dolgoztam egy darabban, aminek kapcsán egy kritika megemlítette, hogy meg kellene rendeznem a Kabarét, Erikával a főszerepben. Ezért is örültem, amikor Dobák Lívia, a Bartók Kamaraszínház művészeti vezetője felkért, erre a nem kis feladatra, amit kihívásként élek meg, legbelül tartok is tőle, de kiváló színészekkel dolgozhatok együtt.

Lapis Erika, mint Sally Bowles

A színésznő Dunaújvároshoz és Békés megyéhez is kötődik

– A pályádat a debreceni színházban kezdted. Miért akartál más társulathoz kerülni?
– A Shakespeare Színművészeti Akadémia elvégzése után szerződtettek a Csokonai Színházhoz, ahol négy nagyon szép évet töltöttem. Amikor a színház élén igazgatóváltás volt az új vezetőség a saját csapatával akart továbbdolgozni így szinte minden kollégámmal együtt távozásra kényszerültünk. Nyílván akkor ezt nehéz volt feldolgozni, de utólag visszagondolva már egyáltalán nem bánom, hogy így alakult. Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy egy színész életében a legideálisabb az, ha négy-ötévente színházat vált.
– Hogyan kerültél a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházhoz?
– Az előző művészeti vezető Smuk Imre szerződtetett. Dunaújvárosban immár a hatodik éve vagyok társulati tag, de egy pillanatig sem érzem, hogy fásult lennék. Ennek többek között az is oka, hogy a Békéscsabai Jókai Színháznál visszatérő vendég vagyok. Én Szarvason születtem, ezért érzelmileg erősen kötődöm Békés megyéhez, így mindkét helyen nagyon szeretek játszani.
– Nem fárasztó az utazgatás?
– Megéri vállalni, mert így új kihívások, impulzusok érnek. Mindenképpen a hasznomra válik az, hogy ha időnként más társulattal, más színházi közegben dolgozom. Ráadásul már megtanultam hogyan lehet maximálisan kihasználni az ingázással töltött időt, a kocsiban például remekül lehet szöveget tanulni, beénekelni vagy dalokat memorizálni.
– Sally szerepét immár másodszor játszod el. Mennyiben más ez az előadás, mint a Békéscsabai Jókai Színházban bemutatott Kabaré?
– Eleinte féltem attól, hogy milyen lesz egy év leforgása alatt kétszer is ugyanazt a szerepet eljátszani. Ösztönös elvárása ugyanis a színésznek ilyenkor, hogy lehetőleg különbözőképpen építse fel ugyanazt a szerepet, ami igen kemény feladat. De erről a félelmemről hamar kiderült, hogy alaptalan, hiszen ha teljesen más a rendező és a koncepció, sőt a partnereim is, akkor az alakítás semmiképp nem lehet ugyanolyan. Sőt a két rendező, két teljesen különböző oldalról közelítette meg Sally karakterét. Király Attila koncepciójában a Kit Kat Klub jelenlegi sztárja egy igen szenzibilis személyiség, aki képes érzelmileg mélyen kötődni egy férfihoz, aki iránt valódi érzéseket táplál. Komolyan szerelmes lesz. Ezzel szemben a békéscsabai előadásban egy sokkal nehezebben nyíló, kérgesebb, látszólag mindent könnyedén feláldozó nőt játszottam. Mindkét Sally-t szeretem. A mostani ugyan közelebb áll hozzám, de nagyon nehéz leplezetlenül megélni az érzelmeket úgy, hogy közben ne szakadjon bele a szívem. A békéscsabai előadásban a „rideg díva” karaktere kapcsán pedig pont az elfojtással küzdöttem. Izgalmas helyzet.

– Sally itt sem a szerelmet választja. Véleményed szerint, miért döntött így?
– Sally-nek a saját démonaival kell megküzdenie. Fél attól, hogy a meg nem valósított álmaiért egyszer majd a férjét és a gyermekét fogja hibáztatni. Egyszerűen félti őket saját magától és inkább kilép a szerelemből. Egy cseppet sem bízik magában. Tudja, hogy hosszú távon képtelen feláldozni önmagát a család oltárán. Érdekes, mert mostanában ez engem is elgondolkoztat. Vajon hogyan lehet igazán jól összeegyeztetni a gyermekvállalást a munkával? A karrierépítés nem zárja-e ki a boldog, harmonikus családi életet? Visszatérve a kérdésedre, Sally döntése sorsszerű. Vannak, akik valóban képtelenek „felnőni”.
– Visszatekintve az eddigi szerepeidre, hogyan látod önmagadat?
– Én az a típusú színész vagyok, aki minden megformált karakterébe belerak egy nagyot saját magából. A saját érzelmi világomból, a lelkem titkos zugaiból, elfojtott vagy túláradt vágyaimból. Megújulni akkor tudok, ha a rendező vagy a partnerem hozzám tud tapasztani valamit egy próbafolyamat során. A lényeg, hogy úgy fejlesszem az eszköztáramat, hogy közben eszköztelen maradjak. Sohasem volt célom, hogy sztár legyek. Én jó helyen jó emberekkel szeretnék dolgozni, alkotni. Nem a hírnév hajt előre, hanem annak a vágya, hogy olyat tudjak létrehozni, amely értéket képes teremteni.

Mudra Ágnes