JÁTSZÓTÉRen a Visegrádi négyek színészhallgatói

A Visegrádi Alap támogatásával nemzetközi fesztivált rendez a Gárdonyi Géza Színház. A megújult egri társulat találkozóra hívta a visegrádi országok színművészeti egyetemeit augusztus 25 és 28. között.

Dér András, a fesztivál szervezője szerint a fiatal művészek számára különösen fontos, hogy időről-időre meg tudják mutatni magukat, hogy lemérjék szakmai előrehaladásukat. Erre egy nemzetközi fesztivál kitűnő lehetőség – mondja a rendező.

A programsorozat Esztergomban indul, majd két nap után Egerben folytatódik. Látható a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem Ωlympos High School – odüsszeia vizsgaelőadása, valamint a brnoi Leoš Janáček Zenei és Előadóművészeti Akadémia Erben & Větrovec: KYTICE, illetve a pozsonyiVSMU Jozef Gregor Tajovsky: ANYA című produkciója. A helyi színházakban a hallgatók vizsgafilmjeit vetítik, augusztus 28-án 21 órától pedig az előadásokról szakmai beszélgetést tartanak az egri színház stúdiószínpadán.

 

Műsor/Programme

 

2011. augusztus 25. 19 óra, Esztergom, Zsinagóga

 

Ωlympos High School– odüsszeia egy részben – munkabemutató/work-in-progress

A Színház-és Filmművészeti Egyetem előadása, Budapest

Performed by University College of Theatre and Film arts, Budapest

 

2011. augusztus 26. 16 óra, Esztergom, Széchenyi tér

 

Erben & Větrovec: KYTICE

A Leoš Janáček Zenei és Előadóművészeti Akadémia előadása, Brno

Performed by JAMU, Brno

 

2011. augusztus 26. 20 óra, Esztergom, Zsinagóga

 

Jozef Gregor Tajovsky: ANYA

A VSMU előadása, Pozsony

Performed by VSMU, Bratislava

 

2011. augusztus 27. 16 óra, Uránia mozi, Eger

 

A VSMU, Pozsony és az SZFE, Budapest hallgatóinak vizsgafilmjei

 

2011. augusztus 27. 20 óra, Eger, Gárdonyi Géza Színház, Stúdió

 

Ωlympos High School– odüsszeia egy részben – munkabemutató/work-in-progress

A Színház-és Filmművészeti Egyetem előadása, Budapest

Performed by University College of Theatre and Film arts, Budapest

 

2011. augusztus 28. 16 óra, Eger, Dobó tér

 

Erben & Větrovec: KYTICE

A Leoš Janáček Zenei és Előadóművészeti Akadémia előadása, Brno

Performed by JAMU, Brno

 

2011. augusztus 28. 19 óra, Eger, Gárdonyi Géza Színház, Stúdió

 

Jozef Gregor Tajovsky: ANYA

A VSMU előadása, Pozsony

Performed by VSMU, Bratislava

 

2011. augusztus 28. 21 óra, Eger, Gárdonyi Géza Színház, Stúdió

 

Szakmai Kerekasztal beszélgetés az előadásokról

Roundtable discussion