A Játékszín Életrevalók című darabja kapta a Vidor Fesztivál színházi fődíját

A Játékszín Életrevalók című darabja kapta meg a legjobb nagyszínpadi előadásért járó díjat a Vidor Fesztivál színházi versenyprogramjában – közölte a Móricz Zsigmond Színház hétfőn az MTI-vel.

A Benedek Miklós színművész vezette négytagú zsűri a hazai és határon túli magyar színtársulatok tizennyolc vígjátékát és zenés színpadi játékát értékelte. A díjazottakat a fesztivált szervező színház ügyvezető igazgatója, Kirják Róbert idén is személyesen keresi majd fel, hogy otthoni előadásukon, saját közönségük előtt adja át nekik az elismeréseket – olvasható a teátrum közleményében.

A legjobb rendezés díját Horgas Ádám kapta az Életrevalók rendezéséért, a legjobb kamaraszínpadi előadást – a Varsói melódiát – pedig az Orlai Produkciós Iroda társulata állította színpadra. A legjobb zenés szabadtéri előadásért szintén a Játékszín társulatát jutalmazták a Menopauza című darabért.

A legkiemelkedőbb férfi alakításért járó elismerést Kőszegi Ákos, a kecskeméti Katona József Színház művésze A király beszéde című darabban nyújtott teljesítményéért veheti majd át, míg a legjobb női szereplő díját Tompos Kátya a Varsói melódia címszereplője kapja.

Az epizódalakításért adható díjakat a Rózsavölgyi Szalon Arts & Café Táncórák című darabjában szereplő Józan Lászlót és Ullmann Mónikát jutalmazta a zsűri, amelynek értékelése szerint a színésznő az Orlai Produkciós Iroda Férjek és feleségek című vígjátékában is kiemelkedőt alakított.

A legjobb díszletért adható elismerést Horesnyi Balázs (A király beszéde, Katona József Színház), a legjobb jelmez díját Papp Janó (Menopauza, Játékszín) kapta.

Az idei Vidor Fesztivál életműdíját Zsurzs Kati színművésznek ítélték oda, aki a Játékszín társulati tagjaként az Életrevalókban lépett a színpadra.