Ír színészhallgatók Debrecenben
Az írországi Institute of Technology, Sligo Színművészeti Szakjának kapcsolata a Csokonai Színházzal több évre nyúlik vissza. Kezdeményezője Pallai Ágnes, a Színművészeti Szak tanára volt, aki a Kecskeméti Főiskoláról került a Nyugati parti iskolavárosba. Immár harmadik alkalommal érkeztek Debrecenbe ír színművészetis diákok, az idén 12 harmadéves, hogy a színház művésztanáraitól kapjanak szakmai képzést.
Programjukban színpadi tánc- és mozgásórák, magyar néptánc, színészmesterség órák és kórusének órák szerepeltek. Belátogattak a színházban folyó próbákra, megnézték az aktuális előadásokat. Ebben az évben különösen gazdag programban volt részük, hiszen részt tudtak venni a hónap végén megrendezésre került Deszka fesztivál programjaiban is, melynek során mélyebb benyomást szerezhettek a kortárs magyar dráma színházi jelenlétéről.
A diákok a két és fél hét leforgása alatt megismerkedtek a magyar színházi hagyományokkal, a magyar drámairodalommal, a színészmesterség oktatásának országunkra jellemző hagyományaival. A program célja, hogy színészi készségeket fejlesszen, és szélesebb rálátást biztosítson a hallgatók számára az Írországon kívül folyó szakmai munkára.
Gemza Péter a színház művészeti vezetője és a Kaposvári Színművészeti Kar mozgástanára szerint a leendő színészek képzése során – bár ez a többi művészképzésre is érvényes – a kompetenciákat és a személyiséget kell elsősorban fejleszteni. Ilyen kompetenciaterület többek közt a beszédtechnika, mozgás-és tánckultúra, a zenei képzés. A színész munkájában az élet minden apró részletét megpróbálja térben és időben egyaránt összesűríteni, ehhez szüksége van a képzés során elsajátított képességek magas szinten való műveléséhez. A jó színészképzés megteremti a feltételeket ezek megszerzéséhez.
(-)

