Indul a kecskeméti bakterház!

Rideg Sándor legelső regénye, a Népszavában folytatásokban megjelent Indul a bakterház kitűnt a kor alkotásai közül. A bakterház lakóit, no meg az égetnivaló Bendegúzt az olvasóközönség és a szakma egyaránt a szívébe zárta.

A történet népszerűségét jól mutatja, hogy filmes feldolgozása máig óriási siker, sőt, több színpadi változata is született már a regénynek. A kecskeméti Katona József Színházban november 27-én mutatták be az Indul a bakterház című darabot, olyan neves vendégművészek közreműködésével, mint Mikó István és Nemcsák Károly. A premier előtti napokban Cseke Péter rendezővel beszélgettünk.

– Ezt a történetet a filmvászonról ismerik a legtöbben: Koltai Róberttel és Haumann Péterrel. Mennyiben fog hasonlítani ahhoz, vagy eltérni tőle a kecskeméti előadás?

– Véleményem szerint az olvasásnál nincs nagyobb élmény, ezért az én kiindulási alapom mindenképpen a kultuszfilmnek is alapot adó regény volt – nyilatkozta a Magyar Teátrumnak Cseke Péter, a darab rendezője, a kecskeméti Katona József Színház igazgatója. – Úgy vélem, a mi színpadi adaptációnk megközelíti a regény képi világát, stílusát és nyelvi leleményeit. Engem ebben a történetben a fiúcska, Bendegúz sorsa ragadott meg, már csak azért is, mert hasonló helyzeteket éltem át. Tizenegy évesen egy vidéki városból a fővárosba költöztünk a családommal. Teljesen új világba kerültem, és sok nehézséggel kellett megbirkóznom. Ugyanolyan lázadó voltam én is, mint a kamasz Bendegúz, akit azért küld édesanyja a bakterhez, hogy embert faragjanak belőle. De nem csak azért kedvelem az Indul a bakterház című regényt, mert a főhősében sokszor magamra ismerek, hanemazért is, mert csodálom azt a szívmelegséget, amivel a szerző bemutatja olvasóinak a kecöli iszákos, hazudozó, buta embereket, akiket azonban minden rossz tulajdonságuk ellenére is szeretni kell.

– Az előadás érdekessége az lesz, hogy nem egy gyermek, hanem egy fiatal tehetség játssza majd Bendegúz szerepét. Hogyan hidalják át a korkülönbséget?

–Kitaláltam egy kerettörténetet, mely szerint a huszon-egynéhányéves Bendegúz visszalátogat gyermekkorafontos helyszínére. Kapcsolatot teremt a nézőkkel, és elmondja, hogy író szeretne lenni, s szeretné megírni mindazt, ami itt vele történt. S ha már ilyen szépen összegyűlt a közönség, felelevenít néhány jelenetet. Ott a színpadon öltözik át, így lesz újra kisfiúvá. Az előadás végén pedig visszabújik fiatalkori ruháiba, majd elbúcsúzik a közönségtől.

– Vendégművészeket is hívott az előadáshoz. Azt is tudta akkor, melyik szerepet osztja rájuk?

– Azt tudtam, hogy Mikó Istvánt és Nemcsák Károlyt is szívesen látnám a darabban, de először még más szerepekben gondolkodtam. Sokáig azt terveztem például, hogy Mikó játszaná a banyát, ami minden bizonnyal érdekes lett volna. Végül a baktert alakítja, és kiváló. Azok közé a rendezők közé tartozom, akik alaposan felkészülnek egy darabra. Tele van jegyzetekkel és rajzokkal a szövegkönyvem, mielőtt még elkezdődne a próbafolyamat. Gyakorlatilag az egész előadásnak a „filmjét” látom magamban már jóval a próbák előtt. Persze mindez csak azért van, hogy a próbák alatt a színészekkel közös munka során teljesen megváltozzon. Úgy vélem, fontos, hogy a rendező irányt tudjon mutatni a kollégáknak, hogy legyen egy konkrét elképzelése arról, amit látni szeretne a színpadon.

– Van néhány nagyon emlékezetes jelenet a történetben, amit biztosan vár a közönség. Lesz például szilvásgombóc- dobálás?

– Természetesen, hiszen ez elmaradhatatlan. Még azt is elárulom, hogy igazi gombócok is lesznek, amit elfogyasztanak a szereplők, a dobálózást viszont preparátumokkal oldjuk meg. Ez egyébként egy nagyon kellékigényes darab, hihetetlenül sok apróságra kellett oda- figyelnünk. Hosszú, de nagyon emlékezetes volt a próbafolyamat, és úgy érzem a közönség is szeretni fogja ezt az előadást.