Ilonka hőhullámai

A vasgróf – Pozsgai-ősbemutató Szegeden

A nemzeti önirónia golyóálló mellény. Ezt kínálja szíves viselésre Bodolay, a Pozsgai Zsolt Tisza István gróf parlamenti elnökségéről, miniszterelnökségéről és megöletéséről írott darabjának rendezője.

Nem balhétalan a családos parlamenti elnökök reggelije, ha bebizonyosodik, érintetlenül hozták haza az előző napi uzsonnát. Ráadásul hiányzik az asztaltól a fiúgyerek, s mellesleg majd a munkahelyen a világháborús előkészületek dolgában is nyilatkozni kellene valamit, de kizárni az ellenzéket legalább. Borovics Tamás Antall József szenvedő higgadtságával tekintetében, ellenáll a gutaütésnek, s szervezete megóvja akkor is, amikor táskájában a mai szendviccsel, szokásos útján a parlament felé, a Lánchídon Ady Endrével találkozik. A költő – Gömöri Krisztián játssza leleményesen illúzióébresztő és illúzióromboló felfogásban Adyt – nincs egyedül, a „halottak élén” jön szembe, s mivel egy előre megfontolt spontán séta kedvéért kelt fel kora reggel, hát menten megkérdezi Pistát, volt-e már hídon leköpve, mert tudja meg, nyomorult gyilkos, ha most kollaborál az osztrákokkal. Tisza visszakérdez, mennyi halott élén érkezett Ady, elbírja-e mindet a híd? Markáns férfiajakról dallamos szarkazmus csordogál.

Borovics Tamás, Pataki Ferenc, Szívós László, Ádám Tamás, Kárász Zénó

A színészteljesítmény meghatározó ott, ahol a dráma alapanyaga a kusza történelem: olyan Magyarország, amilyenné a színészek teszik. Ádám Tamás a parlamentképtelen ellenzéki képviselő. „Nincs szövetségesünk! Egyedül vagyunk! Mária országa egyedül maradt!” – obstruálja bele a légtérbe, ahová utóbb három lövedéket is kiereszt pisztolyából, Tisza feje iránt. Célt tévesztenek a golyók, a magának szánt negyediket kivéve, amely azonban – mint kacagó szél a nagy ugar felett – átsuhan ártalmatlanul a koponyán. A korábban már üléstermi drapériát is gyújtogató Kovács Gyula tetteinek eleven lelki rugója aktszoborként gubbaszt egy széken a családi hajlékban. „Te vagy nekem a megmaradás ígérete! Hogy folytatnom kell! Mert igazam van! Mert hitem van. Semmink sem maradt, de van hitünk. Ez a legfontosabb ellenzéki magatartás.” – fordul hozzá kétségbeesetten reményteljes jövőképpel. Az asszony, Mágori Beáta (Olga) azonban nagyot ordít, felugrik, nekimegy Kovácsnak, üti, veri, rúgja, köpködi, közben üvöltözik: „A kurva anyádat!!! Rohadjál meg, te szerencsétlen hülye, a kurva anyádat pofázol te folyton, hogy folyjon ki a szemed, te idióta, visszamegyek anyámhoz, meztelenül, mert te annyira hülye vagy, hogy egy ingre valót nem tudsz megkeresni!” Viselkedése legalább annyira ellenpontja, mint amennyire lényegi megfelelője (ekvivalense) Tisza szendviccsel tébolyító, neurotikus-arisztokrata hitvesének (Kéner Gabriella érzékletes alakítása).

Borovics Tamás, Csorba Kata, Gömöri Krisztián

Nem idealizálja Pozsgai Ady szerelmét, Csinszkát sem. Csorba Kata zsigeri ledér. Első találkozásukkor kikezd Tiszával a képviselői frontlátogatáson, ahová azért volt hajlandó elkísérni Ady a harci dicsőségbe beleártózni igyekvő honatyákat, mert kedvese Velencébe vágyott. „Attól tartok, ahhoz át kell verekedje magát nyolc olasz hadosztályon és ágyúálláson” – inti Tisza, de Adyban nincs kétség: „Ő megteszi. Átfekszi a frontot, elér Velencébe. Vedd be a vezérkarba, ha győzni akarsz, Pista.” Csinszka rajong a miniszterelnök férfiszeméért, közben pedig a szerveződő parlamenten kívüli ellenzék testi önkénteseként az ellene tervezett merénylet előkészítésében jeleskedik. Mozgalom közbeni proletár érzületének mintegy ellenpontjaként, biztosítja persze az egzisztenciális jövőjét: magára testáltatja vérbajban sorvadó költőférje jogdíjörökségét.

Áldozat a háború, vagy befektetés? A parlamentben háború- és békepárti operett huszárok nyüzsögnek. Helyzetelemző beszédét Tisza nagy sokára mondhatja el. „… a magyar nemzet és királyai hosszú időkön át nem tudták egymást megérteni. Az a hatalom, melyet Szent István koronájával ruházott királyára a nemzet, számos esetben a nemzet ellen használtatott fel. Ez a küzdelem ma is tart. Igen, századok óta egy nagyobb hatalom árnyékában, annak szövetségeseként kell élnünk. És az Osztrák-Magyar Monarchia ma is fennáll, mint európai nagyhatalom, ebben az eseményben a magyar nemzet törhetetlen hűségének és áldozatkészségének nagy szerepe van. És igen, 1876-ban elértük azt a határt, amelyet egy ilyen kis nép és nemzet elérhet! Ami 1867 óta ebben az országban és ez országgal történt, minden a törvényes magyar törvényhozó testület akaratából és hozzájárulásával történt. A városaink fejlődtek, épültek, az egész ország talpra állt! Megépültek az utak, a vasutak, kialakult a gyáripar! Meg tudtuk volna ezt tenni egyedül, kérdezem itt Önöktől?! Szövetségesünk nélkül? Nem úgy van-e, hogy a szövetséges nélkül már régen feldarabolódtunk volna, és egy szomorú emlék lennénk a hasonló sorsra jutott nemzetek szemétdombján? Nem vitte volna-e el tőlünk Erdélyt a román királyság, nem vitte volna-e el a balkáni szövetség a Délvidéket, a déli területeinket, és a cseh és szlovák szövetség az északi csatolmányokat? Önök is tudják, a román király a Tiszáig tartó területekre tart igényt! Az éledező orosz-szerb szövetség a Dunántúlnak a Balatonig terjedő részére. A cseh-szlovák tárgyalások a Duna északi partjának országrészeit kívánják kivágni a nemzet testéből! /Hatalmas zaj, úgy van, úgy van!/ Mi marad akkor nekünk? A teljes nemzethalál, uraim! Ezért nem szakíthatunk most az Osztrák-Magyar Monarchiával, és ezért kell részt vennünk abban a hatalmas erőben, mely az osztrákok és a németek megegyezésén alapulva létre jöhetett! És ami garantálja a nemzeti fennmaradásunkat! Egyedül ez! Ki akar itt háborút?! Senki. Épeszű ember nem küldi halálba fiát, rokonait. Épeszű ember az építésben érdekelt, és a nemzetek megbékélésében. Ezért is tárgyaltunk a Románokkal, elismerve nemzeti létüket, elismerve a területi jogaikat a történelmi határokon belül. És ők mit mondtak erre?! Azt mondták, háború, azt mondták, fegyverkezés! Megkerestük szerb és horvát testvéreinket? Felajánlottuk a Monarchián belüli részleges önállóságot?! Fel. Éltek vele? Nem. Mi a válasz? Fegyverkezés. Mit tehetünk mi ebben a helyzetben? Egyedül azt, hogy hű szövetségei maradunk az osztrák-német-olasz tengelynek, és bízunk abban, hogy ez a szövetség nem Európa leigázása, nem a háború miatt jött létre, hanem azért, hogy elrettentse azokat, akik kizárólag a háborús megoldásban hisznek a Balkánon és máshol! Imádkozom azért, és kérem a nemzetet, imádkozzon velem, hogy ez a szövetség ne háborúhoz, hanem a nemzet további életben maradásához és felemelkedéséhez vezessen!”

Gömöri Krisztián

Károlyi Mihály idejekorán tudatja a háború mellett határozó Tiszával, hogy fia a Japán Kávéházban esténként háborúellenes összejöveteleken agitál. Ebben a Japán Kávéházban utóbb rábeszélik ifjabb Lékai János filozófia szakos egyetemi hallgatót, hogy egy Duna-parti szoboravatón lője le Tiszát. A revolver nem sül el. Tisza maga mellé ülteti a fiút. A színre kerül egy kockakő és egy dinnyehéj: József Attila-i tűnődő-pozíció (A Dunánál): „A rakodópart alsó kövén ültem…” „Nekem is van egy ilyen fiam. Mint te. Évek óta nem láttam. Úgy gondolja, nemzetgyilkos vagyok. Tömeggyilkos. És igaza van. Úgy, mint neked. De nem azért vagyok az, mert megtettem valamit. Hanem mert nem tettem meg valamit, sok mindent. Így is lehet. Ő valahol most Svájcban van, szervezi a nemzetgyűlést, és azon dolgozik, hogy ha már az apja katasztrófába vitte az országot, legalább a következmények ne legyenek olyanok, amilyeneknek most kinéznek. Hogy legalább elfogadható területi egység legyen. Hogy megmaradjon ez a nép. Ő most agitál, tárgyal az antant küldöttségeivel. Senki se kérte rá. De tudják, hogy Tisza István fia, ezért elismerik, és tárgyalnak vele. Legalább ennyi, ennyit elértem a nevemmel. Hogy őt komolyan veszik. Ez is valami.” Ifjabb Lékai Jánost kilövik Tisza mellől. Poroszlay Kristóf érzékeny együttgondolkodót alakít, értelemmel lelkesedőt, olyan entellektüelt, aki a körülményes forradalmárságával anakronisztikus. Abban a pillanatban a Kun Béla-virtusé a jövő.

Bodolay rendezésének egyik vonása a célját önmagában viselő szkepszis, az összes életigazság bejárásán túl keletkezett, élvezeti vakvágányturizmus. Másik vonása, a legendássá vált apatisztelet. Az ádáz szülő-gyermek párbaj lezárulásának refrénszerű felbukkanása a rendezői életműben: megértem apámat, de nem követem: nincs igaza apámnak, de követem, mert másként magam sem tehetek. A világ eredendően baromi, a tömeg eredendően vérbarát. A vasbáró előadása két és fél óra apróhirdetés: Duna pesti oldalán, parlamenthez közel rakodóparti alsó kő szintézis céljára kiadó. Vízi távozáshoz dinnyehéj bérelhető. Stop.

Fotó: Veréb Simon