Idén is folytatódik az amatőr társulatokat támogató Pajtaszínház mintaprogram

Ebben az évben tovább folytatódik a vidéki amatőr színjátszás hagyományainak felélesztését célzó Pajtaszínház mintaprogram, amelynek 19 színjátszó csoportja a Pajtaszínházi Szemlén mutatkozik be 2017. január 23-án és 24-én a Nemzeti Színházban.

    Akkor egészséges a színházi élet, amikor az piramisszerűen épül fel: a tetején a kőszínházak állnak, de az alapját az amatőr színházi mozgalom képezi – emelte ki Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója a programról tartott csütörtöki sajtótájékoztatón. Kiemelte: akkor tudunk széles körből táplálkozni, szakembereket megtalálni, ha ez a piramis minden szeletében egészségesen működik.
    A felnőtt amatőr színjátszó körök és a helyi színjátszó hagyományok újraélesztésére irányuló mintaprogramot 2015 őszén indította el a Nemzeti Művelődési Intézet a Magyar Teátrumi Társaság mentorálásával – idézte fel a kezdeteket Szabó Ágnes, a Magyar Teátrumi Társaság alelnöke. Mint mondta, a program lezárásaként tavaly hat megye 24 színjátszó csoportja, mintegy 350 fellépő vett részt a magyar kultúra napja alkalmából megszervezett szemlén.
    Idén az ország minden megyéjéből egy, összesen 19 csoport lép fel a januári programon és mutat be egy-egy előadásrészletet – mondta, hozzáfűzve, hogy a csoportokat a tavalyihoz hasonlóan egy-egy színművész vagy drámapedagógus mentor segíti a felkészülésben.
    Závogyán Magdolna, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős helyettes államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a kulturális alapellátás feladata a intézményrendszerek támogatása és működtetése mellett az is, hogy a cselekvő közösségeket is támogassa. Kiemelte: jövőre az idei 100 millió forint helyett a kormányzat 200 millió forintot fordít a kulturális alapellátásra, ebből az összegből jut majd az amatőr színjátszó csoportok működésének támogatására is.
    “A közösség igényeit vesszük elsődleges szempontként és azt a tevékenységet bátorítjuk, támogatjuk, amelyre a helyi településeken igény van” – hangsúlyozta Kárpáti Árpád, a Nemzeti Művelődési Intézet megbízott főigazgatója. Mint mondta, az amatőr színházi csoportoknál a szándék megvan arra, hogy kibontakoztassák képességeiket, de a lehetőségeik sokszor korlátozottak. Ezek az igényeket foglalták össze a Pajtaszínházi programban – tette hozzá.
    Az eseményen elhangzott az is, hogy a tavalyi fellépők közül három csoport meghívást kapott a Szarvas József színművész által életre hívott nyári Viszáki Pajta Napokra, a Művészetek Völgyében öt csoport mutatkozott be, továbbá a nyíregyházi Vidor Fesztiválon is szerepelt az egyik színjátszó kör.