HÚSVÉT

2014-04-21

Egyéb

A Magyar Teátrum Sík Sándor római katolikus pap-költő, irodalomtörténész (Radnóti Miklós egyetemi tanára, József Attila műveinek elemzője) versével kíván áldott feltámadást és boldog húsvétot minden kedves olvasójának, partnerének!

Sík Sándor:

A keresztút
XIV. Stáció

(részletek)

Állok a legutolsó stációnál,
Várom a beteljesedést.
És szembejön a Gyászmenet,
A Krisztus-temetés.

Jönnek, jönnek jelvényeikkel
A népnagyok: Annás és Kaifás
Szolgástul, katonástul.
S elburkolódzva köpenyébe a nyugtalan Pilátus is.
Csattognak a vezényszavak:

Előre, őrök, pecsétet a kőre!
Vértek vegyék körül a sírt!
Mindennek vége legyen!
Katonák, fejetek a zálog!
Temessük el, temessük el!

„Mindent tudunk!” – zokog fülembe a szél
És sírnak mind a Máriák.
Tudjuk, feltámadott,
Tudjuk, élt és uralkodott,
Kétezer évig állt a Trón,
De hol van az Ország?
A szívekben élt, a milliószor milliók szívében,
– Hol vannak a szívek?

Legyen már vége a meddő reménynek,
Felejtsük el ígéretét,
Melyből nem lett Beteljesedés.
Elment, elhalt híre a Hangnak,
Azóta embernek lenni még sötétebb.
Legyen egyszer mindennek vége!
Temessük el, temessük el!

Mindent tudunk – sziszeg fülembe a szó,
Fejüket hajtogatják a papi fejedelmek
És mintha mosakodna,
Úgy dörzsöli Pilátus a kezét.
„Mindent tudunk, mindent jobban tudunk,
Most másodszorra okosabbak lettünk.
Most nem érjük be néhány vértes őrrel.
Nem, nem, fogjatok kardot és követ,
Mert mi lenne, ha fölkelne másodszor is
És megint azt találná mondani:
»Békesség nektek, Én vagyok!«
Mi lenne abból, ha szemünkbe nézne
S lenne csakugyan békesség velünk?
Legyen csak eltemetve végképp!
Temessük el, temessük el!”

Valami kozmikus vezényszó
Lüktet a légen át:
Mintha fölkelne az emberiség,
Temetni a Krisztust.

És minden nyelvén a megváltott
És visszaváltatlanított emberiségnek
Egy láthatatlan pálca ütemére
Zuhog az egyetemes ének:
„Temessük el, temessük el!”

Valahol
A kristálytenger fölött,
A Szék előtt
Feszült inakkal áll az Angyal.
Szemei mint a villám, ruhája mint a hó,
Áll, vár és alig-alig győzi kivárni
A Harmadnap hajnallatát,
(Nem is harmadik igazán, –
Isten türelme is feszült a pattanásig:
Csak egy éj, egy nap, egy hajnali perc)
És lendül a szárny,
És lebben a kő,
És elhangzik a mindenségben:
„Békesség nektek, én vagyok!”