Honnan ismerős ez az arc?

Győri Péter március 16-án töltötte be az ötvenedik évét. A kortalannak mondható emberek közé tartozik, hiszen nem látszik rajta, hány éves. A sportos alkatú, jellegzetes arcú és orgánumú színművész évek óta a Turay Ida Színház tagja, aminek az az előnye, hogy nem csak Budapesten, hanem vidéken is élvezhetik nagyszerű, dinamikus, sajátságos humorával átszőtt játékát. A győri születésű Győri Péter 1986-ban végzett a Színház– és Filmművészeti Főiskola színész szakán.

– Készítettél összegzést az elmúlt ötven évről?
– Még nem. Egyetlen kerek évfordulóval sem törődtem, de ez most megérintett. Ez azért komoly, kerek szám, mégsem érzem úgy, hogy nekem számadást kell csinálni, bár lehet, hogy egyszer csak leülök egy pohár vörösborral a csöndes szobában és végiggondolom az elmúlt éveket.
– Több hangszeren is játszol, mivel kezdődött?
– Hegedülni tanultam, aztán nagyon sokat basszusgitároztam. Ezt leginkább a Mindhalálig Beatles előadásban, később a koncert változatában kamatoztattam. Az egyik számot megtanultam bal kézzel játszani. Egyik koncerten Mikó István, Forgács Péter és Incze József nem várták meg a szám végi tapsot és belekezdtek az újabb nótába. Nekem már nem maradt időm, hogy átcseréljem a gitárt a másik kezembe, kénytelen voltam azt is bal kézzel kísérni. Én lepődtem meg a legjobban, hogy sikerült. Zongorázni soha nem tudtam, de egy előadás kedvéért megtanultam, mert a szerephez kellett. Ahogy visszagondolok az életemre, sokszor egy-egy szón, egy néhány perces eseményen, vagy egy félreértésen múlott, hogy merre mentem tovább. Főiskolás koromban például az osztályunkat ketté osztották a gyakorlati időszakra. Egyik fele a Madách Színházba került, másik fele a Nemzeti Színházba. Mivel rám mind a két színház igényt tartott, nekem kellett pillanatok alatt eldönteni, hová megyek gyakorlatra. A Nemzeti Színházat választottam, ahol megismertem Bubik Istvánékat, akikkel elkezdtünk együtt zenélni. Ott hallott meg játszani Forgács Péter, aki elhívott a Mindhalálig Beatles előadásba, így ismertem meg Mikó Istvánt, akivel azóta is nagyon sokat dolgozom együtt. Neki köszönhetem a csodálatos soproni időszakot is, amikor ő volt ott a színház igazgatója. Később, Darvasi Ilona igazgatása alatt, visszatérhettünk Mikó Istvánnal és sok hajdani társulati taggal Sopronba, ahol újabb nagyszerű öt évet töltöttem. Eljátszhattam többek közt Don Quijotét, Biberachot és még sok nagyszerű szerepet. Nagy megtiszteltetés, hogy a soproni közönség két éve engem szavazott meg a Színház új örökös tagjának, a címet így már ketten viselhetjük… épp Mikó Istvánnal. Ha annak idején azt mondom, hogy Madách Színház, akkor lehet, hogy ezek a dolgok nem történtek volna meg velem. Lehet, hogy akkor most mondjuk Franciaországban termesztenék szőlőt és bort csinálnék.
– Ezek szerint hiszel a véletlenekben?
– Inkább abban hiszek, hogy a véletlenek ezer szám jönnek velünk szembe és tőlünk függ, hogy lehetőleg helyes döntést hozva melyik úton megyünk tovább. Ha kiöntünk egy pohár vizet a hegy tetején, akkor annak az a „sorsa”, hogy lejusson a tengerbe, de hogy ezt milyen úton-módon teszi, abba már beleszól a véletlen is. Bizonyos utakat végig kell járnunk.
– Téged tudtommal nagyon érdekel a buddhizmus.
– Pontosabban a keleti filozófia. Minden, amit elkövetsz befolyásolja az életedet, nincs visszaút. Utólag nem teheted semmissé a tetteidet. Együtt kell élned a következményeivel és tovább kell haladnod. Sütő Andrásnak olvastam egyik jegyzetében, ami már-már olyan, mint a keleti filozófia: „A véletlen műve lehet, hogy a tengerbe zuhanok. De hullámai között már nem a véletlenben, hanem a vízben találom magam. A víz törvényeinek hatalmában…“ És ha nem e szerint cselekedsz, akkor megfulladsz.
– Vannak-e olyan szerepek, amiket fontosnak tartasz pályafutásod során?
– Mindig az adott szerep. Bármilyen szerepet kapok, megpróbálom a lehető legjobban eljátszani. Ha kicsi a szerep, lelket öntök belé, ha főszerep, pláne nem hagyhatom elveszni. Vannak jelenetek, amikkel informálunk vagy a körítést adjuk a történethez, és vannak amik a mieink. Ennek felismerésekor lép be az alázat, akkor is tehetséged legjavát adni, amikor nem rólad szól a jelenet.
– Filmeztél is. Emlékezetes szereped volt Máté, a nyomozó segédje a Kisváros című sorozatban. Sokan még most is azonosítanak vele?
– Néha igen, bár már régen volt.
– Elnézve a jellegzetes arcodat, eljátszhatnád Cyranot is.
– Arra gondolsz, hogy nem kellene orrot ragasztanom? Itt nem csak a külsőségről van szó. Cyrano bennem van, de lélekben még nem tartok ott, hogy eljátszam. Bizonyos szerepeket csak akkor szabad eljátszani, ha készen áll rá a színész, és van mit vele mondania. A főiskolán az egyik tanárom azt mondta, Péter, maga úgy negyven éves kora után érik össze, a fizimiskája és a belső lelke.
– Mióta vagy a Turay Ida Színháznál?
– Nyolc éve, 2005 óta. Tamási Áron: Énekes madár című darabjában kezdtem, ez volt az első. Aztán kaptam a további feladatokat, így észrevétlenül részesévé váltam ennek az utazó színháznak.
– Mikben láthat most a közönség?
– Játszom az Indul a bakterház című darabban, aminek februárban volt a századik előadása, a Csak semmi szexet, kérem, angolok vagyunk című komédiában, a Van aki forrón szereti című musicalben, a Doktor úr című vígjátékban, a Kölcsönkért kastély című zenés vígjátékban, a Komámasszony, hol a stukker? című komédiában, a Mágnás Miska című operettben. Állandó budapesti játszó helyünk az Óbudai Kultúrális Központ a San Marco utcában, a Haller utcai Ferencvárosi Művelődési Központ, de többször fellépünk a József Attila Színházban is. Gyakran utazunk vidékre. Nagyon sok darabot tudunk elvinni vidékre is, ami már azért is hálás dolog, mert hihetetlen nagy szeretettel fogadják az előadásainkat.
– Mi a titka annak, hogy ilyen jól tartod magad?
– Egyrészt a színház konzervál. Karban kell tartanunk magunkat és megőrizni a játékos kedvünket. Sokat biciklizem, néha nyolcvan kilométert is egy nap, ahogy időm engedi. Tizenegy évig nem ettem húst, két éve kívánta meg újra a szervezetem, azóta megeszem a szárnyasokat. Ugyanakkor jó géneket örököltem édesapámtól, aki nyolcvankilenc évet élt. Sok mindenben rá hasonlítok.
– Győri Péter, Isten éltessen még nagyon sokáig! Egészséget, boldogságot és nagyon sok sikert kívánok a Turay Ida Színház társulata nevében is!
Szabó Anikó