Hobo – Cirkuszi kísérlet a manézsban

Már az ötlet nyilvánosságra kerülésekor is könnyű, rizikó nélküli kísérletnek látszott karácsonyi Hobo-koncerttel előállni a Fővárosi Nagycirkuszban. Földes László „Hobo” neve és fix rajongótábora garancia volt a „jó házra”. Fekete Péter igazgató pedig jól tudta, hogy milyen Hobóval együtt cirkuszolni, hiszen annak idején – a Vidnyánszki-Hobo-Fekete alkotóstábként – a Cirkusz Hungaricust is közösen hozták létre a békéscsabai Jókai Színház Porondszínházában. (Ezt a produkciót a közönség később a Városligetben felállított sátorban láthatta, no, meg Kapolcson.)

Fekete Péter, a cirkuszmegújításba kezdő miniszteri biztos hivatalba lépésekor új korosztályok, új társadalmi rétegek megszólítását ígérte, s ennek első jeleként mindjárt Carbonfools koncertet szervezett, “…szükségünk van a romkocsmás fiatalokra, a véleményükre, arra, hogy felfedezzék, mi mindenről szól az artisták művészete.” – mondta néhány hónappal ezelőtt az új igazgató.
  
Most az érettebb generációhoz fordulva Hobót és csapatát arra kapacitálta, hogy a negyvenes-ötvenes korosztályt vonzza be a cirkuszba. Nagy rizikót nem vállalt, hiszen közismerten, Hobo maga is – önmagát gyakran Hobócnak aposztrofáló, a cirkuszművészethez gyakran nyúló, ahhoz látványosan vonzódó – Bohóc.

(Egyébként a rendező már a Balance című – december 31-ig látható – cirkuszi produkcióban is Hobo egyik számához nyúlt: az októberi bemutató óta a „Kéne egy világszám!” című dallal indul az előadás.  Azóta vagy százszor hangzott fel a refrén a konferanszié szájából: „A reflektorok égnek, néz a tömeg némán, peregnek a dobok, kéne egy világszám!” A show-ban egy alkalommal személyesen Hobo is elénekelte a dalt, akkor még csak sejtetve, hogy egyszer egész estére övé lesz majd a porond.)

„Végre elérhettük, hogy világsztárokkal léphetünk fel” – ezzel a mondattal indította a koncertet teltház előtt a húrokba csapó Hobo, majd nyomban a színpadra is szólította az X-Treme Brothers tagjait. „Itt vagyok barátom, bízhatsz bennem, támaszkodj rám, együtt erősebbek vagyunk” – üzente a három fiú produkciója a bődületes gitárszóló alatt a porondról, miközben a nézőtéren felgyorsult a pulzusszám, önkéntelenül szorongattuk a szék karfáját, vagy a szomszédunk kezét.

A zenekar eközben felvette a cirkuszi műfaj hangulatát, a dobos hamar ráérzett a felpergetésre, s végül tökéletes lett közöttük az összhang. Nem vállalt nagy rizikót a rendező: profik adták össze profi tudásukat a porondon.

Aztán jönnek sorban a számok, amelyek kötelezőek Hobo karácsonyi repertoárjában: Mata Hari, Gazember, Mesél az erdő, Az oroszlánszelídítő vallomása a balerinának.

Az ukrán zsonglőrök lírát hoztak a manézsba, majd a zenekar a húrokba csapott, és Kimbery Lester lábzsonglőr produkciója valódi csemegeként szolgált a teremtés koronáinak. 

A capella szolgált az est keretéül: cirkuszművészet, zene, irodalom – mindez egy térben, ugyanazt hirdetve: figyeljünk egymásra, higgyünk egymásban, együtt többet érünk!

Jó kis este volt. A 70 éves Hobo hazaérkezett!