Hét – közöttük egy muravidéki – társulat méretteti meg magát a március 24. és 29. között zajló Komlói Amatőr Színházi Találkozó (KASZT) versenyprogramjában – közölték a seregszemle szervezői az MTI-vel.
A közlemény szerint a tizenkettedik alkalommal zajló fesztivál idei versenyprogramjában székesfehérvári, lendvai, isaszegi, bajai, körmendi, pécsi és komlói színjátszók vesznek részt, de az off-programok között koncertek, meghívott színházi előadások, szakmai beszélgetések és sokszínű összművészeti események is lesznek.
A Kárpát-medence magyar nyelvű amatőr színházai felé meghirdetett találkozó versenyprogramjában idén tíz darabot tekinthet meg a publikum.
A versenyprogramot március 27-én a székesfehérvári Örökség Csoport nyitja meg Tom Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern halott című vígjátékával, utánuk a lendvai Lavina Csoport Ő meg Ő című produkciója tekinthető meg, majd az isaszegi Club Színház Janne Teller: Semmi című művéből készült előadást mutatják be.
A bajai Rábl Színpad Max Frisch: Játék az életrajzzal című írása nyomán készült előadással kezdi a következő versenynapot, majd a székesfehérvári Szabad Színház Magyartenger című kortárs szatirikus családi drámájával érkezik a találkozóra. A lendvai DiáXínpad A békéhez erő kell című előadással, a helyi Súgólyuk Színház az Oh, megtestesült erény, a körmendi Kastélyszínház Társulat pedig Rejtő Jenő: Jutalomjáték című darabjával vesz részt a versenyben.
A fesztivál zárónapján a székesfehérvári Teleki Diákszínpad Somos Ákos: Az 56-os szín című darabját mutatja be. Őket követi a pécsi Escargo Szobaszínház Georg Kreisler: Lola Blau című darabjával.
A produkciókat Györgyi Anna Jászai-díjas színművész, Németh Ákos József Attila-díjas drámaíró, Regős János rendező, a magyar amatőr színházi mozgalom kiemelkedő képviselője, és Pataki András Jászai-díjas rendező értékeli – olvasható a szervezők közleményében.

