Hedda Gabler – Marosvásárhely

Katonavér és hangyavirtus

Egy tábornok árvája lepuffantja önmagát. Örökölte a katonagént, az egyebekben lelki és vagyoni hozomány nélküli asszony. A katonagén probléma. Háborúra néha csak azért van szüksége az államnak, hogy a garázdalelkű férfitagjaitól megszabaduljon alkalmilag a társadalom, s a békevágyók a hátországban nyugton élhessenek. Háború éppen nincs, Hedda nem lehet amazon, ezért nyit a nappalijukban pszichikai belháborút, s lesz annak eltökélt mártírja.

A nappali faláról – a boldogult ideál-apa röntgenszeme helyett – az apaportré kifüggesztését előíró szerző, Henrik Ibsen tekint a háznépre. Sötétben is. Mindjárt a játék elején, derengő fényben egy árny hátrál ki egy másik árny elől, amely utóbbi azért jön, hogy a padlóra tegyen egy árnytárgyat a szoba közepén. Keresztes Attila, a Tompa Miklós Társulat művészeti igazgató-rendezője színváltozások nélkül, virtuálisan osztott térben játszatja a történetet. Olyasmi a tér, mint a sakk-szimultánok terme. Az asztalokat heverőszerű ülő-fekvő alkalmatosságok jelképezik. Mindig ott vagyunk, ahová odalép a soron következő jelenetet mozgató színész. A partik közötti időmúlást esthajnali derengés és gramofonária tudatja, megakadó tűvel. (A zeneszerző Boros Csaba.) A második bejátszáskor eszmélünk, hogy az első árnyszcéna a zéró-idő volt, a szimbolikus sakkóra, amely a gondos megvilágítatlanságban látszhatott vázába tett, elhajló szárú fekete-tulipáncsokornak, de karos gyertyatartónak is.

A reggeli fényben ismerjük meg a zéró-jelenet szereplőit: a funkcionális rezonőr, Biluska Annamária (Berte, Tesmanék szobalánya) tette a padlóra az Elstedné által hozott virágot: a szembeszökően magas sarkú lakkcipőt viselő címszereplő, az elől menekült a hálószobájába – álmában. A rémálom indokolt: féléves nászútjukról hazatérve, első éjszakájukat töltötték az új otthonukban, amely a maga belakatlanságával, a fóliával letakart bútorzattal eleve depresszív, s ehhez a stukkót imitáló Led-fénycsövek függőleges-vízszintes futása csakugyan a sakktábla-börtönrács, az agyba-térbe zártság érzetét kelti az oda költözködőben. (A pro-szimbolista díszletet Szőke Zsuzsi tervezte.)

fotó: Bereczky Sándor

Bartha László Zsolt játssza Jörgen Tesman, az erején felül nősült művelődéstörténész szerepét. Ébenszín pizsamában, kétkerekű kisbőröndöt húzva maga előtt, behátrál a nappaliba. Kofferében a madárlátta jegyzetei gurulnak, amelyekből a disszertációját írta a mézeshetek alatt. Már nem Jörgenke – Doktor, de falovacskaként trappol a nénikéje után, s nem érti Kilyén Ilka kérdését; ugyan, milyen változásnak kell bekövetkeznie egy nászúton, a házastársak együttléte okán? Keresztes felfogásában, Tesman viselkedését autizmusspektrum-zavarok jellemzik: az anyafüggőségig menő, igaz rajongás a nagynéni iránt; ugyanakkor ingatag nemi beállítódás. A kanszerű, előjáték nélküli vágykiélés a feleségén ugyan nem aszexuális, inkább a tartós aktusok örömétől érintetlen férfire vall; a biszexuális bíró férfimulatság-kezdeményezése iránti hajlandósága azonban elgondolkodtató.

fotó: Biró István

Bartha Tesmanja az intellektus szférájában sem kevésbé autisztikus: komorbid adatgyűjtő, amíg Elvstedné személyében társra nem lel a mikrofilológia terén. Ekkor elragadja őket a hangyavirtus! A rokonlelkű asszony előzőleg a vetélytárs tudós, Ejlert Lövborg karrierjét egyengette: segédkezett a jegyzetei sajtó alá rendezésében, s távol tartotta őt a korhelységtől. Kádár Noémi alakításában, az egyéb viselkedésjegyek is hasonlóvá teszik egymáshoz a két filoszt. Korábbi gimnáziumi társa, Hedda leszbikus közeledését ugyanolyan tétova szeretetvággyal viszonozza, mint Tesman a bíróét: sodorják az események, spontán alkalmazkodással árulja el a kifejletlenségét (váltakozó önazonosságát), ám a legmarkánsabb hasonlóságuk, a Heddától való fizikai rettegés.

Ki az öleb a házban? Elvstedné alkalmazkodása, vagy Hedda elváró magatartása-e az inkább birtokba ejtő? A Tesman meghívására betoppanó Ejlert Lövborg kerül ebbe a komplexuszavarba. A szerepet játszó Kádár L. Gellért alighanem Keresztes színrevitelének főalakja: a szellemi értelemben művésztermetű tudós. Égő/szikrázó tekintettel hánykódik (ingázik) az értéktérben: az egyik sezlonpóluson felemelő gyámja aggódik érte, a másikon volt-való szerelme babonázza. Végül betölti hivatását a kísértő kehely puncs: Hedda akaratenergiája belehatol: Lövborg megszegi a maga szabta alkoholtilalmat. A szeszben atomizálódott valóságot renddé fésülni éppolyan illúzió, mint az illúziónk világából odatalálni a sohasem ismert valósághoz.

Varga Andrea Heddája messzire tartja el magától ezt a valóságot. Gabler-gyermek. Minden véleménye parancsszó. Mutáló kamaszrikácsolással szólja le a Nénike kalapját, követeli vissza az éjszaka sötétjét, ha be meri engedni a nappali fényt a szobalány. Fapisztolyként játszik a valódival: a túlélhető halál, az ártalmatlan vérontás kéjének indítékával, gyermekien halálmegvető elszántsággal cselekszik a felnőtti viszonyok között. A zongora gyomrában rejtegetett revolvert ritka kötésű, golyóálló sodronypelerinje alól húzza elő, s kezd tüzelni a halálfélelmét atlétafürgeséggel kimutató Brack bíróra.

fotó: Rab Zoltán

Keresztes a személyiségzavarok típusjegyeinek intenzív kombinációját kéri/kapja színészétől. Hedda feltűnően és feltűnni akaróan vonzó, túlfűtött primadonna. Elvárja, hogy a dolgok folyvást, körülötte, drámaian és misztikusan történjenek. Teátrális. Szexuális provokációi mögött rideg játékszenvedélyt érezni. Ez a hisztrionikus máz pattan le róla a Lövborggal való újratalálkozásakor, s tárul fel idegburkának egy másik rétege, a borderline természet, amely lehet akár az igazi is. Visszahódítottnak tetsző szerelmét az orosz rulettes nagyjelenetük után, az apai hagyatékából származó pisztolypár egyikével bocsátja útjára, koszorút képzelve a feje fölé.

fotó: Rab Zoltán

Csakhogy ismét felbukkant a városban Hedda titokzatos árnyéka, a szintúgy lövöldöző kedvű orfeumhölgy (a vörös hajú énekesnő), akihez Lövborg úgy volt egykor (majd lesz ismét) bejáratos, mint Krúdynál Majmunkához Szindbád. (A sok nő között csupán egyvalaki van, akihez állandóan visszatér: az olykor zsörtölődő Majmunka, az egykori szeretőből lett megértő és gondoskodó anyafigura.) Brack bíró hozza a hírt, hogy az orfeumhölgy egy zsörtölődése közben, elsült Lövborg zsebében a telepatikus öngyilkosság céljára kapott pisztoly, s a golyó halálosan eltalálta a nadrágbeli két másikat. Az áldozat fején pedig nem mutatkozott semmiféle koszorú. Bíró József Brack bírója ugyan markánsan érdekvezérelt, ám zsigeri katasztrófatevő: az Ibsen romantikus korszakát idéző, negatív figuraként van jelen, e századi defektusokkal. Olyan visszataszító, hogy az már szép. (A hírhozó, biciklis gyásztáncához a banánszoknyát, s a többi, ugyancsak pro-szimbolista jelmezt Bianca Imelda Jeremias tervezte.)

fotó: Biró István

A bíró felismerte a fegyvert; Hedda nem akarja szerelmi háromszögüket zsaroltságban élni, hát kiirtja magát. Ibsen drámai összese. Aligha véletlen, hogy Gabler apuka portréját az Ibsené helyettesíti a nappali falán. Keresztes Attila az író szellemét ragadta meg, az általa éppen követett stílusdivatok fölött. Belátta az életmű egészét, akár a dráma 1907-es budapesti előadását lelkesülten elemző Kosztolányi Dezső, aki szerint „Ibsen a félideálokat, a félakarókat támadta itt meg, mintha azt mondta volna, az egészeké a jövő.” Én azt gondolom Keresztes rendezése alapján, hogy valójában az a két fél teszi ki az ideális, a nagyszerű embert, ami külön van meg Heddában és Lövborgban, csakhogy mindkettejük idegrendszere kórokozóként veti ki magából a másik, az egészséghez hiányzó személyiség-felet. Sohasem válhatnak társakká, sem az életben, sem a választott halálban A félszeg halálizgalom-keresők sorsa, hogy önmagát teljesíti be a fatalizmusuk. Szerelmi végzetük nem lehet közös, aminthogy az életük sem. Mert lezajlik egy másik, képzeletbeli lőpárbaj is, a két titokzatos nő között. Nyomában érvényre jut a természetes társadalmi kiválasztódás törvénye: kilövődnek a többre hivatottak, s a pszichikai roncsderbi maradékán diadalt ülve tenyészik Elvstedné és Tesman, e kétszemélyes hangyaboly.

Főoldali fotó: Rab Zoltán