Maradjunk kapcsolatban!

Évadmustra

Hedda Gabler – Marosvásárhely

Katonavér és hangyavirtus

Egy tábornok árvája lepuffantja önmagát. Örökölte a katonagént, az egyebekben lelki és vagyoni hozomány nélküli asszony. A katonagén probléma. Háborúra néha csak azért van szüksége az államnak, hogy a garázdalelkű férfitagjaitól megszabaduljon alkalmilag a társadalom, s a békevágyók a hátországban nyugton élhessenek. Háború éppen nincs, Hedda nem lehet amazon, ezért nyit a nappalijukban pszichikai belháborút, s lesz annak eltökélt mártírja.

A nappali faláról – a boldogult ideál-apa röntgenszeme helyett – az apaportré kifüggesztését előíró szerző, Henrik Ibsen tekint a háznépre. Sötétben is. Mindjárt a játék elején, derengő fényben egy árny hátrál ki egy másik árny elől, amely utóbbi azért jön, hogy a padlóra tegyen egy árnytárgyat a szoba közepén. Keresztes Attila, a Tompa Miklós Társulat művészeti igazgató-rendezője színváltozások nélkül, virtuálisan osztott térben játszatja a történetet. Olyasmi a tér, mint a sakk-szimultánok terme. Az asztalokat heverőszerű ülő-fekvő alkalmatosságok jelképezik. Mindig ott vagyunk, ahová odalép a soron következő jelenetet mozgató színész. A partik közötti időmúlást esthajnali derengés és gramofonária tudatja, megakadó tűvel. (A zeneszerző Boros Csaba.) A második bejátszáskor eszmélünk, hogy az első árnyszcéna a zéró-idő volt, a szimbolikus sakkóra, amely a gondos megvilágítatlanságban látszhatott vázába tett, elhajló szárú fekete-tulipáncsokornak, de karos gyertyatartónak is.

A reggeli fényben ismerjük meg a zéró-jelenet szereplőit: a funkcionális rezonőr, Biluska Annamária (Berte, Tesmanék szobalánya) tette a padlóra az Elstedné által hozott virágot: a szembeszökően magas sarkú lakkcipőt viselő címszereplő, az elől menekült a hálószobájába – álmában. A rémálom indokolt: féléves nászútjukról hazatérve, első éjszakájukat töltötték az új otthonukban, amely a maga belakatlanságával, a fóliával letakart bútorzattal eleve depresszív, s ehhez a stukkót imitáló Led-fénycsövek függőleges-vízszintes futása csakugyan a sakktábla-börtönrács, az agyba-térbe zártság érzetét kelti az oda költözködőben. (A pro-szimbolista díszletet Szőke Zsuzsi tervezte.)

fotó: Bereczky Sándor

Bartha László Zsolt játssza Jörgen Tesman, az erején felül nősült művelődéstörténész szerepét. Ébenszín pizsamában, kétkerekű kisbőröndöt húzva maga előtt, behátrál a nappaliba. Kofferében a madárlátta jegyzetei gurulnak, amelyekből a disszertációját írta a mézeshetek alatt. Már nem Jörgenke – Doktor, de falovacskaként trappol a nénikéje után, s nem érti Kilyén Ilka kérdését; ugyan, milyen változásnak kell bekövetkeznie egy nászúton, a házastársak együttléte okán? Keresztes felfogásában, Tesman viselkedését autizmusspektrum-zavarok jellemzik: az anyafüggőségig menő, igaz rajongás a nagynéni iránt; ugyanakkor ingatag nemi beállítódás. A kanszerű, előjáték nélküli vágykiélés a feleségén ugyan nem aszexuális, inkább a tartós aktusok örömétől érintetlen férfire vall; a biszexuális bíró férfimulatság-kezdeményezése iránti hajlandósága azonban elgondolkodtató.

fotó: Biró István

Bartha Tesmanja az intellektus szférájában sem kevésbé autisztikus: komorbid adatgyűjtő, amíg Elvstedné személyében társra nem lel a mikrofilológia terén. Ekkor elragadja őket a hangyavirtus! A rokonlelkű asszony előzőleg a vetélytárs tudós, Ejlert Lövborg karrierjét egyengette: segédkezett a jegyzetei sajtó alá rendezésében, s távol tartotta őt a korhelységtől. Kádár Noémi alakításában, az egyéb viselkedésjegyek is hasonlóvá teszik egymáshoz a két filoszt. Korábbi gimnáziumi társa, Hedda leszbikus közeledését ugyanolyan tétova szeretetvággyal viszonozza, mint Tesman a bíróét: sodorják az események, spontán alkalmazkodással árulja el a kifejletlenségét (váltakozó önazonosságát), ám a legmarkánsabb hasonlóságuk, a Heddától való fizikai rettegés.

Photo: Bereczky Sándor | http://bereczky.ro

Ki az öleb a házban? Elvstedné alkalmazkodása, vagy Hedda elváró magatartása-e az inkább birtokba ejtő? A Tesman meghívására betoppanó Ejlert Lövborg kerül ebbe a komplexuszavarba. A szerepet játszó Kádár L. Gellért alighanem Keresztes színrevitelének főalakja: a szellemi értelemben művésztermetű tudós. Égő/szikrázó tekintettel hánykódik (ingázik) az értéktérben: az egyik sezlonpóluson felemelő gyámja aggódik érte, a másikon volt-való szerelme babonázza. Végül betölti hivatását a kísértő kehely puncs: Hedda akaratenergiája belehatol: Lövborg megszegi a maga szabta alkoholtilalmat. A szeszben atomizálódott valóságot renddé fésülni éppolyan illúzió, mint az illúziónk világából odatalálni a sohasem ismert valósághoz.

Varga Andrea Heddája messzire tartja el magától ezt a valóságot. Gabler-gyermek. Minden véleménye parancsszó. Mutáló kamaszrikácsolással szólja le a Nénike kalapját, követeli vissza az éjszaka sötétjét, ha be meri engedni a nappali fényt a szobalány. Fapisztolyként játszik a valódival: a túlélhető halál, az ártalmatlan vérontás kéjének indítékával, gyermekien halálmegvető elszántsággal cselekszik a felnőtti viszonyok között. A zongora gyomrában rejtegetett revolvert ritka kötésű, golyóálló sodronypelerinje alól húzza elő, s kezd tüzelni a halálfélelmét atlétafürgeséggel kimutató Brack bíróra.

fotó: Rab Zoltán

Keresztes a személyiségzavarok típusjegyeinek intenzív kombinációját kéri/kapja színészétől. Hedda feltűnően és feltűnni akaróan vonzó, túlfűtött primadonna. Elvárja, hogy a dolgok folyvást, körülötte, drámaian és misztikusan történjenek. Teátrális. Szexuális provokációi mögött rideg játékszenvedélyt érezni. Ez a hisztrionikus máz pattan le róla a Lövborggal való újratalálkozásakor, s tárul fel idegburkának egy másik rétege, a borderline természet, amely lehet akár az igazi is. Visszahódítottnak tetsző szerelmét az orosz rulettes nagyjelenetük után, az apai hagyatékából származó pisztolypár egyikével bocsátja útjára, koszorút képzelve a feje fölé.

fotó: Rab Zoltán

Csakhogy ismét felbukkant a városban Hedda titokzatos árnyéka, a szintúgy lövöldöző kedvű orfeumhölgy (a vörös hajú énekesnő), akihez Lövborg úgy volt egykor (majd lesz ismét) bejáratos, mint Krúdynál Majmunkához Szindbád. (A sok nő között csupán egyvalaki van, akihez állandóan visszatér: az olykor zsörtölődő Majmunka, az egykori szeretőből lett megértő és gondoskodó anyafigura.) Brack bíró hozza a hírt, hogy az orfeumhölgy egy zsörtölődése közben, elsült Lövborg zsebében a telepatikus öngyilkosság céljára kapott pisztoly, s a golyó halálosan eltalálta a nadrágbeli két másikat. Az áldozat fején pedig nem mutatkozott semmiféle koszorú. Bíró József Brack bírója ugyan markánsan érdekvezérelt, ám zsigeri katasztrófatevő: az Ibsen romantikus korszakát idéző, negatív figuraként van jelen, e századi defektusokkal. Olyan visszataszító, hogy az már szép. (A hírhozó, biciklis gyásztáncához a banánszoknyát, s a többi, ugyancsak pro-szimbolista jelmezt Bianca Imelda Jeremias tervezte.)

fotó: Biró István

A bíró felismerte a fegyvert; Hedda nem akarja szerelmi háromszögüket zsaroltságban élni, hát kiirtja magát. Ibsen drámai összese. Aligha véletlen, hogy Gabler apuka portréját az Ibsené helyettesíti a nappali falán. Keresztes Attila az író szellemét ragadta meg, az általa éppen követett stílusdivatok fölött. Belátta az életmű egészét, akár a dráma 1907-es budapesti előadását lelkesülten elemző Kosztolányi Dezső, aki szerint „Ibsen a félideálokat, a félakarókat támadta itt meg, mintha azt mondta volna, az egészeké a jövő.” Én azt gondolom Keresztes rendezése alapján, hogy valójában az a két fél teszi ki az ideális, a nagyszerű embert, ami külön van meg Heddában és Lövborgban, csakhogy mindkettejük idegrendszere kórokozóként veti ki magából a másik, az egészséghez hiányzó személyiség-felet. Sohasem válhatnak társakká, sem az életben, sem a választott halálban A félszeg halálizgalom-keresők sorsa, hogy önmagát teljesíti be a fatalizmusuk. Szerelmi végzetük nem lehet közös, aminthogy az életük sem. Mert lezajlik egy másik, képzeletbeli lőpárbaj is, a két titokzatos nő között. Nyomában érvényre jut a természetes társadalmi kiválasztódás törvénye: kilövődnek a többre hivatottak, s a pszichikai roncsderbi maradékán diadalt ülve tenyészik Elvstedné és Tesman, e kétszemélyes hangyaboly.

Főoldali fotó: Rab Zoltán

Hirdetés

Évadmustra

Arat a Charley nénje Szatmáron is

Egy príma Don

Minden feltörekvő nemzedék alanyi joga, hogy a színházi formanyelv megújításában saját zsákutcája legyen. Vége csak a végtelennek nincs. Ha a zsákutcákat nem korosztályoknak nyitnák, nem lenne a színház egyetemes fejlődése folytonos. A formabontásból való kibontakozás egyik lehetősége a vakmerő visszatekintés, a brutális retró. A Charley nénje ilyen.

Az operett ekézése ősi foglalkozás. Művelői többnyire merő irigységből szántják fel a harmóniavágyó publikum lelkét. Hatalmas területet kellene megművelniük, eleddig nem is boldogultak vele. Az irigységet az ekefajtáinak sokfélesége jellemzi. Lehet azt hirdetni például, hogy az osztrák-magyar operett Kálmán Imrével született, virágzott és porladt el. Kivesztek a nagy dramaturgiai gépezet működtetésére alkalmas, leleményes librettisták, de nincsenek már olyan zeneszerzők sem, akik egy szerteágazó cselekményű történetet fel tudnának slágerekkel tölteni. Aztán előkerül ugyanarról a Zeneakadémiáról, amelyen Bartók, Kodály és Kálmán tanult, egy Aldobolyi Nagy György nevű klarinétos. Operett színpadra alkalmazza Brandon Thomas háromfelvonásos énekes bohózatát, komponál áriákat, duetteket, tercetteket, kvintetteket, írat hozzájuk dalszövegeket Szenes Ivánnal, s hódító útjára indít egy kacagtató-könnyeztető, örökzöldmezős ekézni valót.

A lányok ugrálnak majd…,  Charley nénje…,  Charley nénje – finálé, Csá-csá-csá-csá-Charley…, Egyenesen észvesztő!,  Ha nincsen autó…, Maga nekem úgy kell, mint a levegő…, Most mi három lányok… és az Orchideák. Szatmárnémetiben hat zenész összmunkája elegendő ahhoz, hogy az első taktusok működésbe hozzák a közönség szövegemlékezetét, feltöltsék a könnyzacskókat, s a refrénekhez szinte már ne is kelljenek a színpadi szereplők. A nyolc sláger slágervolta a szereposztás alapja. Manfrédi Annamária zenei vezetőként és karmesterként ügyeli a hangzásvilágot. Jótét közreműködésével, a Harag György Társulat színészei a nehéz pillanatokban sem ismerik a kiénekelhetetlent: hol a dallam hajlik a hangalkatukhoz, hol dallamkövetően rábeszélik a szöveget a zenére. Alapjaiban azonban mindenki biztosan, szeretnivalóan énekel. Ahhoz, hogy ez így lehessen, a produkció menedzsmentje bátran, és helyeselhetően, lemondott a szerepek életkorhű kiosztásáról, a diákok és felmenőik között nincs meg az emberöltőnyi korkülönbség. Az élethosszig tanulás csak nálunk újdonság. Oxfordban lehetett valaki véndiák már a bohózat megszületése idején is, most pedig éppen, hogy igen. Különösen akkor, ha a színész temperamentumos, szerelmesen pulzáló és akrobatikus. Mert miről is szól a darab?

Charley és barátja, Jack beleszeretnek a szép Spittigue lányokba, Kittybe ás Annie-ba, akiket apjuk féltékenyen őriz. Ráadásul a fiatalembereket nem veti fel a pénz, ezért esélyük sincs a zord apa jóindulatát elnyerni. Charley nénjének, a dúsgazdag milliomosnak látogatása azonban reményt kelt a fiatalokban. Remek tervet eszelnek ki, ám mindent tönkre tenni látszik, hogy Donna Lucia, a néni nem érkezik meg. Ezen az apróságon hamar túlteszik magukat a fiatalemberek és ráveszik barátjukat, hogy játssza el a néni szerepét. Minden szépen halad addig, míg a valódi Donna Lucia meg nem érkezik.

A szerelemvalló expozíciós tételekre az első elágazási jel akkor következik, amikor színre lép Nagy Orbán mint Brasett, az arisztokratikus szolga, leheletfinom iróniával fogadva gazdái urizálását. Különös figyelemmel van a csöppet sem úrias, közönségesen pezsgőt tolvajló, Lord Frank Babberley, oxfordi diák iránt, akinek hamarosan – mintegy vezeklésképpen a tettéért – női ruhákat kell öltenie, hogy eljátssza az első vizitvacsorán Charley nénje szerepét. Nagy Csongor Zsolt masszív bariton özvegy; Brazíliában, a majmok hazájában bizonyára ilyenné özvegyülnek az Európából oda férjesedő nők, főképpen a szigetországiak. Az előző század elején, a Magyar Színházban Csortos Gyula volt a címszereplő. Szoknyát, fűzőt, kékszalagos női bugyogót viselt. „A merész s egyben eredeti ötletet a szerző ízlésesen, épp annyi elmésséggel, mint tudással viszi diadalra” – jegyezte fel a kor jeles színi krónikása, Kosztolányi Dezső. Bessenyei István, a szatmári vaudeville rendezője sem kevésbé mértékletes a humor és az érzelmek adagolásában, ám az adott szituáció kínálkozó komikumforrásai közül egy másikat választ: színpadán az ál-néni minden kecses mozdulata árulkodóan tramplinak van mutatva: a csaló diáktársak kétségbeesetten igyekeznek leplezni a mámi kitüremkedő férfiasságát, teljesen fölöslegesen: Spittigue hozományreménye és a lányok szerelmes vágyakozása álomba ringat minden gyanút: az epekedőknek a vakság elemi érdekük.

A színrevitel másik erénye, hogy tartózkodik, és távol tart minden színészt az elhamarkodottságtól. Aldobolyi professzionális zenedramaturg. Az első jelenetekben Péter Attila Zsolt (Jack Topplebee, oxfordi diák) és Gaál Gyula (Charley Wykeham, oxfordi diák) ingatag lelkű szerelmesként téblábolnak a színpadon: lenn van az előadás, amiként a hősök is, maguk alatt. Fordulat a haditerv végrehajtására szövetkezés tercettje, roppant erős mozgáskísérettel. A koreográfusok, Bordás Attila és Gabriela Tănase kihasználják a színészek összes tánc- és akrobatikus képességét, precízen beosztják energiájukat, s megadják az énekes tánchoz elengedhetetlen légzésszüneteket. Ami közben fergeteges az iram a szerep szerinti ifjak számára, azonközben dallamhoz igazodóan lágyak a mozdulatok ott, ahol nincs helye a vehemenciának.

Ilyenek az egymástól elsodródott szerelmesek találkozásai. Ellenpontosan szimmetrikus szerkezetű a cselekmény. Négyen helyben szerelmesek, négyük számára az emlékeket megszépítő messzeség válik igaz-gyönyörű valósággá. Az előzőeket a közelgő elutazás rémíti, majd sarkallja tettre, az utóbbiak a messzi Indiából és Brazíliából térnek vissza a szigetországi révbe. A képletet követi le a koreográfia, s a rendezői instrukció. Rappert-Vencz Gábor (Sir Francis Topplebee, nyugalmazott indiai ezredes), akinek van szerencséje kikosaraztatni az ál-néni által, majd még nagyobb szerencséje, előtalálni a régmúltból a valaha volt legigazibb szerelmét – a vaudeville legösszetettebb, szinte drámai szerepét játssza. Ugyanez mondható el Bogár Barbara munkájáról, akinek lépésről-lépésre, apró jelenként kell felismernie a női maskarába öltözött férfiban a szíve vágyottját, párhuzamosan rezegtetve a kétség és a reménykedés húrjait. László Zita Donna Lucia d’Alvadorez, a Charley nénje. Övé a leghálásabb feladat: szerelmi beteljesüléseket és gazdagságot hoz a történet szerint, személyesen pedig olyan szerepet játszhat el fiatalon, amelyet szinte mindnyájan a szép korú Tolnay Klári alakjához kötünk. Ellenpontja, illetve Brasett, szolga párja Diószegi Attila (Stephen Spittigue, oxfordi ügyvéd): pökhendi, pénzsóvár, esetleg pedofil – egy mámorfürdős darabban nem egykönnyű boldogságot osztani neki is.

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata beírt egy új lapot a Charley nénje Aldobolyi-korszakának diadalkódexébe.

Képek: Czinzel László

Tovább olvasom

Évadmustra

Zeck&Hrabal Színmanufaktúra

Téri Sándor rendezése a Csokonai Színházban

Mi kavaroghatott a hitvesem menyasszonyfejében rólam, a legénybúcsúm sújtotta lakást takarítva, a reménybeli esküvőnk napján? – kérdezhette írógépét költőien Bohumil Hrabal, majd belepötyögte a Házimurik c. kisregényébe, amit a témáról évtizedeken át a leghitelesebb forrásból, az asszonya emlékeiből meríthetett, vagy amit onnan sem. (tovább…)

Tovább olvasom

Cirkuszművészet

Pilinszky Egyenes labirintusa a Fővárosi Nagycirkusz stúdióterében

Cirkoratórium

„Abszurd rendezetlenség és mérnökien tudatos szerkesztés egysége: a véletlen uralma, mely vaskövetkezetkezetességű törvények parancsát juttatja érvényre” – fogalmazott Pilinszky Négysorosáról egy méltatlanul kevésszer idézett irodalomprofesszor, Tamás Attila. Ha élne, jelen lett volna a Hegymegi Máté rendezte Egyenes labirintus-bemutatón, s alighanem az önmagát idéző szavakkal tiszteleg.

(tovább…)

Tovább olvasom

Évadmustra

A Tóték Egerben

Bartalaposi capriccio

TÓTÉK PRODUKCIÓ – a történelem cirkuszának artistái lépnek színre Egerben. Vadonatúj világszámokról nem beszélhetünk, hiszen az emlékezetes filmszatírát – Fábri Zoltán rendezésében, Latinovits Zoltánnal Az őrnagy szerepében – 1969-ben kezdték vetíteni a mozik, sőt Örkény Istvánnak, a kisregényéből maga írta tragikomédiáját már 1967-ben bemutatta a Thália Színház, s az óta levehetetlen darabja a színházi repertoároknak országszerte. Szerepbravúrok sorát kínálja.

(tovább…)

Tovább olvasom

Évadmustra

Alice – bölcseleti koncertszínház Sepsiszentgyörgyön

A fekvőkút királynőt álmodik

Királykék kötényrátétes türkiz pendelykosztümben, tintakék térdvédővel és alsóneműben, tavaszkék sportcipővel a lábán, tapod üvegbura-gyerekkora törmelékén egy kamaszlány, majd nővé éretten átfogja maga lőtte, őz-férfitársa derekát, és faképnél hagyja az álmait. Korodi Janka főszereplésével, a sZempöl Offchestra zenéjére Bocsárdi László rendezett maszkos koncert-mesedrámát a Tamási Áron Színházban. (tovább…)

Tovább olvasom

Évadmustra

Wiener Walzer – Temesvár

Halálos prüdéria

Gyurkovics Tibor, Szakonyi Károly, Csurka István, Hernádi Gyula vagy Sütő András darabjai fel-felbukkannak olykor a színházak évadműsorában, de ritkán azért, mert nagy kortárs-öregjeink elhagyhatatlanul időszerűek. Inkább a társulatoknál rendezési lehetőséget kapó színészek, meghívott alkotók szellemi serdülőkora elevenedik ujjá a bemutatás vágyában, s kegyelmi a pillanat, ha erre az emlékre a kiválasztott szereplők alkotótársként fogékonyak. Temesváron ilyesmi történt most.

700_PET_9020.jpg

A Nő, Borbély B. Emília valószínűtlenül szőke. Az is marad, míg hárítani igyekszik mohó szerelme nyomulását a vonatfülkében; bírná ki a vehemens hím, hogy intim csapatépítő helyükre megérkezzenek. Szász Enikő, a darab rendezője – talán a személyszállítás kényelmét egykor forradalmasító Pullman-kocsik forgózsámolyától ihletetten – forgótalpra állíttatta tervezőjével, Albert Alpárral a cselekmény helyszínéül szolgáló kupét, amely azonban nem csak körbe jár a szemünk előtt, akik kétfelől figyelünk, hanem zötyögteti is a kedves utasokat. Egy zöttyintéssel turbózott dulakodás során a szőkeség padlót fog, előbukkan a színésznő lesimított, valódi haja. A rendező tudatos építkezésére vall, hogy a zöttyenés-hajvesztés szituáció megismétlődik: az eset nem fodrászhiba. Sőt, a hajvesztés kulcsmotívum.

700_PET_9062.jpg

A Nő diszkriminál. A Férfi irányában, akaratlagosan prűd gesztusaival a megcsalt, magas pozíciójú férje jó hírét igyekszik óvni; a kupé sarkában mozdulatlankodó ember ölébe viszont nagy rössel, spontán beleviszi az ösztöni céltudat. A hulla még friss, fél-merev: egyik mozdulatlanságból a másikba zuhan. Mátyás Zsolt Imre passzivitása a tettetés magasiskolája. Alvaholt testhelyzetben találják az érkező utastársak, ám a himbálózó vonat előbb-utóbb kibillenti egyensúlyából. Testrészei tizedmásodpercekre eltérő időben, mégis egységes élettelenségben élik meg a gravitációt, hogy aztán érzéki elomlásban vegyék fel az öntartó hulla új pozícióját. Az összetett célú lökdösődések koreográfusa Baczó Tünde. A természetazonosan szűk helyen végbemenő testkontaktusok megtervezésénél aligha van hálásabb feladat: a robogásban lévő fülke virtuális ablakán-ajtaján át nem lehet a takarásból nekifutva, három méteres ugrással toppanni a színre: itt az éttermi akváriumok élőhal-kínálatának egymáshoz viszonyuló hely- és helyzetváltoztató tevékenysége az irányadó: a simulásos tülekedésben muszáj hajszínt vallani.

700_PET_9091.jpg

Miben is? A szerelem útján fontolva félrelépegető feleség befékeződése után, a lángszavú csábítóról derül ki, hogy szerény fegyvertárú nőcsábász. A Kis nő, Tar Mónika eltorlaszolja A hulla társaságából menekülni akaró párocska útját, s a Férfiban könyörtelenül azonosítja ágybéli kliensét. Sodró lendületű jelenete összetett szimbolikájú tetemre hívás: részint szembesíti a pasit a szerelmi retorikája kongó-hordószónoki voltával, részint megmutatja Nőnek az ébresztésnek szánt hullamasszázs által, hogy milyen hevű a zsigeri vágyenergia. Kiss Attila, a két nő közé szorított pszeudo-alfahím kigombolt ingesen, kismenedzseri munkaöltönyben utazik, és viselkedik. Problémamegoldó technikája jellegzetesen beosztott-főnöki. A színen, minden cselekményi szinten hölgyválasz van. Szász Enikő plasztikusan feminista rendezését híven szolgálják Giliga Ilka jelmezei, amelyek historizálóak annyiban, hogy megidézik az előző század ’64-es kádári konszolidációjával elérkezett szabadosság-kór divatját – különösen érvényes ez Borbély B. Emília vajszín alapon diszkréten tarkavirágos nyári ruhájára –, de akár napjaink utcai/utazó ruhái is lehetnek. Tehát egyszerre a Görgey-múltban, a mában, és a saját lelkünk bőrében vagyunk egy feltételezhető gyilkosság gyanúsítottjai.

700_PET_9173.jpg

A kitüntetése átvételére készülő nyugalmazott államügyész és asszonya színre lépésével, belelakja magát az utasok szervezetébe a bűn és bűnhődés, a nyugalomhoz való jog, illetve az ár-értékarány filozofikus problémája az igazságszolgáltatásban. Az szenilis-sztentori igazságszolgát (Öregúr) játszó Bicskei István mókás ülőpukedliket mutat be örök hitvesének egy-egy nagyobb belbecsű szendvicsért, s bőszen felhorgad, amikor valamelyik jó magaviseletű utastárs az osztásnál, az övénél finomabbat kap. Különösen fájó a szendvicskvóta, ha a kedvezményezettje az a börtönből szabadult, most haza tartó Slemil – a szerepben Aszalos Géza –, akire éppen ő kért tizenöt év fegyházat, gyilkosság miatt, holott az eset nem lehetett több hirtelen felindulásból elkövetett, halált okozó testi sértésnél. Öregúr, az Öreg hölgy – Balázs Éva – életműve. Valaha ő idomította pozícióba, úgy indította munkába reggelente, hogy odacsomagolta neki a táskájába a saját önbizalmát, hatalmát: hadd hasson velük férje a tárgyalásokon, s térjen haza engedelmesre fáradtan a bíróságról. Egykor ötszáz méterről megállapította, alszik-e valaki a földön, vagy halott: ma ez nem megy szoros testközelből sem. Koncepciós ítélete nyomán, a kupéközösség számára kellemetlenné vált hullát már majdnem sikerül együttesen kituszkolniuk a vonatablakon, amikor az új felszálló ex-fegyenc jegyét vizsgálandó, előkerül a civilben önkéntes életmentő kalauz – Molnár Bence frappáns kabinet-alakítása –, és eszméletre téríti az elhunytat. A gyilkossági kísérlet egyetlen ártatlan tanúja a szabadult gyilkos. Naná, hogy meg kell halnia…

700_PET_9322.jpg

’82-ben a darab kacagtatva moralizál: a jelenkor számára maga a morál is kacagtató lenne, de faarccal viseljük el magunkat olyannak, amilyen erkölcsűek vagyunk. Nem szívesen törődne bele a rendező, hogy mi, a nézői ilyen leajzottan térjünk haza. Ezért, kevésbé az abszurdista babérokra törő Görgeyhez fordul: hangulatban, szövegvezetésben – Dramaturg: Orbán Enikő – inkább a Cápák a kertben szerzőjét idézi:

Különös, az abszurd felé hajló színpadi mű a Cápák a kertben. A három részre tagolódó történet bibliai parafrázis, melyben a szerző a Komámasszony, hol a stukker?-ben kiemelt „bezártság”-motívumot viszi tovább. A felvonáscímek különböző kultúrák kozmológiai elgondolásainak közös jelképei. Az első felvonás címe: Tűz. A csak felszínesen körvonalazott helyszín egy titokzatos Nagyáruház, amely egyébként hasonlít Madách falanszterére, és az ötvenes évek magyar (illetve kelet-európai) életközegéhez. Az áruházat megrohamozó tömeg – valamilyen okból – évekig nem tud kijutni onnan. Mindenütt szigorú őrség felügyel, élelem nincs, a legalapvetőbb mozgási szabadság is tiltott. Eközben a hangszóró állandóan különböző rendeleteket tesz közzé: beszolgáltatásokról, besúgásokról és a besúgók megjutalmazásáról stb. Az első rész végén tűz üt ki, s a szimbolikusan megjelenített diktatúra, a falanszter vagy pokol a lángok martaléka lesz. A második részben, amelynek Víz a címe, a helyszín egy kert, s egy fürdőmedence szimbolizálja a tengert, ahol a cápa él. A darab két névtelen főhőse, a Férfi és a Nő mellett a titokzatos és azonosíthatatlan Öreg a harmadik szereplő. Ádám, Éva és Lucifer madáchi együttese abszurd történetbe olvad. A harmadik rész egy déltengeri szigeten játszódik. A Férfi és a Nő az őstermészet ölén lakozik. Később azonban kiderül, hogy a sziget luxus nyaralóhely, amely a két főszereplő birtokában van. Jacht jön értük – a titokzatos Öreg parancsnoksága alatt – s Ádám, Éva és Lucifer „kihajóznak” a történetből. Görgey megfordítja a madáchi fejlődésvonalat, s főhőseit egyfajta „paradicsomi kilátástalanságba” helyezi, ahonnan már sehová sem lehet eljutni. Végül a szerző csavar egyet a történeten: az Öreg megjelenik egy halott gyermekkel, akinek a darabbeli neve Ábel… Újfent egy lezáratlan szituáció, mely újabb abszurd helyzetek végtelen sokaságát rejti magában. (http://vmek.niif.hu/02200/02227/html/03/1216.html)

700_PET_9346.jpg

A halott Ábel: az ablakon kidobott fegyenc szatyra a kupé polcán, a hűlt helye felett. Az alkotótársként fogékony színészek partnerségével, az újhagyományosság jegyében fogant, szolidaritásra ragadó dinamikájú előadás jött létre.

(Görgey Gábor: Wiener Walzer – Csiky Gergely Színház, Temesvár)

Képek: Petru Cojocaru

Tovább olvasom
Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Népszerű

%d blogger ezt szereti: