Hat nagyszínpadi előadással készül a Hevesi Sándor Színház


Hat nagyszínpadi bemutatóval készül a 2023/24-es évadra a Hevesi Sándor Színház. A műsorterv összeállításánál változatosságra törekedtek: a szeptembertől májusig tartó időszakban vígjátékot, falusi bohózatot, színművet és musicalt is színpadra állítanak – közölte a teátrum igazgatója a jövő évadot bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón.

Besenczi Árpád elmondta, hogy a szezont izgalmas, kicsit frivol francia vígjátékkal indítják. Gérald Lauzier Ballépés jobbra című darabját a színházvezető rendezi. Októberben Böhm György a Rideg Sándor azonos című regénye nyomán készült, Indul a bakterház című bohózatot állítja színpadra.

A következő év februárjában a dzsentrivilágot, valamint a századeleji budapesti és vidéki életet idézik meg Hunyady Sándor A három sárkány című zenés játékával, amelyben Rékasi Károly játssza a főszerepet. Ezt követően kortárs darabot tűznek műsorra: Szálinger Balázs zalai szerző Becsvölgye című falusi krimijét Mihály Péter rendezi.

Áprilisban családi musicalt, Thomas Meehan, Charles Strouse és Martin Charnin Annie, a kis árva című művének színpadi adaptációját mutatja be a társulat. Májusban Moliere klasszikus darabjával, a Tartuffe című színművel zárják a 2023/24-es évadot.

A programismertetőn Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg fideszes polgármestere elmondta: az energiaválság hatása nehéz helyzet elé állította az önkormányzatokat. Nagyon sok településen zártak be kulturális intézményeket, illetve színházakat.

“Zalaegerszeg úgy döntött, hogy nem ezt az utat járja” – fogalmazott a városvezető, hozzátéve, hogy a Hevesi Sándor Színház és a Griff Bábszínház továbbra is működik és várja a nézőket.

A teátrumok olyan tevékenyéget végeznek, amelyre a nehéz időszakban még nagyobb szükség van – hangsúlyozta a Balaicz Zoltán.