Pénteken volt az Országúton premierje, amelyet társszerzőként és rendezőként is Kiss József Jászai Mari-díjas művész jegyez. Az előadásról Szilágyiné Szabó Ágnes tudósítását olvashatják.
Három ember találkozik Fellini történetében: a faragatlan Zampano, akibe alig szorult valami jó; Gelsomina, a szinte még gyerek, együgyű lány, s kettősükhöz később csatlakozik a félig angyal, szókimondó Bolond. Találkozásuk sorsszerű, kimenetele megjósolható, mégis hosszan zengeti a húrokat az ember szívében. Hármójuk közül egyik sem átlagember. A furcsához, a torzhoz való vonzódás, a kíváncsiság, a borzongás vágya ősi bennünk, a darab elején azt a cirkuszt látjuk, amely a film idejében, az ötvenes években létezhetett, de bizonyos értelemben talán korábbra is pozicionálja a darab, mint a mostani érett korosztály gyerekkora. Néha nehezebb a múlt század ötvenes éveihez kapcsolódnunk, mint a régi korokhoz.
Ki a darab főszereplője? Zampano, az erőművész (Bartus Gyula Jászai Mari-díjas érdemes művész) lép színpadra legelőbb a fontosabb szereplők közül, az ő életét látjuk a tetőponttól odáig, ahonnan már aligha fordulhat vissza. Már az elején sem velejéig romlott, hiszen pénzt ad a szegény gyerekeknek ennivalóra, végül bankjegyeket hagy Gelsominánál, s talán a kolostort sem rabolja ki – de a mérleg másik serpenyőjében is jócskán van teher. Nyers és erőszakos, indulatain képtelen uralkodni, csak a test nyelvén beszél. A nők szeretik az erős embereket, több kalandba is bonyolódik, a végén is jó ruhában látjuk – nyilván egy második özveggyel is találkozott, akivel jó vásárt csinált.
Gelsomina a bibliai lelki szegény, aki teljes naivitással, másoktól irányítva éli az életét, ha úgy tetszik: beteljesíti életfeladatát. Hagyja, hogy körülvegye a világ szennye, hiszen nem képes tenni ellene semmit, ám hiába öleli körül mocsok, ugyanolyan tiszta tud marad. A mezők lilioma a szemétdombon is virágba borulhat – ezt példázza Földesi Ágnes Villő bravúros alakítása, amely minden pillanatban élményt nyújt. Gelsomina neve egyébként olaszul jázmint jelent – ez is hozzá tud tenni kicsit az értelmezéshez.
Az Országúton a gonosz története, a lány története és a bolond története – utóbbiról nagyon keveset tudunk. A király bolondja hajdan mindent kimondhatott, következmények nélkül űzhetett gúnyt kedve szerint mindenkiből. Ilyen a mi Bolondunk is (Czitor Attila remek alakításában): él az ég és a föld között, hiszen kötéltáncos, hátán egy angyal szárnyai. Beszél akkor is, amikor csöndben kellene maradnia – Gelsomina nem érzi a különbséget, a Bolond viszont nem hajlandó belesimulni a környezetébe. Elég neki egy pofon is (néha és egyeseknek egy is elég, hogy padlón maradjanak). Bolond-e? Inkább irigylésre méltóan szabad. A betegsége miatt nem kell neki „viselkedni”, a halál közelsége szabaddá teszi.
Az előadás sok olyan lelki folyamatról szól, amik nem jelennek meg a színpadon, és amit csak sejtünk, annak a megléte talán hangsúlyosabb, mint amit látunk is. A másik ember használata nemcsak Kosztolányi szerint rosszabb a gyilkosságnál. Számomra azokról az emberekről szól Kiss József cirkuszi játéka, akik egy rossz kapcsolat foglyai maradnak. Honnan ismerős Gelsomina a Bolondnak? Talán a testvérét látja benne? Mit tud a CirkuszigazgatóZampano előéletéről, ami miatt eltiltja tőle a Bolondot? Miért tartja maga mellett az erőművész a lányt, s végül miért hagyja mégis ott – mert fél, hogy kárt tesz benne? Saját magától akarja megmenteni? A félkegyelmű most talán igazi kegyelmet kap. Mindenki körbe-körbe jár (ezt a mozgószínpad érzékelteti is, a rendezés többször is él vele), a két fiatal szereplő azonban – az érintő irányában – távozik.
A megtört és reménytelen életeket ábrázoló előadás távolról sem komor: a cirkuszosok harsány élete kellően ellenpontozza a súlyos mondanivalót. Vörös fonálként húzódik végig a három bohóc (Berta János – Jimmy bohóc – és „a két Szabó”, Lajos és Zoltán) bolondozása az előadáson, és Nino Rota emlékezetes zenéje is könnyít ezen a megható, elgondolkodtató előadáson.
Fotó: A-Team/Nyári A.
Önnek ajánljuk
