Három ország öt színészképző intézményének hallgatói találkoznak Kecskeméten

Nyolcadik alkalommal találkoznak Kecskeméten a hazai és határon túli, magyar nyelvű színészképző intézmények végzős osztályainak hallgatói március 21. és 25. között – közölte Réczei Tamás az MTI-vel.

    A kecskeméti Katona József Színház művészeti vezetője elmondta: az ötlete nyomán életre hívott SZÍN-TÁR keretein belül mutatják be vizsgaelőadásaikat a budapesti, a kaposvári, a marosvásárhelyi, a kolozsvári és az újvidéki színészképző intézmények végzős hallgatói. A résztvevő intézmények ezúttal hét vizsgaelőadással készülnek.
    A Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karának negyedéves hallgatói Arthur Miller A salemi boszorkányok drámáját állítják színpadra Ördögűzők címen. Az intézmény harmadéves nő diákjai Federico Garcia Lorca művét, a Bernarda Alba házát viszik színre, míg az osztály férfi tanulói, Székely János legismertebb művével, a Caligula helytartójával érkeznek. A Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Kara a Mennyi? – Emberi történetek című improvizációra épülő művel készül. A budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadévesei Darvasi László A 3 emeletes mesekönyv című egyszemélyes mesejátékát és egy improvizációs kurzuson egy Kárpáti Péter íróval létrehozott előadást, az 1089-et adják elő. A zárónapon egy Vinnai András-darabot nézhetnek meg az érdeklődők a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem magyar osztályának tolmácsolásában.
    Réczei Tamás kiemelte: a találkozó nyitónapján a filmeké lesz a főszerep, a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem filmes hallgatóinak vizsgamunkáit bárki ingyen megnézheti. Az öt napot pedig olyan off-programok is kísérik, mint az Újvidéki Művészeti Akadémia To be continued című előadása vagy a két alkalommal megtartott mozgáskurzus, a Duda Éva Workshop.
    A művészeti vezető szerint a színészképző intézmények hasznosnak ítélik a találkozókat, mivel többen kifejezette a SZÍN-TÁR-hoz igazítják tanmenetüket. A kecskeméti színház pedig már több alkalommal kötött szerződést – akár csak egy-egy darabra – itt felfedezett fiatal tehetségekkel.
    Ennek ellenére a magyar egyetemek osztályainak találkozója nem csupán szakmai seregszemle, hiszen a nyílt előadás elemzéseken, szakmai beszélgetéseken túl a SZÍN-TÁR a színházszeretők számára is igazi kulturális csemege – tette hozzá.
    Mint mondta: igazi különlegességnek ígérkezik az 1089 című darab, ami a színművészeti egyetemen folyó életet mutatja be, és a darabban színpadra lép egy nyolc évvel korábban végzett hallgató is. Szintén érdekes színfoltja lesz a találkozónak a verses, történelmi tragédia, a Caligula helytartója is, amit két ifjú tehetség, Benkó Bence és Fábián Péter állít színpadra.