Haláli fejlemények

Olt Tamás első rendezései Debrecenben – ABSINTH, Hét randi

A Kaposvári Egyetemen végzett színész Nyíregyházán kezdte pályáját, ahol igazgatója, Tasnádi Csaba lehetővé tette, hogy a Stúdiószínházban pódiumjátékokat mutasson be fiatal pályatársai, és néhány segítőkész, tapasztalt kollégája közreműködésével. Az ott megkezdett munka folytatódott Debrecenben, de már nem költők (József Attila, Radnóti Miklós) életrajzi dokumentumaiból szerkesztett előadásokkal, hanem saját kútfőből merített szövegekkel. Olt Tamás ír – Olt Tamás rendez.

A 2012-2013-as évadban bemutatott ABSINTH műsoron maradt ebben a szezonban is, tehát mintegy az új vezetésű Csokonai Nemzeti Színház formálódó repertoárjának egyik első darabja lett.

Könnyeden komor darab. Ajánlójában Hemingway Vándorünnep / Tavaszi zuhatag c. kötetét javasolja ráhangoló olvasmánynak a rendező. Előbbi az író halála után megjelent, a saját pályakezdését megidéző, naplószerű kisregény az 1920-as évek Párizsába, az ott megtelepedett művészek és a helybéli művészetpártoló dámák/urak, a Szajna-parti horgászok és utcai könyvárusok világába kalauzol: megmutatja, miként formálódtak ki ebben a környezetben az író később klasszikussá lett stílusvonásai. A másik mű egy mulatságos pamflet, amelyben szellemes nyelvi-stiláris bravúrral, az irodalmi sznobizmust és kifinomult álintellektualizmust teszi nevetségessé.

Bakos-Kiss Gábor és Szűcs Nelli az Absinthban

Párizs szürrealizmusra csábít. Lazán/cseppfolyósan képtelen asszociációk lenyomata Olt mindkét darabjának szövege: hangulatok mozgatják, olvasva librettószerűnek érződnek, a színpadi mozdulat-összefüggésben azonban emocionálisan kiteljesednek, a színpadi artikuláció nagyfokú jelentésbővülést hoz.

Az ABSINTH egyfelvonásos etűdsor. A kezdetén kiderül, hogy a földi léten túljutott hőse – a Férfi – egy toronyház legfelső emeletéről készült levetni magát. Az indulás lendületére azonban tétova zuhanás következik: a toronyház bizonyos emeletpárkányaiba belecsimpaszkodik az emlékezet, s a kivilágított ablakokon át, a zuhanó kontaktust teremt a bennlévőkkel, a benti önmagával: e közjáték-stációk érintésével pereg le a háztetőről az élete. Talán nem is öngyilkos akart lenni, hanem egy hívásnak engedelmeskedett? A hívójelt adó személy neve Soleil, nehéz nem felfedeznem a hangzáshasonlatosságot: Solvejg. Ibsen Peer Gyntjéből, a férfi mellé társnak ajánlkozó, de általa mindig elkerült eszményi nő, aki egyes elemzők szerint Peer plátói ideálja, mások úgy vélik, az anyja által elébe állított asszonyminta, míg a pszichoanalitikusok az édesanya iránti, elfojtott vonzalom megtestesülésének tartják. Szűcs Nelli játssza az összes nőt, alakításával bejárja a lehetséges értelmezések spektrumát.

Ha a Férfi éppen nem az asszonyalakok foglya, akkor a macskájához hivatalos. Mészáros Tibor kandúrja merő intellektualitás. Pengeéles elme, hatalmas gondolati fordulatszám, iróniával tompított szarkazmus: ő alighanem Behemót, a Woland névre hallgató Mefisztó-figura szárnysegédje Bulgakov regényéből, A Mester és Margaritából. Megszakítja röptét a Férfi azon az emeleten is, ahol a gyermek-énje az elhagyott gyermek-énjét keresi. Ez egy mélyen megrendítő jelenet: dramaturgiai kakukktojás, amelyhez hasonlót beiktat a Hét randi epizódfolyamába is: ott – mindennél kifejezőbben – a találkozók jelnyelven hozzák egymás tudomásra az érzelmeiket. Végül bizonyára talajt fog, hiszen nem tervezte soha, hogy legyőzi a gravitációt. A purgatóriumi fogadózenekar – Áchim Tibor, Csonka László (szaxofon), Dargó Gergely (harmonika) – egy szemeteskukában meglapulva, kezdettől fogva jelen van: az előadás meghatározott pillanatában lepattan a „zenekari árok” fedele, és fújják belőle az inkarnációhoz, a tudat alá valót.

Amiként az ajánlott Hemingway-kötetek darabjai, nagyjából úgy illeszkedik egymáshoz a két debreceni Olt-rendezés: lazán, de szervesen: az ABSINTH az életnek a vertikális, a Hét randi a horizontális aspektusa: az előbbi az időben, az utóbbi a térben terjeszkedik. A múltja ablakain át önmagához bekukkantó Férfi minden stációja arra bizonyság; lám, jelen van, tehát marad emlék utána, bármit is hozzon számára a szétloccsanás (pszichoanalitikusoknak: visszatérő landolás az anyaölben). A Hét randiban a „bármi”, az két ember (férfi és nő) összetalálkozási formációinak beláthatatlan sora. A végtelen számú variációból egy szűkebb merítés kerül színpadra, egyazon konkrét pillanatban: illeszkedészavaros párkapcsolatok fordulópontjainak füzére az előadás. A fordulat kétesélyes: vagy unalmukba fogadják egymást a csellengő felek, vagy rögtön elválnak útjaik. Szűcs Kata és Vaszkó Bence jutalomjátéka.

Szűcs Kata és Vaszkó Bence a Hét randi-ban

Szűcs Kata a Debrecenben töltött korábbi évadai során nem igazán került olyan helyzetbe, hogy bebizonyíthassa önmagának a rátermettségét. Szépen játszott, de mindig valamilyen rendezői sakktábla figurájaként mozogva, az elvárásoknak megfelelni akarva, a valós vagy vélt játékszabályok szerint. Idén, A rögöcsei csoda (író Tóth-Máthé Miklós, rendező Árkosi Árpád) bemutatójával új időszámítás kezdődött a pályáján. Otthonra lelt a színpadon. Belakta a teret, a nagyszínpadon érzi a távolságokat, a szükséges hangdinamikát és gesztusszélességet; a stúdióban ráérzett, mennyire fontos, hogy a megmutatkozás őszinte, egészen odaadó legyen. Természetes, hogy aki otthon van, annak lehet építeni a kezdeményezőkészségére is. Árkosi és Olt rendezéseiben – az utóbbi három feladata teljesítésével – Szűcs Kata „nagykorú színésszé” növekedett.

Vaszkó Bence bizonyos értelemben a szerencse fia, ha szerencsének mondható az, amikor a színészetre termett ember a színpadon kívüli világban (a civil szférában) tölti az érlelődés éveit. Nos, ő helyre tett (nem elcsúszkáló, mutáló) hanggal, mondhatni veleszületett mozgáskultúrával, kifejlett intellektussal érkezett. A játékban „csak” arra kell ügyelnie, hogy színpadi bensőjén ne folyjanak keresztül akadálytalanul a szerepek: telítődjenek a meglényegített figurák olyan energiával, ami ihletően sugárzik a színpadról, s akkor a tőle kapott élményt otthon megfejtendő rejtvényként, még napokra elegendő talánymunícióként vihetik magukkal a nézők.

A hét randi során mindkét színész adott példát az elmélyült/sugárzó szerepformálásra, és az alájátszó, segítő partnerségre is. Többnyire megrendítően vidámnak vagy szívszorítónak, olykor azonban jelzésszerűnek éreztem a megoldásaikat. Nem biztos azonban, hogy a nekem külsődlegesnek tűnő fordulatok más nézők számára nem éppen az érzelmi/értelmi azonosulást beindító varázsszavak-e? A viselkedés árnyalatgazdagságát, a beszéd többszólamúságát egyre inkább kerülő/feledő korunkban, a színészpár lakonikus (ikonszerű) megnyilatkozásai lehetnek akár drámai erejű, felszólító üzenetkoncentrátumok is. (Magamat intem, adagoljam körültekintően a fenntartásaimat!)ű

Krúdy-érzet (anyanyelvtörően fíling). Kafka és Hrabal, Gogol és Bulgakov, Ibsen, Ionesco és Beckett szelleme lebeg a Stúdióban. Rendezői kamaszkor. Öröm, hogy teret kap, s ezért nem hálátlan: az Olt-produkcióknak rajongói tábora van.

Balogh Tibor

Fotó: Máthé András