Hajnalban, délben, este

 

A szolnoki Szigligeti Színház október 16-án mutatta be Dario Niccodemi: Hajnalban, délben, este című vígjátékát. Ezt a színes, fordulatos, fiataloknak és kevésbé fiataloknak írott bájos történetet egy sikeres ifjú színész duett adja elő egy kevésbé ifjú rendező irányításával. A színésznő esténként egy színpadon játszik a rendezőjével. Mindhárom alkotót megszólaltatjuk. A közvetlen hang a színházi közvetlenség következménye. A színház ilyen. Közvetlen.

 

 

– Mi hordozza a nehézséget ebben a darabban?

Dósa Matyi: – Számomra az, hogy én még nem játszottam kétszemélyes előadásban, stúdiószínpadon, így ez egy nagy kihívás. Csak minket, kettőnket néznek a nézők. A szövegmennyiségről nem is beszélve. Bár én nagyon szeretek szöveget tanulni, és gyorsan tanulok. Szűk tér, a tekintetek rajtunk, ez a nehéz.

Molnár Niki: – Nekem nagyon nagy öröm a stúdiótérben játszani, szeretem ezt az érzékenyebb, intimebb közeget. A folyamatok, az érzelmi váltások, honnan hova jut el a szerep. Hihetetlen váltások vannak, a lány ellenkezik, megenyhül, játszik a fiúval. A humorára kell nagyon koncentrálni, mert ez egy elég érzelmes, sőt már-már szentimentális szöveg. A humor itt nagyon fontos.

 

 

– Ma is van ilyen kapcsolat, ami ilyen sodró lendületű?

Niki: – Nincs.

Matyi: – Ez az udvarlási mód nincs. Ma már nem így megy ez. Elindul, ide-oda játszik mind a kettő, próbálják egymást féltékennyé tenni, minden eszközt felhasználnak. Ma már alig beszélgetnek az emberek egymással. Sajnos.

– Találtok hasonlóságot a Romeo és Júliával?…

Niki: – A Romeo és Júlia az egy feltétel nélküli dolog. Egy elhatározás, kiállás. Itt többfélét kell játszani, mint a Romeo-ban. Sokkal több szín van ebben a darabban, például összecsapás…

Matyi: – A Romeo-ban gyönyörű szépeket mondtunk, ahogy az meg volt írva, de már ilyen szinten sincs meg a kommunikáció, mint ebben a huszadik századi darabban.

– Ijesztő, amit mondtok. Az emberi élet butul.

Matyi: – A fiatalok ebben nőnek fel. Nyilván nem ők tehetnek róla.

– Ez hát a feladat. Valami szépet felmutatni a színházban, legalább itt láthassák a szépet.

Niki: – Itt a nő úgy lesz szerelmes, hogy őt meghódítja a férfi. Az akaratával, a lelkesedésével. Jön, mint egy hurrikán. És hihetetlenül kitartó. Ha valaki nagyon akar valamit, akkor azt el lehet érni.

– Matyi, neked volt ilyen eset az életedben?

Matyi: – Én általában kitartó vagyok. Most egy kapcsolatban élek, itt is kitartó voltam. Tudtam, hogy kit kerestem, kire vártam, és megtaláltam. Nem tudtam ilyen szépen beszélni, mint ebben a darabban a fiú, viszont udvaroltam, ahogy lehetett. Segítettem neki apró dolgokban… Begyújtottam neki a gázbojlert… Akarni kell, és tenni kell érte.

Niki: – Ma már nincs az, hogy nekem ő kell.

Matyi: – A fiúk csak a nők külsejét nézik. Az embert kell megismerni. A lelkét.

Niki: – Nem akarnak időt fecsérelni egy lányra, jól van, ez nem akarja, akkor megyek a következőhöz. Itt meg a nő irányít. Játszik. Sejti, hogy a fiú nem fog elmenni, de amikor mégis elmegy, akkor megijed, mert azért ezt nem akarta. Nagyon édes ez a játék. Egyet akar mind a kettő.

Matyi: – A fiatalok is szeretni fogják. Van humora, fiatalok játsszák, hitelesen, bájos lesz és szép.

– Mint amilyenek ti vagytok.

Niki és Matyi: – Köszi…

 

Karczag Ferenc, a rendező

 

– Nagysikerű szerepformálás, az Üvegcipő rendőrtanácsosa után máris egy új szerepkörben. Könnyen ment az átállás?

–  Persze. Én szeretem ezt csinálni, könnyű az átállás.

– Az Üvegcipő bemutatója miatt nem próbáltatok egy hétig.

– Előtte két és fél hét alatt állt az egész. Most már csak csiszolgatunk. Tudják a szöveget, mint a vízfolyás. Színész vagyok, hagyni kell a színészt este, csak délelőtt próbáltunk akkor is, amikor este még nem voltak előadások. Minden nap 5-6 oldalt vettünk, amit már megtanultak.

– Nemcsak rendezői, de színésztechnikai instrukciókat is adsz, gondolom.

–  Ott lehet látni, hogy hallgatnak rám, hogy megcsinálják, amit instruálok, vagy nem. Ők megcsinálnak mindent, amit mondok. Ha valami nem jó, tudjuk egymás közt, mi a rendező sara, mi a színész érdeme.

– Neked ebben nagy rutinod van…

– Kábé tíz bemutatóm volt, de az iskolában rengeteget rendeztem a hallgatóimnak. Volt olyan osztályom, hogy kéthetente mutattunk be egy új darabot.

– Kéthetente?

– Tanultak is rendesen. Visszatérve, a Hajnalban, délben, este a maga korában modern darab volt. 24 óra alatt lejátszódik a történet, a megismerkedéstől a majdani leánykérésig! Ez nagyon modern volt akkor. Ami ma érdekes ebből, az örök. Ez a darab olyan számomra, mint egy nagyon-nagyon régi emlék. A rácsodálkozás, hogy két ember egymásra talál. Ez csoda. Ez megunhatatlan.

Kiss József