Hajmeresztő az eset…

Interaktív krimi Győrben

Izgalmasan indult az évad a Győri Nemzeti Színház Kisfaludy termében. A közönség Paul Pörtner író jóvoltából egy gyilkosság szemtanúja lesz. A Hajmeresztő című krimi-komédia egy zongoraművésznő rejtélyes halálának körülményeiről indít nyomozást.

A helyszín egy fodrászszalon négy gyanúsítottal. Az előadás során Rossetti nyomozó a nézők segítségével, kérdéseivel megoldja a bűntényt. A darabot Magyarországon 20 évvel ezelőtt a Radnóti Színházban láthatta először a közönség, amelyben a győri előadás rendezője Tony Whitcombot alakította. Görög László, a korántsem hagyományos színházi előadás érdekes, és lehetséges fordulatairól, egy zseniálisan kitalált interaktív játék színpadra állításáról mesélt:

– A korábban játszott szerep már nagyon régen volt. Mindez eleve könnyített számomra a rendezésben, hiszen nem friss élménnyel a fejemben fogtam a munkához. Persze vannak bennem emlékek, de ez inkább abban segített, hogy ha valami akkor jó volt, azt – ha tudom – jobbá tegyem,  és ami már akkor se tetszett, azt megváltoztassam. Abból kiindulva, hogy egy, a hagyományos előadásokhoz semmiképp nem hasonlítható darabról van szó, természetes, hogy a próbafolyamat alatt a színészek olykor elbizonytalanodtak. A tapasztalatom legnagyobb haszna abban rejlett, hogy a darab legnehezebben próbálható részénél teljes hittel tudtam képviselni az üres nézőtéren száz nézőt. Biztos voltam benne, ha a színészek megismerik, hogy milyen is ez a közös játék a nézőkkel, élvezni fogják minden pillanatát.

– Túl vagyunk néhány előadáson, és a legtöbben újra eljönnének megnézni a darabot, mert felmerült bennük még pár kérdés melyekre választ várnak. Ilyen reakcióra számított?

– Mivel a végkifejlet kifejezetten a nézőktől függ, persze, hogy számítottam rá. Ugyanakkor nagy örömmel hallom milyen sok emberben támad fel ezen túl is a kíváncsiság. Talán vonzó lehet az érzés, hogy a néző az előadáson azt gondolja, képes olyan kérdést feltenni, amire meggyőződése, hogy nincs felkészülve a színész. Épp annak a pillanatnak akar a részese lenni, amikor megszületik a válasz. Azt gondolom, ebben rejlik az író nagy találmánya – kiválóan ismeri azt, miképp működik a nézői agy. Tulajdonképpen a közönség nem is tudja, hogy valójában a színház iránti kíváncsiságuk nő, a színház és a színészet iránti érdeklődést fokozza az előadás. Szerintem ez rettentő jó dolog, pláne ma!

– Leszámítva, hogy egy gyilkosságban nyomoz a közönség, komédiát látunk, méghozzá a javából, megtűzdelve apró győri vonatkozású humorral…

– A műben alapvetően rengeteg poén van, de természetesen nagyon örültem, ha időközben olyan ötlet merült fel, amely szervesen tudott illeszkedni az előadáshoz. Tudom, az is mulatságos lehet, ha valaki elesik a színpadon, és azt jól csinálja. Számomra az igazán vidám pillanatok azonban azok, amikor a „poén” nem direkt, hanem egyfajta gondolkodás, asszociáció következtében buggyan ki, vagy csattan fel a nevetés.

– Ön mit gondol, ki a gyilkos?

– Szerintem nincs ember, aki erre a kérdésre megmondaná a választ, inkább azt mondom: nem tudom.

– A második felvonásban a nézők nyomozásba kezdenek. A Rossetti felügyelőt alakító Rupnik Károly színművészre nehéz feladat hárul. Kérdésekkel párbeszédet indukál a szereplők és hallgatóság között. A szerep nyújtotta kivételes élményekről, és nehézségekről beszél a tapasztalt művész:

– A közel negyven év alatt, amit ezen a pályán töltöttem, beszámítva a négy év akadémiát, ilyen jellegű, felépítésű kihívással, feladattal nem találkoztam. Ennek következtében minden este tényleg őszinte várakozással és vággyal jövök a színházba. Várom a pillanatot, amikor elmerülhetünk ebben a darabban, nagyon szeretem a játékot. Féltünk attól, hogy a győri közönség mennyire lesz nyitott egy ilyen újszerű, és szokatlan helyzetre. Annak ellenére, hogy tíz előadáson már túl vagyunk, még mindig nem tudom felhőtlenül azt mondani, hogy teljes mértékben beigazolódott rendező barátom Görög László optimizmusa. Valóban van olyan előadás, amikor egészen kivételes és remek a hangulat, de adódik egy-egy hétköznapi este, amikor egy kicsit feszélyezettebbek, visszafogottabbak a nézők. Serkenteni, buzdítani kell őket, hogy merjenek játszani, mint a gyerekek.

Az első rész végén már Rossetti nyomozóként pár szóval inspirálom a hallgatóságot a közös játékra. A szünet is arra ad alkalmat, hogy a nézőkkel beszélgessek, rávezessem a többséget, hogy ne féljenek kérdéseket feltenni. Segíti a közvetlen kontaktust az is, hogy a nézőtéren világítás van, a sorok között járva közösen gondolkodunk, keressük a gyilkost. Érezni lehet, hogy néhány bátor kérdés után, többé-kevésbé megnyílnak. Kaptam olyan instrukciót, ami arra int, hogy az előadás során egy kicsit vissza is kell fognom magam. Figyelni kell, nem szabad minden titkot kibeszélni, pont azért, hogy maradjon a fejekben egy motoszkáló kíváncsiság. Akkor értük el a célunkat, ha a közönség egy része úgy távozik, megkapta ugyan a választ, de gondolatban lett volna még kérdése! Ez a darab abban különleges, hogy akár minden előadáson más és más lehet a befejezés.

– Mit kíván a darab szereplőinek és a közönségnek a Hajmeresztő előadáshoz?

– Emlékezetem szerint az ősbemutatót követően a Radnóti Színházban 5 évig játszották nagy sikerrel az előadást. Én Győrben 4,5 évvel kibékülnék!  

Trombola Anita