„Ha ő bolond, én is az vagyok.”
La Mancha lovagja bevágtatott Szolnokra
Március 12-én mutatta be a Szolnoki Szigligeti Színház az örökérvényű történet musical változatát Radó Denise rendezésében, Dunai Tamással, Kertész Marcellával, Vida Péterrel és Király Attilával. A produkcióról a rendezővel és a címszereplővel beszélgettünk.
Radó Denise, rendező
– Mi a legnagyobb kihívás számodra?
– Olyan kérdéseket feszeget ez a színdarab, mely a mi életünkre is nagy hatással van. Az anyagi lét, a mindennapok megélhetése, a hajsza, vagy hogy igenis kell, egy olyan eszményhez, elvhez hűnek lennünk, amely többletet ad az életünknek, saját magunk megítéléséhez. Az a kihívás, hogy én ezt a dolgot meg tudom-e mutatni a színpadon, ahogy én azt igaznak látom.
– Téged ismerve vigyázni fogsz arra, hogy ez ne legyen túl romantikus.
– Az biztos. Az érzelmességet minden darabból, ahol rendező vagyok, én irtom. Ám az érzelmeket nagyon szeretem. Meg is mutatom. És nagyon bíztatom a színészeket arra, hogy bátran vállalják az érzelmeiket. Ez egy borotvaél. Ez egy romantikus történet, könnyen át lehet billenni a szirupos oldalra. Én ez ellen nagyon fogok küzdeni.
– Ez is „megváltás-történet”. Mint a Kakukkfészek. A főhős, aki a többieket húzza magával felfelé, hatalmas energiákat mozgat meg, a dologban ott van a „veszély”, hogy érzelmes lesz. Nagyformátumúnak kell lennie.
– Igen. Dunai Tamás nagyszerű személyiségű színész. Mérhetetlen tisztaság, szeretet és pozitív energia árad a lényéből, és ha a színpadra felmegy, már meg is teremtődik ez a Don Quijote-i, pontosabban Cervantes-i gondolat, amit kicsit utrírozva, kicsit elemelve eljátszik ő maga, Don Quijote-ként. Állandóan jár a mérleg nyelve, hol ide, hol oda. Ami már-már túlzásnak tűnik, azt egy olyan játékstílussal játsszuk, amellyel elemeljük az egész történetet.
– Bolond ez a Don Quijote?
– Egyáltalán nem. Csak így érdemes élni, ahogy Don Quijote gondolkodik. Ha ő bolond, akkor én is az vagyok. Én is Don Quijote vagyok. Vannak elveim, van hitem, van bizalmam az emberekben, saját magamban. Nem engedem elvenni azt, hogy a szeretet ereje, igenis köveket bír mozdítani. Ez Don Quijote. Ha ő bolond, én is az vagyok.
Dunai Tamás, Cervantes (Don Quijote)
– Játszottad már ezt a szerepet?
– Nem. Többször kísértett már, de még sosem játszottam, főiskolán sem. Voltam benne egyszer Pedro, az öszvérhajcsár, Ádám Ottó rendezte a szentendrei szabadtéri játékokon. Koltai Jánossal, Tímár Bélával, Bencze Ilonával. Paudits Béla volt benne, Kishonti Ildikó.
– Amikor meghallottad ezt a felkérést, egyetértettél a szereposztással?
– Nagyon! Nagyon! Régi vágyam volt eljátszani. Tarr Mari azt mondta, hogy ő kiimádkozta ezt nekem. Te most vagy abban a korban, hogy igazán meg tudod ezt csinálni, mondta. Ha a pályám elején nem kaphattam meg, akkor a Jóisten ezt most odaadja, tessék, játsszad. Nagyon, nagyon boldog vagyok.
– Mi a véleményed a szolnoki kollégákról?
– Remek! Kitűnő! Egyik jobb, mint a másik. Nagyon profik. Nagyon sokat dolgoznak. Sokat és sokfélét. Rengeteg színüket mutathatják meg. Ez egy színészcentrikus színház. A közönség, aki ismeri és szereti őket, annak nem mindegy, hogy a Kertész Marcella, vagy a Karczag Feri mit játszik, igenis, érdekli őket.
– Korábban említetted a színház oldalából kifolyó vizet.
– Igen! Hát az nem lehet véletlen! Az emberek szellemi és testi táplálékért jönnek egyszerre! És az sem véletlen, hogy ez a víz bent, a színészeknek a csapból folyik. És a lelkükből. Olyan melegség tapasztalható, olyan emberség, gyógyító erő, amely a katarzis révén az összes színház feladata lenne.
(Az interjú a premier előtt készült)
(kájé)