Gazdag színházi program a Vásárhelyi Forgatagon


Gazdag színházi program várja a közönséget a Vásárhelyi Forgatagon, ahol összesen 11 előadást mutatnak be – közölték kedden a szervezők.

A Marosvásárhelyen augusztus 23. és 28. között zajló Forgatag színházi programja a Remete és Hatujjú – RH+ című álomjátékkal kezdődik, amely a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház produkciója. A Spectrum Színházban lesz látható Szűcs Nelli önálló estje Fedák Sáriról. A budapesti Nemzeti Színház és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közös előadásában mutatják be ifj.Vidnyánszky Attila rendezésében A helység kalapácsát. Szintén a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház mutatja be Csehov Egyfelvonásos komédiák című produkcióját. A Forgatag programjában szerepel Berecz András is, aki Tegnap is ma mentem haza című előadásával érkezik Marosvásárhelyre. A fesztivál utolsó két napján a budapesti Nemzeti Színház és a Spectrum Színház előadásában tekinthető meg a Sára asszony című színjáték, továbbá Kilyén Ilka és Ritiu Ilka Krisztina Tündökletes világ című Tamási Áron-emlékműsora. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház színpadán láthatja a közönség a Magyar Állami Népi Együttes Idesereglik, ami tovatűnt – Óda az énekes madárhoz című produkcióját, valamint a Komáromi Jókai Színház Tóték című előadását. A részletes program elérhető a www.forgatag.ro honlapon.