A frusztrációt mozgással kell levezetni

Tölli Szofia írása

Kamaszkor, bolyongás, kérdések, gyerekek, fiatalok. Futás, küzdelem. Tornaóra még nem volt ilyen izgalmas. Az Újvidéki Művészeti Akadémia harmadéves osztálya meglepően közvetlen, a regényhez hasonuló hangvételben vitte színre Lénárd Róbert rendezésében a Zabhegyezőt tornatermi, tornaórai miliőben.

Vajon mások is szoktak önmagukkal beszélgetni? Vitázni egy adott helyzetről, felidézni egy emléket ezerféle variációban – a hangulatunk dönti el, miképpen mesélünk újra egy-egy történetet, és az, milyenek vagyunk éppen akkor. Kik vagyunk éppen akkor. Egy biztos: az újvidéki akadémisták így játszanak; félretéve a hagyományos játékmódot, önmagukkal lépnek párbeszédbe – egymáson keresztül. Ebben az előadásban mindenki Holden. Az, hogy ki az anya, a húg, a barát, a taxisofőr, esetleges, hiszen ezek az alakok is Holden narratíváján keresztül jelennek meg, önálló személyekként nem léteznek, csupán emlékképek. Egy kamasz fejében tehetünk elmebéli utazást.

Holden személyiségének hat aspektusát jeleníti meg Búbos Dávid, Dienes Blanka, Hajdú Sára, Kőműves Noémi, Nyári Ákos és Verebes Andrea. A színészek összeszokott játéka az előadás egésze alatt felszabadult és dinamikus, valamint kitűnő összhangban van a rendezés adta váltásokkal. A történetbeli súlypontokat változatos játékmóddal festi színesebbre mind a hat fiatal. A szereplőváltások legtöbbször szinte észrevétlenül mennek végbe, a különböző karakterek nem kapnak külön kelléket vagy jelmezt. A holdeni elme hat alakja egyen tornafelszerelésben van: fehér póló, rövid sportnadrág, edzőcipő. Egyetlen piros sapka az, ami kitűnik az iskolai minimalizmus színei, ruhadarabjai közül: ez jelzi az aktuális Holden‑alteregót a jelenetekben. A sapka felvételének gesztusa indítja el a játékot. A tornaórás nyitást követően, amikor minden játszó valamit sportol (pl. vívás, futás, boksz), a sapkafelvétel a valóság kizárását jelenti, hiszen a tornázók addig személyiség nélküliek – a fantázia és emlékek világába való belépés után lehetnek Holdenek és egyéb szereplők.

Könnyen követhető, kinél van éppen a főszerep. A hatfelé osztott személyiség különböző tulajdonságokkal rendelkezik, más-más vágyakkal, intenciókkal. Így fordulhat elő az, hogy valamely történetet olyan szívesen mesélnek el, hogy a sapkáért, az aktuális Holden‑létért meg kell küzdeni, de akad olyan eset is, ahol csak muszájból lesz valaki sapkaviselő; a negatív, vagy nehéz eseményeket nem szívesen idézzük fel mi sem, és ez így van a szereplőkkel is. Holden sajátos, a játék által hasadtnak tekinthető személyiségével kapcsolatban mindenki tudatos: a játszók és a nézők egyaránt.

Holden szemszögéből látjuk tehát az összes többi szereplőt. Emlékezetes Sally karaktere, Kőműves Noémi alakításában, akit a főszereplő csak azért hív fel bolyongásai közepette, mert nem tud máshoz fordulni, ám a lány valójában teljesen érdektelen számára. Ezt kifejezendő, Sally erős fejhangon beszél érthetetlen zagyvaságokat halandzsa nyelven – ennyire figyel rá Holden, aki Nyári Ákos játékában ártatlan tekintetű rosszcsontként írható le. Kivétel nélkül humorosak a hozzájuk kapcsolódó jelenetek.

Minden váltás nyílt színen történik, a szinte meztelen színpad és a tornaszerek bármilyen helyszínhez nagyszerűen idomulnak, a kreatív tárgyhasználat végtelenszámú jelenetalakításából láthatunk néhány példát. Így lesz a tornászbak (ló) taxi, emeletes ágy, vagy éppen lift. Az előadás egyik nagy előnye, hogy a minimális kellék- és technikai igény miatt könnyen adaptálható bármely térre, legyen az stúdiószínpad vagy éppen iskolai tornaterem (a rendezői szándék szerint diákoknak szóló előadásról van szó, tehát a színpadképpel kapcsolatos döntések is ezt a koncepciót szolgálják).

A piros sapkán kívül meghatározó még néhány másodlagos kellék, amely szintén kitűnik a színpadkép fekete-fehér látványvilágából. Ilyen a piros bokszkesztyű, amely többszörös jelentésréteget képvisel. Az előadás első jeleneteiben primer funkcióban láthatjuk, a tornaóra sportszerei között szerepel. Később azonban a kamaszlét esetlensége sűrűsödik bele ezekbe a kesztyűkbe. Búbos Dávid Holdenjének egyik jelenetében, amikor a prostituálttal találkozik a főhős, a kesztyű szimbolikája kiegészül a hormonok buzdította vágyak, a kíváncsiság és a gyermeki tudatlanság, ártatlanság, zavar képével: bokszkesztyűben nem lehet nőhöz érni – valójában nem is akar.

Holden nagy utat jár be, és rengeteg tapasztalatot gyűjt. Lemozogja, kitombolja a kétségeit, hogy végül hazatérhessen. Az élet egy meccs, békés hely pedig nincs a világon – hangzik a fiataloktól. A komoly, érett gondolatokat ellenpontozza a humor és a spontaneitás, amely nélkül az előadás nagyon könnyen válhatna didaktikussá (tekintve a regény kultikus státuszát). A fiúk, Búbos Dávid és Nyári Ákos, jó érzékkel váltanak a megszeppent, csillogó szemű kisfiú és a nagy, kalandvágyó, akaratos kamasz között. A lányok, Dienes Blanka, Hajdú Sára, Kőműves Noémi, Verebes Andrea játéka mind a fiú, mind a lányszerepben fesztelen. Igazi összjáték ez az előadás, igazi csapatmunka. A kellékek és a díszlet minimalizálásával sokkal több energia marad arra, hogy a játszók igazán képesek legyenek belülről dolgozni – a tér adott hozzá. Folyamatos színpadi jelentéttel dolgozik a társulat, koncentráltan hozzák világra Lénárd Róbert kiforrott és izgalmas koncepcióját.

Képek: Godó-Révész Rebeka