Maradjunk kapcsolatban!

Színi krónika

A frusztrációt mozgással kell levezetni

Tölli Szofia írása

Kamaszkor, bolyongás, kérdések, gyerekek, fiatalok. Futás, küzdelem. Tornaóra még nem volt ilyen izgalmas. Az Újvidéki Művészeti Akadémia harmadéves osztálya meglepően közvetlen, a regényhez hasonuló hangvételben vitte színre Lénárd Róbert rendezésében a Zabhegyezőt tornatermi, tornaórai miliőben.

Vajon mások is szoktak önmagukkal beszélgetni? Vitázni egy adott helyzetről, felidézni egy emléket ezerféle variációban – a hangulatunk dönti el, miképpen mesélünk újra egy-egy történetet, és az, milyenek vagyunk éppen akkor. Kik vagyunk éppen akkor. Egy biztos: az újvidéki akadémisták így játszanak; félretéve a hagyományos játékmódot, önmagukkal lépnek párbeszédbe – egymáson keresztül. Ebben az előadásban mindenki Holden. Az, hogy ki az anya, a húg, a barát, a taxisofőr, esetleges, hiszen ezek az alakok is Holden narratíváján keresztül jelennek meg, önálló személyekként nem léteznek, csupán emlékképek. Egy kamasz fejében tehetünk elmebéli utazást.

Holden személyiségének hat aspektusát jeleníti meg Búbos Dávid, Dienes Blanka, Hajdú Sára, Kőműves Noémi, Nyári Ákos és Verebes Andrea. A színészek összeszokott játéka az előadás egésze alatt felszabadult és dinamikus, valamint kitűnő összhangban van a rendezés adta váltásokkal. A történetbeli súlypontokat változatos játékmóddal festi színesebbre mind a hat fiatal. A szereplőváltások legtöbbször szinte észrevétlenül mennek végbe, a különböző karakterek nem kapnak külön kelléket vagy jelmezt. A holdeni elme hat alakja egyen tornafelszerelésben van: fehér póló, rövid sportnadrág, edzőcipő. Egyetlen piros sapka az, ami kitűnik az iskolai minimalizmus színei, ruhadarabjai közül: ez jelzi az aktuális Holden‑alteregót a jelenetekben. A sapka felvételének gesztusa indítja el a játékot. A tornaórás nyitást követően, amikor minden játszó valamit sportol (pl. vívás, futás, boksz), a sapkafelvétel a valóság kizárását jelenti, hiszen a tornázók addig személyiség nélküliek – a fantázia és emlékek világába való belépés után lehetnek Holdenek és egyéb szereplők.

Könnyen követhető, kinél van éppen a főszerep. A hatfelé osztott személyiség különböző tulajdonságokkal rendelkezik, más-más vágyakkal, intenciókkal. Így fordulhat elő az, hogy valamely történetet olyan szívesen mesélnek el, hogy a sapkáért, az aktuális Holden‑létért meg kell küzdeni, de akad olyan eset is, ahol csak muszájból lesz valaki sapkaviselő; a negatív, vagy nehéz eseményeket nem szívesen idézzük fel mi sem, és ez így van a szereplőkkel is. Holden sajátos, a játék által hasadtnak tekinthető személyiségével kapcsolatban mindenki tudatos: a játszók és a nézők egyaránt.

Holden szemszögéből látjuk tehát az összes többi szereplőt. Emlékezetes Sally karaktere, Kőműves Noémi alakításában, akit a főszereplő csak azért hív fel bolyongásai közepette, mert nem tud máshoz fordulni, ám a lány valójában teljesen érdektelen számára. Ezt kifejezendő, Sally erős fejhangon beszél érthetetlen zagyvaságokat halandzsa nyelven – ennyire figyel rá Holden, aki Nyári Ákos játékában ártatlan tekintetű rosszcsontként írható le. Kivétel nélkül humorosak a hozzájuk kapcsolódó jelenetek.

Minden váltás nyílt színen történik, a szinte meztelen színpad és a tornaszerek bármilyen helyszínhez nagyszerűen idomulnak, a kreatív tárgyhasználat végtelenszámú jelenetalakításából láthatunk néhány példát. Így lesz a tornászbak (ló) taxi, emeletes ágy, vagy éppen lift. Az előadás egyik nagy előnye, hogy a minimális kellék- és technikai igény miatt könnyen adaptálható bármely térre, legyen az stúdiószínpad vagy éppen iskolai tornaterem (a rendezői szándék szerint diákoknak szóló előadásról van szó, tehát a színpadképpel kapcsolatos döntések is ezt a koncepciót szolgálják).

A piros sapkán kívül meghatározó még néhány másodlagos kellék, amely szintén kitűnik a színpadkép fekete-fehér látványvilágából. Ilyen a piros bokszkesztyű, amely többszörös jelentésréteget képvisel. Az előadás első jeleneteiben primer funkcióban láthatjuk, a tornaóra sportszerei között szerepel. Később azonban a kamaszlét esetlensége sűrűsödik bele ezekbe a kesztyűkbe. Búbos Dávid Holdenjének egyik jelenetében, amikor a prostituálttal találkozik a főhős, a kesztyű szimbolikája kiegészül a hormonok buzdította vágyak, a kíváncsiság és a gyermeki tudatlanság, ártatlanság, zavar képével: bokszkesztyűben nem lehet nőhöz érni – valójában nem is akar.

Holden nagy utat jár be, és rengeteg tapasztalatot gyűjt. Lemozogja, kitombolja a kétségeit, hogy végül hazatérhessen. Az élet egy meccs, békés hely pedig nincs a világon – hangzik a fiataloktól. A komoly, érett gondolatokat ellenpontozza a humor és a spontaneitás, amely nélkül az előadás nagyon könnyen válhatna didaktikussá (tekintve a regény kultikus státuszát). A fiúk, Búbos Dávid és Nyári Ákos, jó érzékkel váltanak a megszeppent, csillogó szemű kisfiú és a nagy, kalandvágyó, akaratos kamasz között. A lányok, Dienes Blanka, Hajdú Sára, Kőműves Noémi, Verebes Andrea játéka mind a fiú, mind a lányszerepben fesztelen. Igazi összjáték ez az előadás, igazi csapatmunka. A kellékek és a díszlet minimalizálásával sokkal több energia marad arra, hogy a játszók igazán képesek legyenek belülről dolgozni – a tér adott hozzá. Folyamatos színpadi jelentéttel dolgozik a társulat, koncentráltan hozzák világra Lénárd Róbert kiforrott és izgalmas koncepcióját.

Képek: Godó-Révész Rebeka

Hirdetés

Színi krónika

„A színház nem gondolati kérdés”

Becsey-Imreh Noémi riportja

 

Macska és színpad, inspiráció és igazság, rendezői hitvallás. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban bemutatott legújabb, koncertszínház névvel ellátott új műfajt teremtő, zenés-vizuálos előadása, az Alice (Alice and friends) kapcsán Bocsárdi Lászlóval, a Magyar Színházak XXX. Kisvárdai Fesztiváljának díszmeghívott rendezőjével beszélgettünk. (tovább…)

Tovább olvasom

Színi krónika

MEGPRÓBÁLHATOM VAGY NEM?

Németh Fruzsina Lilla írása

Itt egy üvegajtó. Ott egy párbajtőr. Jobb oldalon egy paraván darabja, majd arrébb pedig egy árva asztalka. Egy színház romjait látjuk. És e romok között, azaz Galkó Janka által tervezett látványvilágban egykori alkotók, színházi szakemberek bóklásznak céltalanul, reménytelenül, az élet utolsó szalmaszálaiba kapaszkodva. Mindhiába…? Egressy G. Tamás saját, általa írt drámáját állította a Bethlen Téri Színház színpadára a Spirita Társulattal. (tovább…)

Tovább olvasom

Színi krónika

SZENTIVÁNÉJI FESZTIVÁL

Németh Fruzsina Lilla írása

A Szentivánéji álom Shakespeare egyik leggyakrabban játszott és sokféle módon feldolgozott vígjátéka. A tündéri és az emberi világ megjelenítéséről, azok ütköztetéséről, a káprázat és a valóság játékáról, az álom és ébrenlét egyensúlyáról és a szenvedélyes szerelemről szóló mese sok rendezőt megihletett már a magyar és a világi színháztörténetben egyaránt. S mint mese, egyszerre bájos és elbűvölő, ugyanakkor komoly. Olykor halálosan komoly.

(tovább…)

Tovább olvasom

Színi krónika

Az átváltozás – Kafka az Örkényben

ABSZURDITÁS A KÖBÖN

 

Groteszk. Abszurd. Irónia. Mindhárom fogalom jellemzi Franz Kafka elbeszéléseit és novelláit. A kilátástalanságot, az önmagunkban és a világban való bizonytalanságot, a folyamatos útkeresést az összes művészeti ág közül leginkább a színház, a színpad tudja bemutatni, közvetíteni és (talán) megértetni a közönséggel, a nagyvilággal. (tovább…)

Tovább olvasom

Színi krónika

TERMÉKMEGJELENÍTÉS

large_Linke Dorottya 1..jpg

 

by Spirita Társulat

Fehér, szürke fekete. Szabályos, geometrikus formák, kockaalakok. Mintha egy számítógép vagy egy iPhone felszínét vizsgálnánk meg közelebbről a Bethlen Téri Színház színpadán. Rideg és kietlen. Ahogyan önmagában bármilyen elektronikus eszköz is ilyen. Csakhogy a Galkó Janka által létrehozott és megálmodott teret nem mi, hanem a benne mozgó, beszélő és cselekvő szereplők működtetik. Ők, vagyis a Spirita Társulat színészei pörgetik a színházi iPhone felületét… így tárul szemünk elé kb. 100 percben a számítástechnika egyik úttörőjének, Steve Jobs életének (talán) legfontosabb három éve, 1984, 1986 és 1998, és azok (számítástechnikailag jelentős) eseményei.

Egressy G. Tamás iJobs című rendezésében, valamint az általa írt szövegkönyvben nemcsak a teljesen más szinteken mozgó és gondolkodó zseni, hanem az emberi mivoltáról, emberi érzéseiről elfeledkezni látszó (vagy vágyó) férfi, a környezete számára elviselhetetlen munkamániás figurája is megjelenik.

Az előadás alapvetően hű eredeti forrásához, a Danny Boyle-féle, 2016. januárjában bemutatott Steve Jobs című filmhez, illetve Aaron Sorkin forgatókönyvéhez. Ugyanakkor egy-két pontban nagyon is eltér, így a színpadi adaptáció sajátos és egyedi ízt és stílust kapott: a fehér linóleummal lefedett színpad közepén a(z egyébként a ˝számítástechnikai ördögről”szóló) színdarab kezdetén alkalmazott technikai megoldás (videó) keretében látjuk meg azt a bizonyos garázst, ahol minden elkezdődött… Később tájékoztató jellegű feliratok jelennek meg, amelyek az előadás során korszakelválasztóként is funkcionálnak. Ezeket a feliratokat minden sorból nagyon jól el lehet olvasni, bár látványelemként talán a nézőtér legfelső sorában hat a legerősebben – amikor esélyünk lesz rálátnunk az eseményekre. A színpadon történteket magunkénak is érezhetjük, hiszen ebben élünk. Ezek az emberek köztünk járnak, ezek a szituációk nem ismeretlenek előttünk. Ezért is szólhat ki egy-egy szereplő a darab második felében a közönség sorai közül a reflektorfényben álló, magabiztos(nak tűnő) Steve Jobshoz.

 

700_Linke Dorottya.jpg

A jelenetek hidegségét, ridegségét a színpadképen túl talán a karakterek (nem a színészek!) modorossága, az őszinte pillanatok és az őszinte emberi megnyilvánulások hiánya vagy kis száma okozza. Egressy G. Tamás szigorú, szinte már kegyetlenül érzéketlen játékstílusban prezentált Steve Jobsának világában és környezetében mindenki fél, elégedetlen vagy dühös. Ebben a világban gyengéd(ebb) érzelmeknek nincs helyük. Legalábbis nincs sok. Nem lehet érzelmes a Steve titkárnőjét, az általa ˝munkahelyi feleségeként” nevezett Joanna Hoffmannt alakító Fodor Boglárka, hiszen a bemutatók, a sajtótájékoztatók megrendezéséhez, és egyáltalán, Jobs személyiségéhez, annak elviseléséhez túlélésre, nem érzékenységre van szükség. Az ifjú segéd, Andy Hertzfeld megformálója, Kocsis Fülöp Soma is hamar megtanulja, hogy ha nem hűti le kissé fiatalos szenvedélyét és igazságérzetét, megeszik a nagyhalak. Fejér Máténak, azaz Joel Pforzheimernek, a tenyérbemászó, olykor túlzottan is ficsúr újságírónak meg pláne nincsen szüksége semmiféle érzelmességre, hiszen akkor hogyan tudná megszerezni a jó kis pletykákat, bulvár sztorikat a New York Times-nak?! És a kezdetekkor kialakult baráti és jó szakmai kapcsolatot a Steve Wozniak bőrébe bújt Bárány Gergelynek muszáj magában leépítenie, akár teljesen ki is törölnie, ha nem akar teljesen megsemmisülni a piacon, és nem akarja, hogy elveszítse a munkáját – Jobs zsenialitása miatt.

 

700_Balogh Roland.jpg

 

Egyesek azért tepernek, hogy az Apple cégnél megtarthassák pozíciójukat, mások azért gázolnák át a többi emberen, hogy feljebb kerülhessenek. Gulyás Ádám, alias John Sculley, egykori cégvezető és Jobs hideg és számító, bájmosollyal teletűzdelt kapcsolata is ilyen az előadás első harmadában, az utolsóban pedig fordul a kocka, és a kegyetlen, a cégért és a cégben való huzavonából Steve kerül  ki győztesen. Az egyetlen, fájdalmát, kétségbeesését és megtörtségét a kezdetekben megmutató szereplő nem más, mint Steve egykori szerelmese, állítólagos lányának édesanyja, Chrisann Brennan, akit Vincze Erika játszik meggyőzően, egy kicsit sem eltúlozva vagy ripacskodva. És aki a darab végére alkoholba fojtja minden érzelmét. Lényeges különbség, hogy míg a filmben megjelenik Jobs (kezdetben általa nem elfogadott) lánya, addig a Spirita előadásában csak beszélnek róla. Nincs jelen a színpadon, csakis Chrisann és Jobs közt lezajló párbeszédekből, az eljátszott telefonbeszélgetésekből tudunk meg bármit is a kislányról, ezzel erősítve Steve kérlelhetetlennek és lelketlennek tűnő jellemét. Olykor-olykor ugyan egy mondat erejéig megtörni látszik, és előtörnek belőle apai, és egyáltalán, emberi érzelmek. De csakis egyetlen mondat, egyetlen gesztus erejéig.

 

700_L.D._0.jpg

 

Tizennégy év leforgásának leszünk tanúi az iJobs folyamán. Tizennégy év, amely megjelenik a feliratokban, megjelenik a jelmezváltásokban (elképesztő gyorsöltözés mehetett végbe a kulisszák mögött!), a frizurákban és a kellékek váltogatásában. Ám az íróasztal, a két kis fehér, illetve fekete asztal, a magazinkötegek, a telefon – vagyis a díszlet, az alapvető fények, illetve a középre kihelyezett, letakart gép, A Gép nem változik. A szereplők személyisége pedig egyre torzul: a lelkes fanatikusból hideg és számító üzletember; az elesettből kolduló alkoholista; a tanulni vágyó ifjoncból sértődött és megsebzett szakember; az egykori barátból bosszantó konkurencia; a főnökből bosszúért kiáltó kisemmizett lesz. Az karakterek félkész vagy kész (technikai) produktumokká váltak. Főleg az önmagát már karrierje legelején is eladható árunak tekintő Steve Jobs. Mert az előadás –valójában– termékmegjelenítést tartalmaz.


Képek: Balogh Roland és Linke Dorottya

 

 

Tovább olvasom

Színi krónika

ÖSSZEÁLL A KÉP

Az irodalom, a képzőművészet és a színház idén is megfogta egymás kezét a Magyar Nemzeti Galériában, és így létrejöhetett a 2017. évi Textúra. Idén a Magyar Képzőművészeti Egyetem Látványtervező Tanszékének BA II. hallgatói – többek között – Réti István, Pór Bertalan, Bihari Sándor és Johann Millitz festményét választották a kb. 10 perces színházi jelenetek alapjának és ihletőjének.

 

képzőműv_egy-2.jpg

 

Az irodalmi ˝rész” képviselői, azaz a festmények inspirálására megírt kis etűdök írói között olyan kortárs szerzők nevével találkozhatunk mint Lackfi János, Szabó Borbála, Vámos Miklós, Bencsik Orsolya vagy Kemény István. Volt, aki a festményben ábrázolt pillanat előtörténetét (Szvoren Edina: Slágfertig, szőke, karakán) írja meg, míg más író a festményben ábrázolt esemény utóéletét fogalmazza meg (Szaniszló Judit: Egy lány a bál után).

A BA-s látványtervezők (Zeke Edit, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanszékvezetőjének vezetésével) Bagossy Lászlón és Kovács D. Dánielen kívül a Színház-és Filmművészeti Egyetem másodéves színházrendezőivel, valamint független és/vagy a kőszínházak színpadáról ismert színművészekkel dolgoztak együtt az elmúlt pár hónapban azért, hogy a nézők számára létrehozzák ezt a kis ˝körutat”– amelyhez térkép is jár, természetesen. Míg Bagossy, a Textúrán részt vevő rendező hallgatók osztályfőnöke zenés jelenetbe ágyazza Benczúr Gyula Olvasó nő az erdőben című festményét (előadók: Szávai Viktória, Ódor Kristóf, jelmez: Kopp Krisztina és Sántha Emese), addig Kovács D. egy új keretet felhasználva – szó szerint – egy új ˝festményt” hozott létre Rainer Micsinyei Nóra színésznővel és Hodován Mária ifjú jelmeztervezővel.
 

Csernai Mihály a jelenet végén belehelyezi Péter Katát a Hajnali szabad permetezés címet viselő, Barta Imre nevéhez fűződő műbe (jelmez: Mestyán Lili, Varga Boglárka). Ezzel ellentétben Dyssou Bona J. Millitz XVIII. századi ábrázolását inkább elénk tárta, a mi ˝3D-s világunkba” vetítette ki Szalonkay Tünde és Terhes Sándor színész, valamint Kárpáti Panna jelmeztervező segítségével.

 

képzőműv_egy-1.jpg

 

Elmesélhetném még, miként s hogyan vonta be a Textúra 2017 főpróbáján a nézőket a XIX. századi magyar politikai eseményeibe Csőre Gábor, vagy hogy hogyan teszi meg sétáját a víztoronynál a Walters Lili rendezésében megelevenedett beteg járókeretes, , akit Kovács Krisztián alakít, Jakab Rebeka által tervezett jelmezben. Elmesélhetném. De nem teszem. Mert ezt az állomásról állomásra kirajzolódó összművészeti képregény, a Textúra akkor lesz a miénk, ha mi magunk fogjuk a kezünkbe. Ha mi magunk olvassuk, tapintjuk, szagoljuk, látjuk, érezzük. Ha ott vagyunk.


Nosza, irány a Magyar Nemzeti Galéria, vegyük kezünkbe a térképet, kövessük a megfelelő piktogrammot és kalandra fel!

Premier: szeptember 26. kedd 19.00

További előadások:
október 3. kedd 19.00
október 17. kedd 19.00
október 24. kedd 19.00
november 7. kedd 19.00
november 14. kedd 19.00
Magyar Nemzeti Galéria

 

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Népszerű

%d blogger ezt szereti: