Maradjunk kapcsolatban!

Látcső

A Fővárosi Nagycirkuszban tartják a MITEM nyitóelőadását

Készült

on

Szlava Polunyin előadásával nyílik a Madách Nemzetközi Színházi Találkozót (MITEM), amelyet április 11. és május 5. között rendeznek meg Budapesten – közölte a rendezvénysorozat főszervezője kedden az M1 aktuális csatornán.

A Fővárosi Nagycirkuszban látható nyitóelőadás 25 éve járja a világot és olyan életfilozófiát mutat, amely a közönséget gyermeki szinten szabadítja fel – fogalmazott Kulcsár Edit.

Hozzátette: a fesztivál idei mottójával – “Őrjöngő röptünk, mondd, hová vezet?” – szeretnék felhívni a figyelmet Madách Imre drámaíróra. A rendezvény kertén belül Az ember tragédiája is látható lesz.

Hozzátette, hogy a fesztiválon többek között a Berliner Ensemble Tennessee Williams A vágy villamosa, a lisszaboni Companhia Joao García Miguel Bernarda Alba háza című művét lehet majd megtekinteni, Kazahsztánból pedig a Korkut legendája érkezik. A komáromi Jókai Színház A félkegyelmű című produkciót mutatja be, a Nemzeti Színház előadásai közül pedig például a Tartuffe és a Meggyeskert lesz látható.

Tizenhárom országból 23 előadás érkezik a MITEM-re. Jegyeket a mitem.hu oldalon vagy a Nemzeti Színház pénztárában lehet venni. Az érvényes diákigazolvánnyal rendelkezők kedvezményes jegyet vásárolhatnak – jegyezte meg a főszervező.

Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Népszerű